Faárus

Nyomja a csöngőt - gondolom már két kézzel, de hát ha nem jó, akkor biz az nem fog szólni. Bár erről mit sem tud szegény faárus. A célja én vagyok, látja kint állni az autót, így hát próbálja tovább. Üvöltözik. Én meg talán csak véletlenül hallom meg, de legalább kimegyek megtudni, hogy miért meresztgeti a nagy boci szemeit a kertbe.

- Jó napot, miben segíthetek? - kérdem, a kapuhoz érve
- Hát jó napot! Engedtessék már meg, hogy megkérdezzem, mennyi fára lesz szüksége?
- Nem lesz szükségem fára!
- De nézze már meg mennyire száraz!
- De nem kell fa!
- De főnök, tiszta száraz és apróra van vágva. Vegyesen, nagyon jól ég. Csak nézze meg!
- De nem kell fa. Amúgy szerintem értelmetlen itt az utcában kérdezni, mert már egyszer átvágták mázsára mért fával az embereket - köztük engem is -, így nem valószínű hogy bárki bármit is venne.
- Na de azok nem mi voltunk! Mi köbméterre adjuk a fát. Jöjjön nézze meg milyen szép!
- Ember, értse már meg, hogy nekem nem kell fa!
- De jöjjön már, megegyezünk. Engedek az árból!
- Ok, bár nem kérdezte, miért nem kell a fa, most elmondom, mert már fázok itt kint. NINCS mivel elégetni! Nincs! Gáz van, kályha nincs. Ezért nem kell fa!
- Semmi nem kell?
- Nem. Jó napot!
- Akkor viszlát!

Így megy ez errefelé. Tényleg vesz így valaki? Tollas Attila