Gyerekbaj

A ma reggeli családi történetről az jutott eszembe, amikor egyszer egy tréninget tartva, késő délután megkérdeztem a hallgatókat, hogy tudják-e miért fogunk most szünetet tartani? A kínos csend után az egyik hallgató végül azt válaszolta halkan, hogy „biztos azért mert, látod, hogy mennyire fáradtak vagyunk!” Mondtam neki, hogy ”nem; az, hogy fáradtak vagytok, nem érdekel olyan mértékben mint gondolod. Én itt dolgozom egész nap, szintén nagyon fáradt vagyok, és erre még külön rátesz, hogy (kicsit) leitattatok előző este. Szóval, azért tartunk szünetet, mert rá akarok gyújtani.”

Kiváló példa ez a feltételezésekre. Mennyi, de mennyi magánéleti és üzleti hiba követődik el, mert nem igazoljuk az akár jogos feltételezésünket.

Reggel pedig az történt, hogy a lányomhoz beosonván, halkan melléfeküdve simogatással együtt énekelni kezdtem a „Jó reggelt, itt a tej öltözködni kell, szervusz paplan, szervusz párna, most már kelni kell” családi ébresztőt. Erre huncutul elmosolyodik, felpattan és rohan ki a szobájából. Én meg utána, hogy hova megy, a flegma, „le (az emeletről), mesét nézni” válasszal. És ekkor elgurult a gyógyi. Utána szóltam, hogy nagyon de nagyon szégyelje magát, hogy én ilyen lelkesen keltem, ő meg még csak egy puszit sem ad és mit képzel és azzal otthagytam a lépcső tetején és elmentem a fürdőszobába.

Amikor a szokásos reggeli cuccok után mennék le, látom, hogy ott ül és nagyon-de-nagyon szomorú. Kezébe temetve a fejét egy 2,5 éves tömény bánatot láttam csak. Hiába, a „de mi a baj”, „megsimogassalak?”, „apa nagyon szeret” szövegek, semmi. Talán 10 perc telhetett így el, ülve egymás mellett, alatt, csöndben (az ő részéről mindenképp), amikor felé hajolva azt mondtam, hogy

„Az a baj, hogy tegnap levágtam a füvet. Ugye?”

Nemleges fejrázás.

„Akkor az a gond, hogy túl puhára sütöttük a húst! Ugye?”

Nemleges fejrázás, ami már nagyon jól megy és folytatta is a két újabb barom megjegyzésemre is.

„Látod, bármennyit mondhatok, nem fogom kitalálni. Mit szólnál, ha te mondanád el, miért ülsz itt szomorúan?”

Nemleges fejrázás - rutinből.

„Ok, akkor ne mond el, talán ebben a helyzetben az lesz a legjobb, ha inkább belesúgod a fülembe!”

ééés erre: „Az,      az,     az, hogy mennyünk le!”

„Persze drágaságom, menjünk le!”

És akkor felkaptam és sok csókkal levittem. Lent meg kakaóval jött a mese. Ennyi. Tollas Attila

Amikor átbasznak avagy sírva vígad a magyar

Kurva szar a kedvem de próbálok szépen beszélni. Kivagyok! Írhatnám, hogy "kaptam a sorstól egy büdös nagy pofont" és ugyan belehalni nem fogok, de ez nem vicces. Legfeljebb sírva lehet rajta röhögni. A sztori azért nem, mert kár, hogy a magyar valóságot mutatja be, az érzés meg azért nem, mert ha választani lehetne, akkor inkább a pálca egyik oldalán sem állnék. A hihetetlen igazság az, hogy még mindig nagyon sok olyan vállalkozó dolgozik itthon, aki számára nemhogy a kézfogás, de még talán egy szerződés sem jelent semmit.

Ott kezdődött, hogy drift autóverseny témakörben megállapodtam egy szponzorral egy támogatási keretről. A cég, egy nagyobb építőipari cégcsoport tagjaként tevékenykedik ÉSSS elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak MEEEEG a magyar élelmiszereknek. Egy Zrt! A vezetője egy rendezvényeket szervező cégben is tulajdonos pali, aki szerintem már 2 hónappal ezelőtt is pontosan tudta az összes érvet, miért nem akar támogatni. Merthogy a tárgyalások akkor indultak. Én kértem egy összeget, amire válaszul a „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” után, egy pofátlanul alacsony árat mondott be. Ezt sem tisztán támogatásként, hanem úgy, hogy majd árulja a hunburgert és abból kapunk egy százalékot.

Mondtam neki, hogy küldje át írásban, majd pár perc múlva visszahívott, hogy nyaralni megy és ha nem bánom, akkor majd ha hazajön. Tulajdonképpen miért is bánnám, egy ekkora cég első emberének a szavára bővel lehet adni.

