Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átfogalmazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átfogalmazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 22., szerda

Amikor átbasznak avagy sírva vígad a magyar


Kurva szar a kedvem de próbálok szépen beszélni. Kivagyok! Írhatnám, hogy "kaptam a sorstól egy büdös nagy pofont" és ugyan belehalni nem fogok, de ez nem vicces. Legfeljebb sírva lehet rajta röhögni. A sztori azért nem, mert kár, hogy a magyar valóságot mutatja be, az érzés meg azért nem, mert ha választani lehetne, akkor inkább a pálca egyik oldalán sem állnék. A hihetetlen igazság az, hogy még mindig nagyon sok olyan vállalkozó dolgozik itthon, aki számára nemhogy a kézfogás, de még talán egy szerződés sem jelent semmit.

Ott kezdődött, hogy drift autóverseny témakörben megállapodtam egy szponzorral egy támogatási keretről. A cég, egy nagyobb építőipari cégcsoport tagjaként tevékenykedik ÉSSS elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak MEEEEG a magyar élelmiszereknek. Egy Zrt! A vezetője egy rendezvényeket szervező cégben is tulajdonos pali, aki szerintem már 2 hónappal ezelőtt is pontosan tudta az összes érvet, miért nem akar támogatni. Merthogy a tárgyalások akkor indultak. Én kértem egy összeget, amire válaszul a „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” után, egy pofátlanul alacsony árat mondott be. Ezt sem tisztán támogatásként, hanem úgy, hogy majd árulja a hunburgert és abból kapunk egy százalékot.

Mondtam neki, hogy küldje át írásban, majd pár perc múlva visszahívott, hogy nyaralni megy és ha nem bánom, akkor majd ha hazajön. Tulajdonképpen miért is bánnám, egy ekkora cég első emberének a szavára bővel lehet adni.

Eltelt pár hét és érdeklődtem, hogy kipihente-e a nyaralást és mikor folytatjuk? Talán gyanúsnak kellett volna lennem, hogy a válasza az volt, hogy ő várta az én jelentkezésem, meg, hogy nem tudja igazából, mi a magyar élelmiszer és a magyar versenyzők közötti kapcsolódási pont. Nem azonosult a benzingőzzel, a gumifüsttel és bár nagyon nagy autót vezet, szerinte mi károsak vagyunk ők meg hasznosak.

A következő találkozón már sokkal élesebben tartotta magát az általa mondott összeghez, úgy hogy egy forinttal sem akarta megemelni. Ekkor hagytam kicsit beszélni a kollegámat és átgondolva, azt az ajánlatot tettem neki, hogy legyen az általa mondott összeg és százalék, én pedig beszedem a pénzt gyártóktól. Olyan termékeket adnak majd el, amik beleillenek a magyar portfóliójukba, így nem sérül az alapelvük. Én meg felhívom a gyártókat (sör, üdítő, víz) és tőluk kérek pénzt a kizárólagos termékeladásért (akár termékben) és a helyi reklámért. Szerintem nem rossz elérni kb. 10.000 embert, akik helyben fogyasztanak, úgy, hogy 14 országból érkeznek nemzetközi top versenyzők és a hozzájuk kapcsolódó média.

4 nappal később, a megbeszéltek szerint hívtam és azt mondta, hogy „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” de még hozzátette, hogy „és nem fogunk részt venni benne… Azért, mert nem látjuk a média jelenlétet, nincs rádió és óriásplakát.” Huhh. Baszki, ekkora bullshit-bingót 4 éve nem hallottam, még a több száz tréning résztvevőtől sem.

Ez másfél héttel a rendezvény előtt volt. Talán fölösleges magam abba az illúzióba kergetnem, hogy egy ilyen palinál az írásos anyagnak igenis van ajánlati kötöttsége, de a hibát mégis ebben látom. Egy festővel képes vagyok írott ajánlatot csináltatni és szerződést kötni - hát, úgy tűnik, mindenkivel kell. Meg persze soha nem szabad egy lábon állni, mert mi nem vagyunk gólyák.

Szóval, kedves magyar élelmiszer gyártók: óvatosan, óvatosan, a látszat csal, itthon nem él a „gentleman agreement”!

Azért még két kérdés:
1, én vagyok még mindig szupernaív vagy tényleg ez az általános viselkedés a kis hazánkban?
2, miért olyan nehéz „nemet” mondani?

