Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szakértő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szakértő. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 16., kedd

Aperol Spritz

Az történt, hogy nagyon megszerettem az Aperol Spritz-et. Az íze valakit a durván másnapos szájízre emlékeztet, engem a grapefruit magjának szétrágásakor fellépő fanyarságra. Kissé narancssárga, habzó ital. Aki nem ismeri, annak itt a gyorstalpaló: van az Aperol alapital, ezt kell keverni Proseccoval és szódával 2-3-1 arányban. Persze én nem így iszom, de az, hogy egy pincér még elolvasni sem akarja a receptet, az blama.

Egy munkám végeztével, az ügyfelekkel/kollégákkal ültünk a szálloda bárjában és próbáltunk rendelni. Beugrik, hogy itt az alkalom, az otthoni pancsom helyett végre igazi Aperol Spritzet is ihatok. Így hát rákérdeztem, majd kis hezitálás után jött a válasz, hogy van, mehet. Ekkor többen csatlakoztak, olyanok, akik vendéglátóhelyekkel foglalkoznak - az egyik megvezethetetlen :) pont 17 éve - így hát elindult az Aperol esti csúcsra járatása.

Az enyém érkezett elsőként és azonnal rákérdeztem, hogy mit kell majd otthon tennem ahhoz, hogy ennyire fakó legyen a színe mint ez itt.

„Mrs Megvezethetetlen” továbbgörgette a fonalat, majd a teljes társaság a témában fürdött és szép lassan kiderült, hogy a pincér „úgy tudja” a receptet, hogy (kis Aperol, sok szóda) fehérborból készül. Mondom neki, hogy otthon én is úgy tudom, de itt, ha nincs Prosecco, akkor tegye már meg, hogy száraz pezsgőt löttyint a következőbe - és hozza a pultból az Aperolos üveget is, mert azon rajta a recept. Valamint nyugalom, nyugalom, kifizetjük a belőle történő fogyasztást is.

Megjön a következő pohár, kicsivel jobb színben. Jön az üveg is, azonnal megragadjuk és már öntjük is az állagjavítót a poharakba. Kérdezzük, hogy akkor most ez hogy is van, mert a címkén más a recept mint amit ő említ.

„Hát, lehet úgy is, de mi nem úgy szoktuk, mert más a jó recept!” - mondja a "szakértő"
„De hát ez az Aperol üvege, amiből az Aperol Spritz készül.” - mondjuk, kicsit bizonytalanul, hogy most hülyék vagyunk, vagy csak annak néznek
„Akkor elmegyek és megkérdezem a kollégámat!” - mondja és tényleg elmegy.
Mi csak fogyasztunk, fogyasztunk, mire visszér, az üveg már üres, de bizonyíték gyanánt magunknál tartjuk.

„Azt mondta a kollégám, hogy akár úgy is lehet, ahogy az üvegcímkén van, de az eredeti recept más és mi úgy csináljuk.” - megfordul, elmegy, döbbent arcokat hagyva maga mögött

Még egyszer megnézzük az írást. Helló, itt föld, menjünk aludni!

Na szóval, ez van. A feleségem azt mondta, hogy ne csodálkozzam, ő egy pincér, nem mixer. Egyébként meg bárpultos volt. És ha ő keveri az italokat, mert ez a munkája, akkor elvárásokon felül tegye. Tőletek nem ezt várják el? Tollas Attila

2014. december 11., csütörtök

A fehér köpenyes szava

Valójában nem is fehér köpenyes volt. Illetve nem abban a klasszikus formában, hogy például orvos, bár volt rajta némi fehér „pántlika”. Pincér a MOM Park Leroy-ban, én meg vezetőségi ülésen próbáltam adni magam és megoldást találni egy problémára. Na, az lett is.

Bár itt a sorok között számít sokat, én voltam az egyetlen, aki kért enni-inni, kávét stb. A többiek csak nyamogtak valamin, amikor az egyik kollégám zöld teát kért. A pincér ki is hozta és el is ment ahogy kell, a kollégám meg állítgatja a telefonján a stopper óráját. Persze néha válaszol ő is (csak ha kérdezik): kiderült, hogy azért mert beletette a vízbe a filtert, de nem tudta, hogy mennyi ideig kell benne hagynia és amíg a pincér visszatér, addig is tudja, hol tart.

„5-7 perc.” - mondja a másik kollégám
„Honnan tudod, hogy 5-7 perc?” - jött az azonnal kérdés
„Mert a zöld teát 5-7 percig szokták áztatni!”
„Na jó, de honnan tudod? Miért vagy ennyire biztos benne? - majd rám nézett - Te mit gondolsz?”
„Én nem tudom." - válaszoltam -  Nem vagyok nagy teás. Gondolom, amíg zöld nem lesz a víz."
„Csináld ahogy akarod!” - mondta a beleszólós korábbi - „Vagy kérdezd meg a pincért!”
Az meg pont akkor érkezett meg, reagálva a kétségbeesett kézlóbálásomra.
„5-7 perc.” - zárta ki a kételyeket az egyenruhás.
„Na ugye! Megmondtam! Nem tudom, miért nem hiszel nekem!” - mondta győzelemmel telve a tanácsadó
 
Akár itt vége is a sztorinak és nem is lenne nagy jelentősége, ha nem megyek a Marumoto Japán Teaházba egy ügyfél meghívására. A fiatalember, aki kötény nélkül a pincér szerepét játszotta - bár inkább teaszakértőnek mondanám -, szépen elmagyarázta, hogy mennyi ideig érik a cserje, árnyékolják, szedik a leveleket, aztán milyen a víz hozzá, miért hűtik elő azt stb.

„5-7 perc ugye?” - mondom neki okosan
Láthatóan kicsit kitágult a pupillája és nyelt is egyet, de teljes zentudattal válaszolt (a hülyének)
Ezt karácsonyi vettem mindkét szakinak!
„38-40 másodperc. Az utolsó vizet közvetlenül a tealevélre* 7-8 másodpercre.”
(*addig az előhűtő csészébe már elfelejtettem hány másodpercre - a szerk . hahaha)

 Wow. Jó nem? 38-40 mp. Korábban meg a különbség a kicsit jó és a túl jó között volt 120mp. Ott esett le, hogy amit az mond, akit szakértőnek gondolunk, abban ritkán kételkedünk csak. Mondani is fogom a Leroy-ban, hogy a továbbképzésért kreditpontok válthatóak az ügyfélnél.

És most dőljetek kicsit hátra, számoljatok 6,4-ig, csukjátok be a szemetek. hmmmmm-zeeeeeeen. Vagy fordítva. A lényeg, hogy gondoljatok a legutóbbi esetetekre orvosokkal, ügyvédekkel, tanácsadókkal stb.
Tollas Attila