Eltelt pár hét és érdeklődtem, hogy kipihente-e a nyaralást és mikor folytatjuk? Talán gyanúsnak kellett volna lennem, hogy a válasza az volt, hogy ő várta az én jelentkezésem, meg, hogy nem tudja igazából, mi a magyar élelmiszer és a magyar versenyzők közötti kapcsolódási pont. Nem azonosult a benzingőzzel, a gumifüsttel és bár nagyon nagy autót vezet, szerinte mi károsak vagyunk ők meg hasznosak.

A következő találkozón már sokkal élesebben tartotta magát az általa mondott összeghez, úgy hogy egy forinttal sem akarta megemelni. Ekkor hagytam kicsit beszélni a kollegámat és átgondolva, azt az ajánlatot tettem neki, hogy legyen az általa mondott összeg és százalék, én pedig beszedem a pénzt gyártóktól. Olyan termékeket adnak majd el, amik beleillenek a magyar portfóliójukba, így nem sérül az alapelvük. Én meg felhívom a gyártókat (sör, üdítő, víz) és tőluk kérek pénzt a kizárólagos termékeladásért (akár termékben) és a helyi reklámért. Szerintem nem rossz elérni kb. 10.000 embert, akik helyben fogyasztanak, úgy, hogy 14 országból érkeznek nemzetközi top versenyzők és a hozzájuk kapcsolódó média.

4 nappal később, a megbeszéltek szerint hívtam és azt mondta, hogy „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” de még hozzátette, hogy „és nem fogunk részt venni benne… Azért, mert nem látjuk a média jelenlétet, nincs rádió és óriásplakát.” Huhh. Baszki, ekkora bullshit-bingót 4 éve nem hallottam, még a több száz tréning résztvevőtől sem.

Ez másfél héttel a rendezvény előtt volt. Talán fölösleges magam abba az illúzióba kergetnem, hogy egy ilyen palinál az írásos anyagnak igenis van ajánlati kötöttsége, de a hibát mégis ebben látom. Egy festővel képes vagyok írott ajánlatot csináltatni és szerződést kötni - hát, úgy tűnik, mindenkivel kell. Meg persze soha nem szabad egy lábon állni, mert mi nem vagyunk gólyák.

Szóval, kedves magyar élelmiszer gyártók: óvatosan, óvatosan, a látszat csal, itthon nem él a „gentleman agreement”!

Azért még két kérdés:
1, én vagyok még mindig szupernaív vagy tényleg ez az általános viselkedés a kis hazánkban?
2, miért olyan nehéz „nemet” mondani?

Jaaa, azt is kérdeztétek páran, hogyan sikerült rávennem Majkát, hogy szerepeljen a klipben? Tök egyszerű: felhívtam és kértem, hogy szerepeljen a klipben. Mondta, hogy nem szereti a benzingőzt meg a gumifüstöt, de ok. - ésss profi volt a forgatáson! (link a kliphez)

Kommentelni nagyon is szabad!!!

Tollas Attila

Lángos

Szeretitek? Baromi olajos, tömény, utána meg a „jaj, meghalok, tele vagyok” érzés. De baromi jó néha befalni egyet. Van ugye fokhagymás, a sajtos meg a tejfölös meg ezek kombinációja, meg persze a lángos specialistáknál még vagy ezer féle. Ahol azonban legutóbb ettem, ott pont olyan nem volt, amit én akartam. Aki közelről ismer, azt alapvetően nehezen tudom rávenni, hogy étterembe jöjjön velem és ugyan az alábbi sztori nem étteremben zajlott, azért nem tudtam meghazudtolni magam.

A közepébe csapva, megérkeztünk a lángososhoz, ahol a külső táblán két méter magasságban csak variációk voltak felsorolva. A néni, egy régről ottfelejtett, kiszolgálni pont tudó hölgy azonnal ránk is csapott, hogy mit adhat. Mivel egyrészről sem kedvem nem volt elolvasni a fali novellát másrészről már megint túl gyorsan jött a kérdés, harmadrészt tudtam én, hogy mit is akarok, már daráltam is válaszom:

-          Nem, tudom, hogy van-e kiírva töltött lángos, de én ilyet kérek. Ha nincs, akkor meg elmondom, hogy hogyan kell csinálni.

-          Olyan nincs. Azt én nem tudok csinálni!

-          Miért nem? Még el sem mondtam, hogy hogyan kell. De nem baj, ne tessék megharagudni, de ha maga nem tud, akkor van itt valaki aki esetleg tud?

-          Marika, gyere már egy kicsit, valami töltött lángos akar az úr...

(Megjön Marika hátulról.)

-          Csókolom drága, azt mondja a hölgy, hogy ő nem tud töltött lángos csinálni én meg már értem, hogy miért nem. Gondolom Ön tetszik lenni itt a lángos gurunak.

-          Hát én csinálom igen, de olyan nincs, hogy töltött lángos. Csak azok vannak amik ki vannak írva.

-          Ok, de csak van már sonkájuk és sajtjuk?!

-          Igen, ott a magyaros, az ki van írva, van még rajta hagyma is.

