Kurva szar a kedvem de próbálok szépen beszélni. Kivagyok! Írhatnám, hogy "kaptam a sorstól egy büdös nagy
pofont" és ugyan belehalni nem fogok, de ez nem vicces. Legfeljebb sírva lehet rajta röhögni. A
sztori azért nem, mert kár, hogy a magyar valóságot mutatja be, az érzés meg
azért nem, mert ha választani lehetne, akkor inkább a pálca egyik oldalán sem
állnék. A hihetetlen igazság az, hogy még mindig nagyon sok olyan vállalkozó
dolgozik itthon, aki számára nemhogy a kézfogás, de még talán egy szerződés sem
jelent semmit.
Ott kezdődött, hogy drift autóverseny témakörben megállapodtam egy szponzorral egy támogatási keretről. A cég, egy nagyobb építőipari cégcsoport tagjaként tevékenykedik ÉSSS elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak MEEEEG a magyar élelmiszereknek. Egy Zrt! A vezetője egy rendezvényeket szervező cégben is tulajdonos pali, aki szerintem már 2 hónappal ezelőtt is pontosan tudta az összes érvet, miért nem akar támogatni. Merthogy a tárgyalások akkor indultak. Én kértem egy összeget, amire válaszul a „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” után, egy pofátlanul alacsony árat mondott be. Ezt sem tisztán támogatásként, hanem úgy, hogy majd árulja a hunburgert és abból kapunk egy százalékot.
Mondtam neki, hogy küldje át írásban, majd pár perc múlva visszahívott, hogy nyaralni megy és ha nem bánom, akkor majd ha hazajön. Tulajdonképpen miért is bánnám, egy ekkora cég első emberének a szavára bővel lehet adni.
Eltelt pár hét és érdeklődtem, hogy kipihente-e a nyaralást és mikor folytatjuk? Talán gyanúsnak kellett volna lennem, hogy a válasza az volt, hogy ő várta az én jelentkezésem, meg, hogy nem tudja igazából, mi a magyar élelmiszer és a magyar versenyzők közötti kapcsolódási pont. Nem azonosult a benzingőzzel, a gumifüsttel és bár nagyon nagy autót vezet, szerinte mi károsak vagyunk ők meg hasznosak.
A következő találkozón már sokkal élesebben tartotta magát az általa mondott összeghez, úgy hogy egy forinttal sem akarta megemelni. Ekkor hagytam kicsit beszélni a kollegámat és átgondolva, azt az ajánlatot tettem neki, hogy legyen az általa mondott összeg és százalék, én pedig beszedem a pénzt gyártóktól. Olyan termékeket adnak majd el, amik beleillenek a magyar portfóliójukba, így nem sérül az alapelvük. Én meg felhívom a gyártókat (sör, üdítő, víz) és tőluk kérek pénzt a kizárólagos termékeladásért (akár termékben) és a helyi reklámért. Szerintem nem rossz elérni kb. 10.000 embert, akik helyben fogyasztanak, úgy, hogy 14 országból érkeznek nemzetközi top versenyzők és a hozzájuk kapcsolódó média.
4 nappal később, a megbeszéltek szerint hívtam és azt mondta, hogy „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” de még hozzátette, hogy „és nem fogunk részt venni benne… Azért, mert nem látjuk a média jelenlétet, nincs rádió és óriásplakát.” Huhh. Baszki, ekkora bullshit-bingót 4 éve nem hallottam, még a több száz tréning résztvevőtől sem.
Ez másfél héttel a rendezvény előtt volt. Talán fölösleges magam abba az illúzióba kergetnem, hogy egy ilyen palinál az írásos anyagnak igenis van ajánlati kötöttsége, de a hibát mégis ebben látom. Egy festővel képes vagyok írott ajánlatot csináltatni és szerződést kötni - hát, úgy tűnik, mindenkivel kell. Meg persze soha nem szabad egy lábon állni, mert mi nem vagyunk gólyák.
Szóval, kedves magyar élelmiszer gyártók: óvatosan, óvatosan, a látszat csal, itthon nem él a „gentleman agreement”!
Azért még két kérdés:
1, én vagyok még mindig szupernaív vagy tényleg ez az általános viselkedés a kis hazánkban?
2, miért olyan nehéz „nemet” mondani?
Kommentelni nagyon is szabad!!!
Tollas Attila
