Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alku. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alku. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 20., hétfő

(Meg)alkuszunk


Az alábbi sztori egy vendégírás! Egyre többet fogok közölni másoktól is és bátorítok mindenkit az írásra. Minden nap tárgyalunk!

A fiam egy kicsi ősember: atléta termet, fiúhoz képest hosszú haj és zabolázhatatlan természet. Ez keserves kombináció annak a szülőnek, aki szocializált gyermeket kíván tálcán nyújtani a társadalomnak. Lackó haját születése óta én nyírom, megjegyzem, erre túl sokszor nem került sor, talán háromszor-négyszer. Egyrészt gyönyörű a haja, göndör és dús, szeretem így, másrészt a már említett természet… Az elmúlt hetekre azonban a helyzet tarthatatlanná vált.

Az óvodában felnőtt és gyerek egyaránt cikizte, hogy úgy néz ki, mint egy lány, bár ez nem igaz, úgy néz ki, mint egy hosszú hajú fiú; azt ígérték neki, hogy álmában levágják, a haját, ami véleményem szerint kimeríti a lelki terror fogalmát.  Az apja pedig napi rendszerességgel mantrázta, hogy a gyerek haját le kell vágni, ha kell, nullás géppel, kopaszra, mert meg fog vakulni, stb. Szerintem ez is kimeríti a már említett terrort.

És itt elkezdődött a tárgyalás, hol az „Egyezzünk meg!”, hol a „Győzzük le a másikat!” jegyében. Az elképzelések viszonylag távol álltak egymástól, én úgy gondoltam, hogy végre bevezetem őt Dóri néni és Gábor bácsi fodrászszalonjába, akik helyes testvérpár, anya és apa fodrászai. Ott szakszerű hajvágáson esik át, én fizetek, ő szép és mindenki boldog. Ő természetesen nem így képzelte, a válasza egyértelmű és határozott volt: nem.

A jó hangulat és az egymásra hangolódás esetünkben adott, ezen túl sokat nem kellett dolgozni. Először a meggyőzéssel próbálkoztam, mindenféle ész- és esztelen érveket felsorakoztatva, miért lesz neki nagyon jó, ha megkurtítjuk a gyönyörű haját: észérv, hogy nem fogják csúfolni, esztelen, hogy nem fog megvakulni, stb. Mit mondjak, vajmi kevés sikert értem el, hogy úgy mondjam, nem alakult ki tartós véleményváltozás a gyerekben a haját illetően.

Itt az amatőr szülő megtette első ajánlatát.  A gazdaságiért nem is annyira, inkább az erkölcsi sikeremért aggódtam őszintén. A gyerek xboxot kért, hát legyen, a hajvágásért cserébe felajánlottam neki, hogy megkapja. De nem azért ám, mert minálunk 90.000 Ft-tól indul a hajvágás, hanem mert húsvétra ígéretet kapott erre a remek ajándékra, én pedig azt gondoltam, hogy legfeljebb az átadás-átvétel nem a nyuszi fészkében történik majd. Azt hiszem, azonnal átlátott a szitán, hogy mi az, ami a számomra a legfontosabb, mert szemrebbenés nélkül emelte a tétet: kettő xboxot kért a nyiratkozásért! Én persze rögtön visszaléptem és vadul alkudozni kezdtünk, miközben a család többi része kibicnek semmi se drága alapon passzírozta Lackó valamiféle végkifejlet felé.

A kép NEM Lackót ábrázolja. Ennél ő rafkósabb! :)
Ez a folyamat eltartott vagy 6 héten át, ami során, ha nem is klasszikus értelemben, de annál több tárgyalási hibát vétettünk és a hitelességünkben sok kár esett.  Kiviláglott, hogy a lehető legolcsóbban szeretnénk megúszni, hogy amit megígérünk, mennyire nem tartjuk, és mi felnőttek elképesztő hipokriták vagyunk időnként. Ő pedig briliáns megérzéssel vetette rá magát pillanatnyi megingásainkra.