Jaaa, azt is kérdeztétek páran, hogyan sikerült rávennem Majkát, hogy szerepeljen a klipben? Tök egyszerű: felhívtam és kértem, hogy szerepeljen a klipben. Mondta, hogy nem szereti a benzingőzt meg a gumifüstöt, de ok. - ésss profi volt a forgatáson! (link a kliphez)

Kommentelni nagyon is szabad!!!
Tollas Attila



2012. január 23., hétfő

A Miniszterelnök beszéde, avagy aki lónak áll az húzzon

Az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó vitájának elemzése egy tárgyalási tanácsadó szemével.

Nagy kíváncsisággal várom a 2012 január 24-i tárgyalást Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök között. Egy nagyszerűen felépített felkészülés láthattunk múlt héten az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáján.

Alább, a címmel ellentétben nem a beszédet elemzem, hanem csak a tárgyalási taktikákra szorítkozom. A kronológiát követve a következő történt szakmai szemmel:
2012. január 17-én José Manuel Barroso az Európai Bizottság (EB) ülése után közölte, hogy a jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi hivatal miatt kötelezettségszegési eljárást indít az (EB) Magyarország ellen (Brüsszeli kifogások). 

2012. január 18-án Orbán miniszterelnök úr levelet küldött Barroso elnök úrnak. A levél tartalmát mindkét fél nyilvánossá tette. Előbbi, rögtön a délutáni EP vita nyitóbeszédében. Miért is olyan fontos ez?

Egyértelműen látszott, hogy ha a szakmai alapok mellett politikai alapon is megvitatásra kerülnek a pontok, úgy az Európai Néppárt (EPP) kivételével Magyarországnak esnek a képviselők. Ésszerű volt tehát egy „megelőző ajánlatot” tenni. Orbán miniszterelnök úr a nyitóbeszédében világosan fogalmazott, hogy a levél tartalma szerint kész együttműködni a vitás kérdések tisztázásában Baroso elnök úrral valamint az EB-al. Azt mondta, hogy Magyarország európai szinten tartja a költségvetési hiányt, a gazdasági összeomlás széléről a kormány visszafordította az országot, felszámolta a paramilitáris szervezeteket, így senkinek nem kell már félnie az országban. Ezek az átalakítások lobbicsoportok érdeksérelmével jártak. Nagyon fontos, és megfelelően hangsúlyt is kapott, hogy a magyar Alaptörvénnyel kapcsolatban semmilyen kivetnivalója nem volt az EB-nak, a három pontból kettő is csak az átmeneti rendelkezést érinti.

Ilyen hangsúlyok után, minden ezekkel kapcsolatos felvetés erejét veszti. Nincs értelme valaminek/valakinek úgy nekiesni, hogy előtte fejezi ki a változtatási, rugalmassági, nyitottsági és együttműködési szándékát, összhangban a másik fél álláspontjával.

Természetesen, ha már készültek a képviselők, akkor el is kell (:)) azt mondani. Így elindult egy olyan politikai adok-kapok, ami inkább a klasszikus kereskedelmi színházra hasonlított. Volt benne támadás, védekezés, védés, cinizmus, félreinformáltságból vagy nem megfelelő információk birtokából adódó helytelen érvrendszer stb.




Orbán miniszterelnök úr zárszavában megköszönte a lehetőséget és meghívta a kritikusokat Budapestre. Technikailag nem volt érdemes újabb támadási felületet adni és igen, határozottan hasznosabb volt kifogni a szelet a vitorlákból alkalmazása. Szó nélkül hagyta például a 2/3-os többségre, a populizmusra, az antidemokratikus tendenciákra, a sztálini alkotmányra, a Hugo Chávezhez hasonlításra vonatkozó megjegyzéseket valamint a nacionalista erőkre vonatkozó - amelyeket Orbán úr vezet és amelyek aláássák a demokrácia működését – kritikát.

Amit ellenben zárásként és a vitát követő sajtótájékoztatón mondott, az alapját képezheti a holnapi tárgyalásnak. Itt elsősorban az átfogalmazásra, az elvárások struktúrálására és ismét a megelőző ajánlatra gondolok. Például:

Hitelesség: A kritikusoktól azt kérte, hogy olvassák el (egyáltalán) a magyar alkotmányt, mert abban számos megfontolandó elem is van, például jelnyelv-védelem, GMO-védelem, kisebbségvédelem.

