Szóval, aki tudja, miért olvassa ezt a bejegyzést, annak nincs újdonság. Aki meg csak úgy olvassa, szerintem pár sor és minden tiszta lesz. Remélem, hogy a mostani csapongásaim rendhagyóak lesznek - de itt legalább azt csinálják, ami egy személyes blogtól el is várható, az érzések kavalkádját tükrözik.
A változással az a baj, hogy az esetek többségében nem azért
következik be, mert mi annyira akarjuk. Azért következik be, mert külső
tényezők kész helyzet elé állítanak, vagy események sorozata miatt kell döntést
hozunk. Ezeknek van az a negatív kicsengése, és most kérlek - mivel velem sem
ez történt - hagyjuk a tényleg ritka pozitívat.
Mert úgy őszintén, ki szereti a változást? - nem, nem a
változatosságot, a változást! Ki nem ragaszkodik azokhoz a biztos pontokhoz,
amikhez bátran visszanyúlhat, azokhoz, amik segítenek meghatározni életének
egyensúlyát akkor is, amikor éppen kileng az. Mennyi és számtalan frázis szól a
kinyitott ajtón keresztül, a fától az erdőig és még sorolhatnánk, hogy micsoda
lehetőségek vannak előttünk, csak nem látjuk, mert nem merünk változtatni. Az
egyik heti kedvencem: „If you’re brave
enough to say goodby, life will reward you with a new hello” - Paulo Coehlo
- húúúhaa. Király! Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne!
De aztán, igen, valahogy nálam is összeállt a kép, bár nem
ennyire vaktában. Egész életemben attól féltem (és félek most is), hogy
elengedem magam mellett a lehetőségeket. A véletlenekben nem hiszek, így
számomra a lehetőségek is teremtettek. A felismerésük persze baromi nehéz és
mindig Pista bácsi jut eszembe róla:
„Árvíz van, a
vízszint gyorsan emelkedik, mindenki menekül a faluból csak Pista bácsi mászik fel
a háztetőre. Arra jön egy csónakban a szomszéd:
- Pista bácsi tessék bemászni, kimenekítjük innen!
- Nem, fiam, majd az Isten megsegít!
Következőnek jön egy
motorcsónak:
- Bácsi, jöjjön, van itt hely, mindjárt elnyeli az árvíz!
- Nem fiam, majd Isten megsegít!
Legközelebb arra
jön a katasztrófavédelmi helikopter, de Pista bácsi őket is elküldi. Az árvíz
szépen el is éri Pista bácsit, elsodorja és Pista bácsi megfullad. Felmegy a
mennybe. Szent Péter üdvözli:
- Hát megfulladt az
árvízben, Pista bácsi?
- Igen, mert abban
bíztam, hogy Isten megsegít, de nem segített! - mondja Pista bácsi
méltatlankodva.
- De Pista bácsi, küldtünk
egy csónakot, egy motorcsónakot és egy helikoptert is!
A napokban néztem végig egy Csányi Vilmossal egykor
készített interjút, amiben egy rendkívül érdekes témáról beszélt. Az etológusok
egyik felismerése, hogy a delfinek/bálnák elképesztő jelrendszerrel
kommunikálnak egymással, és ezek a jelek lassan de, generációról generációra változnak.
„Mivel azonban a vadászok elsősorban a
nagyobb testű, idősebb állatokat irtják, ez olyan változást jelent a
közösségekben, mintha az ember esetében hirtelen csak három-négyéves
gyermekekből állna a világ: azaz elvész minden kultúra.”
Ebből engem a leírt tény mellett már megint, ismét a (megismerés) lehetőség
elvesztése gondolkodtatott el igazán.
Szóval, én elég sokat dolgoztam az elmúlt időben a saját lehetőségeim kikaparásáért. Ezek meg most előttem állnak és üvöltve nyújtják a karukat, hogy fogjam már meg! Ilyenkor kinyírni őket azért igen csak morbid lenne. Még akkor is, ha tele vagyok félelemmel. Ugyan ki ne lenne? Csak hazudna másnak és legfőképp magának! Szóval, itt a drift, a munkáltatói márkaépítés, egy tréningforradalom… Szóval, goodbye - felmondtam!
Szóval, én elég sokat dolgoztam az elmúlt időben a saját lehetőségeim kikaparásáért. Ezek meg most előttem állnak és üvöltve nyújtják a karukat, hogy fogjam már meg! Ilyenkor kinyírni őket azért igen csak morbid lenne. Még akkor is, ha tele vagyok félelemmel. Ugyan ki ne lenne? Csak hazudna másnak és legfőképp magának! Szóval, itt a drift, a munkáltatói márkaépítés, egy tréningforradalom… Szóval, goodbye - felmondtam!
Igazán nem akarok senkit hitbéli kérdésekkel untatni, így
akit a zárás nem érdekel, akár itt abba is hagyhatja. Egy mai beszélgetésem
alatt meséltem valakinek a fenti Csányi Vilmos és a felmondási élményemet. Egy olyan tanulságos válasza volt, ami rávilágít a rövidtávú előnyökre. Arra, hogy talán azért nem ismerünk fel egy lehetőséget, mert már korábban csírájában elfojtottuk:
„Istenhez imádkoznak az emberek,
- Mindenható Atyánk, mennynek és
földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője, adj nekünk lehetőséget,
hogy segítsünk szenvedő fiaidon. Küldj nekünk valakit, aki feltalálja, hogyan
kell gyógyítani a rákot!
- Én küldtem - válaszolja az Úr - De Ti feltaláltátok az abortuszt...”
- Én küldtem - válaszolja az Úr - De Ti feltaláltátok az abortuszt...”