A hajvágás reggelén ott tartottunk, hogy az xbox maradt a nyuszi feladatául - így végül áttételesen, de mégis igen sokba kerül mifelénk egy sima hajvágás!  A gyerek ajánlata szerint vagy az állatkertbe, vagy a Tropicariumba kellett volna mennünk. A Tropicariumot választottam, bár ez sem volt a legjobb döntés, legutóbbi két látogatásunk során Lackó, a halak nagy barátja kb. 3 perc alatt száguldott volna végig az óriási akváriumok között az utolsó állomásig, a rájákig, ha nem fékezzük egy kicsinyt. Elég drága 3 perc ez is, amit ő megfejelt azzal, hogy az ottani ajándékboltban kapható plüsskígyót is szeretné.

Végül megegyeztünk, és bár elértem, amit akartam, én kevésbé voltam elégedett, mint ő. Megúsztam, hogy még egyszer végigrohanjunk a Tropicariumon, ő viszont gazdagabb lett egy méregdrága plüsskígyóval.  A haja ugyan rövidebb lett, de a slusszpoén, és a fentieken túl elégedetlenségem további oka, hogy Lili azzal fogadta reggel az óvodában, hogy bár Lackó haja rövidebb lett, de még mindig úgy néz ki, mint egy lány…

Számomra két nagy tanulsággal járt az eset: az egyik, hogy a gyerekek ösztönösen jó tárgyalók, a másik pedig, hogy miért irtjuk ki belőlük ezt is, mint annyi minden más adottságukat.

2014. április 24., csütörtök

Viszlát kalóz! Drága voltál!


Itt van rögtön a sztori vége: eladtam a hajómat. Elsőre úgy tűnt, hogy keveset kértem, csiklandozott is a mohóság érzése! Aztán nyeltem egy nagyon és elmesélem, amiért baromi jól érzem magam: órákon belül igazolt az élet. (NAV-nak jelentem: nem valósak az összegek és nem euróban vannak!)

Felhívott egy muki azzal, hogy hallott a kis hajómról, látta is a kikötői kerítésen keresztül és érdekli, hogy eladom-e? ha meg igen, akkor mennyiért? Mondtam, neki, hogy mielőtt bármiről beszélünk, menjen és nézze meg, azért, hogy biztos legyen benne. Ez szerdán volt. Pénteken hív, hogy megnézte és érdekli az ára. A beszélgetés így zajlott:

- (én:) Pillanatnyilag nem tudok árat mondani. Ön utána nézett az áraknak?
- Hát, valamit mondjon.
- Ok, és akkor alkudozunk majd?
- Nekem van a fejemben egy ár, aminél többet nem akarok adni érte. Eléggé megviselte a nap, a sólya kocsi sem kell és a ponyva is kétséges állapotban van.
- Hát, jó, ha azt akarja, hogy én mondajak elsőként árat, akkor rendben, csak ez pont az a helyzet, amikor nem vagyok felkészülve és nem tudom mennyiért mennek az ilyen nap ette hajók. Pedig anno csak a felújításra költöttem 300 ezer forintot, sólyakocsin és a ponyván kívül.
- Oooooooohhhhh, az soha nem fogja megkapni érte.
- Valahogy ezt éreztem, akkor legyen 178 ezer!
- 130 ezer.
- Uh, most jön az alku rész, és félúton megállapodunk, ha jó sejtem. Legyen 150 ezer.
- En nem fizetek a hajóért 140 ezernél többet.
- Ez nem alku! Amennyit én megyek le, annyit jön Ön fel! Az az alku. De várjon, épp a feleségem hív, fel kell vennem!


 Eddig tartott az első etap és tényleg felhívtam a feleségem, csak azért, hogy meghallgassam, mit gondol arról, hogy egyszer elköltöttem valamire fél millió forintot és rengeteg időt meg energiát. Valamire, amire inkább csak vágytam, de összesen 2x használtam és tulajdonképpen most is csak a pénzt viszi a kikötői díj. És rendkívül megfontoltan azt mondta, hogy, vigye ha akarja. Wow. Mielőtt visszahívtam a mukit, arra gondoltam, hogy vajon túl alacsonyról indítottam, keveset kértem és mennyi lehet még a zsebében.

Felhívtam és megegyeztünk, hogy a hajó 140 ezer, de a leutazásom felét én, a másik felét meg ő fizeti, hívjuk, mondjuk frappánsan „benzinpénznek”, az + 5 ezer lesz még.