Átfogalmazás: A bírák nyugdíjáról azt mondta, ez nem az igazságszolgáltatás ügye, hanem nyugdíjrendszerbeli kérdés. (Megjegyzem 274 bíráról van szó, 70  évről 62 évre csökkentve a nyugdíjazást. Ezt még akár vissza is lehet vonni (felfüggesztve a helyükre szóló pályázatok kiírását) hivatkozva a kötelezettségszegési eljárásra – de nem kell majd foglalkozni a rendfenntartó szervek nyugdíj kérdésével.  A kormány „engedhet” abban, hogy visszaemeli a bejelentett 65 éves korhatárig.)

Ugyan azt akarjuk: "sajnos kisebbségben vagyunk álláspontunkkal, amiben a családot, a szabadságot védjük". "Ez egy európai álláspont"

"sajnálom, hogy a mai vitában nem érveket, hanem abszurd tévedéseket, indulatot, dühöt kaptam, ezek nem méltóak Európához. Hiszünk az európai értékekben, Magyarország európai volt és az is marad, akiknek kétségeik vannak, jöjjenek Magyarországra, és ismerjenek meg minket"

Elvárások strukturálása:
-     „Az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekhez kötődő kifogásokat, ha kell, készek teljesen átdolgozni

-    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségéről szólva közölte: "nekünk az ügy nem fontos. Szerintünk jobban működne a két szervezet, ha összevonnák, de eddig sem voltak összevonva". „ez nem egy kardinális gazdaságpolitikai vagy alkotmányfilozófiai kérdés, hanem kifejezetten technikai jellegű” Forrás: HVG.hu

-    Az MNB-ről azt mondta, már csak egy pontban van éles konfliktus: „a bizottság azt kifogásolja, hogy a jegybankelnök és a monetáris tanács tagjai amikor elfoglalják hivatalukat, esküt tesznek az alkotmányra (megjegyzés: a régire), noha ez az eskütétel az elmúlt húsz évben mindig megtörtént - mutatott rá. Ez "egy olyan szimbolikus politikai kérdés, amelyben még egyezkednünk kell. A többi ügy inkább technikai kérdés"” "Ezt fontoljuk meg" Forrás: HVG.hu

Egyébként:
-    „A nemzeti bank függetlenségét a magyar kabinet is osztja - folytatta -, és olyan pontokon is hajlandó változtatni, amelyek az elmúlt húsz évben is úgy voltak, ahogyan most, csak eddig nem kifogásolta az Európai Bizottság, most viszont igen.” "Meg tudnám védeni a magunk álláspontját, de minek, ennek az ügynek nincs nagy jelentősége, ha a bizottság szeretné, legyen úgy" Forrás: HVG.hu

-    Olyan pontokon is hajlandó a kormány változtatni, amiken ha nem tenné és végigvinné a jogi procedúrát, megnyerné, „de nem akarunk konfliktust”.

A fentiek azért eszembe juttatják azt, hogy engedni 2 ok miatt lehet. Az egyik, hogy van miből. Ez az, amiről már írtam, amikor jó magasról indítunk és abból engedünk, mert mi „nyitottak vagyunk”; a tárgyalópartner meg örül, hogy rugalmasak vagyunk. A másik, hogy megváltozik a piaci helyzet, aminek az átértékelés után megváltozik az álláspont is. Félve gondolok még arra, hogy melyik említett „hibát” használják vörös heringként.

Jelenleg olvasom az Alaptörvényt, vajon miért is fontos ez az eskütétel? Ami biztos, a forint erősödött az euróval szemben (299,67 Ft), mindenki bizakodik és még az olyan megjegyzés is megengedhető, hogy "a sors iróniája jelen pillanatban az, hogy az IMF viszont pénzt akar adni. Nem fogunk félreugrani.”

Szeretném leszögezni, hogy az eseményekből kizárólag a jól felépített tárgyalási metodika érdekel. Kérem, a kommenteket is erre szorítani.

Időmilliomosoknak, sajtótájékoztató:


Cohn-Bendit:

1,5 óra:

Tollas Attila
 Attila Tollas