-          Huh, ez jó hír, mert akkor a hagymát ki tetszik hagyni, a maradékot meg dupla sajttal a tésztára előre rá tetszik tenni, félbehajtani, jól lenyomkodni a széleit és úgy be az olajba.

Az ottfelejtett idős, másik néni: - Hát, de akkor a dupla sajtot külön fel kell számolnom ám!

-          Ha ezen múlik, tessék csak felszámolni. Éreztem én, hogy maguk nagyon ügyesek!

Wow. nem semmi mi? Készült is. A töltött lángos egyébként meg azért jó, mert a sajt szétolvad benne és egészen földöntúli így beleharapni. De volt még élményem. Eddig soha nem ittam automatából mért bort. Odateszik a deci mérőt a csap alá, hátratolják, mint egy üdítős cuccnál, kattogni kezd de bor jön ám belőle. Na, ez az igazán WOW! Tollas Attila

Fül-Orr-Gége

Arra ébredtem 2 napja éjjel, hogy a mutatóujjammal tövig nyúlkálok a bal fülembe. Nyilván, ébredni sem kellemes így, de ami másnaptól következett, az a katasztrófa jegyében telt. Valahogy a kor előre haladtával nőtt a fájdalomküszöböm, de a fülgyulladás kiver minden biztosítékot!

Volt egy üzleti megbeszélésem a délelőtt folyamán ami alatt azt vettem észre, hogy a teljes dekoncentrálság vesz rajtam erőt, majd a végére eljött az az érzés, hogy inkább vágják le a fejem, mint tovább bírjam (hiába, csak egy pasi vagyok)

Na, ekkor elmentem orvoshoz. Pontosabban a Szigony utcai klinikára (még pontosabban: Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika). Besétáltam és portás felé fordulva a következő beszélgetés zajlott - próbálom  a lehető legpontosabban idézni:

-          Jó napot. Hova kell mennem, ha fáj a fülem?

-          Sajnálom, de nem tudok segíteni!

-          Miért?

-          Mert fél 12 van?

-          Ennek mi köze ahhoz, hogy tud-e segíteni?

-          11-ig van ambuláns rendelés.

-          Értem. Akkor nem ambuláns rendelésben nézetném meg a fülem.

-          Sajnálom, nem tudok segíteni, jöjjön vissza holnap.

-          Lehet, hogy félreérthető voltam és nem hangsúlyoztam eléggé, nekem most fáj a fülem, nagyon fáj és nem fogom megélni a holnapot.

-          Sajnálom.

-          Örülök, hogy sajnálja, de ha itt nem nézik meg, akkor mondjon valamit, ahol megnézik.

-          Sajnálom, nem tudok segíteni.

-          Ok, egy pillanat.

Ekkor arrébb álltam és azt éreztem, hogy a felment vérnyomásom miatt egyre jobban lüktet a fülem. Tényleg az a térdre rogyós fájdalom volt. Úgy éreztem magam, mint egy hős a filmben, aki 8 lövést kapott, ebből 3-at szívbe, 2 tüdőbe, de még elkúszik 500 métert és megnyomja a gombot, ami megmenti az emberiséget. Telefonálni kezdtem, majd a kapott info birtokában visszakúsztam a portáshoz:

-          Azt hiszem új alapokra helyezem a beszélgetésünk: Barna doktort keresem.

-          Az mindjárt más, miért nem ezzel kezdte! Máris hívom. Mit mondjak, ki keresi.

-          Mondja, hogy Rózzaszín doktornő sógora vagyok. Egyébként azért nem ezzel kezdtem, mert normálisan akartam bejutni.

-          Ezt ne tegye legközelebb!

Hiába, mindig a portásokkal van a baj és ha átjutsz rajtuk, már sima ügy! 5 perc múlva a Sára nővérhez kerültem (mert Barna doktor nem volt bent, de még csak elérhető sem volt). Azt mondta, hogy a reggel 8-as páciens még nem került sorra és tényleg, vagy 25-en ültek kint a váróban. Mondtam neki, hogy ha nem vizsgálnak meg ilyen protkóval, akkor addig vinnyogok kint a padon fekve, míg mindenki haza nem megy félelmében.

További negyed óra múlva már a gézcsíkkal a fülemben álltam a gyógyszertárban (egyáltalán nem gondoltam a szerencsétlen reggel nyolcasra), váltottam ki a Cataflamot és kérdeztem a gyógyszerészt (a reklámokból tudom, hogy őt kell kérdezni), hogy a középkorban, vajon hogy kezelték ezt? Mit csináltak, ha valakinek a víztől gyulladt be a füle. Azt mondta, hogy nem érte őket víz.

jaaa, úgy könnyű!
 Tollas Attila

U.i.: Az elmúlt pár napban Cataflamon élek, baromira fáj, minden nap megyek dokihoz, alig várom, hogy elmúljon és senkinek sem kívánom. Jaj, azt nem is írtam, ugyan a kapcsolat valós, de még soha nem találkoztam Barna doktorral (meg természetesen nem így hívják).