Teljesen elégedett voltam! Ő is, hallottam a hangján. Mondja, hogy pont ilyen felújítandó fa kalózt keresett. Kb. 160-ért tudott volna egy másik városban. Majd azt mondja, hogy időközben a kikötői díjról is érdeklődött és amikor megyek, akkor segíteni fog csökkenteni azt. Merthogy ott még volt tartozásom. Aztán amikor ott vagyok aláírni derül ki, hogy a pletyka szerint 120 ezret kellene oda kifizetnem, de az infó az, hogy a területet eladták és nagyon kell a pénz és biztos a felét is elengedik.

Na? Értitek? Élni és élni hagyni: ez jobb így üzlet, mint ha tovább nyomom, mindent kisajtolva belőle! Akkor lehet, hogy 15 ezerrel többet kapok, de nem valószínűleg nem segít az infóval.

Végül a kikötő (ex) tulajdonosa (egész kicsit segítve csak) majdnem magától mondott 40-et. És még beletoltam azt, hogy nyáron fél áron bérelhetek tőle hajót - de ez az 5 perc egy másik sztorit is megérne.

Hát, ezért érzem baromi jól magam. Tollas Attila

u.i: ezt elmesélve egy fejvadász ismerősömnek, az első kérdése azt volt, hogy „Ez csak úgy jön vagy gondolkozol rajta?”haha, nagyon vicces figura.
Egész nap ilyen témákon járnak a gondolataim. Úgy vesznek rá otthon szépirodalom olvasására, hogy olyan részleteket mutatnak a könyvből, ahol tárgyalásról és üzleti stratégiáról van szó. Miként lehet így más a válaszom, mint, hogy „igen, már csak úgy jön. Mint neked, amikor eldöntöd, hogy alkalmas-e a jelölt vagy sem.”

2013. október 11., péntek

A szomszéd füve? Ugyan már! 2. rész



A sztori még tavaszi, de élő lett, ahogy újra találkoztunk: szóval jön a Pázsit Doki és mert nagyon szeret már az elmúlt egy év alatt, hozza is a cuccokat, leveket, slagot meg, gépeket és ami kell. Tudja ő a dolgát, mégis mindig megkérdezi: „Mit talált ki Attila mára?”. A szőkés-barnás-vörösest soha nem értette, így inkább hagytam is dolgozni.
Majd mikor készen lettek, kérdeztem, hogy akkor most mennyi a pénztárcám súlytöbblete, amit át kéne adnom.
 
„Hát, volt a gyeplazítás és a tavaszi tápanyag kijuttatás. Tudja, nem emeltünk árat, így az egész 2x 15.000 Ft, azaz 30 ezer lenne.”

kb, 2,5 mp-es néma sokk után, újra bútolva az agyam, kezdtem kérdezni: „Tényleg, milyen szerencsés, hogy nem emeltek árat tavaly óta. Akkor ez most két munka volt ugye?”
„Igen”
„És ha egymás után hívom ki megcsinálni, akkor is ez az ára?”
„Igen, de miben miben sántikál Attila, rosszat sejtek!”
„Oh én semmiben, csak próbálom megérteni, hogy ha két munka és külön kiszállással is ennyi az ára, akkor most egy kiszállással vajon mennyit fogok megtakarítani, hiszen csak egyszer kellett jönni. Szóval mennyi is az ára egy kiszállásnak?”
„Tudja, hogy nem számoljuk ezt így külön és azonnal jöttünk is amint hívott. Most akkor alkudozni fog Attila?”
„Én, jaj, eszem ágában sincs, akkor majd legközelebb fizetem ki, de valami biztos drágább lesz. Inkább eszembe jutott, hogy tartozom még hétezerrel tavalyról.”
„Jaj de jó hogy szólt, most már emlékszem”
„Na, ha eddig ráért 5 hónapot és most sem volt a központi téma, akkor a javaslatom az, hogy ha azt elengedni, akkor nem alkuszom a mostani árból. Mit szól?”
„Magával, mindig élmény az üzlet” - zárta le.

És akkor tessék is mondani: melyik az a készség, aminek használatával azonnal lehet pénzt keresni? :) Meg még szép a gyepem is. Tollas Attila

Tényleg csoda - műcuccok nélkül!



2012. május 26., szombat

A gonosz apa: ez van!

Eszembe jutott egy hallgatónk, aki, mint egy beakadt magnó, csak azt tudta mondani, hogy nem mindig lehet tárgyalni, nem mindig lehet tárgyalni (úgy emlékszem, ő, a végén sem tudott sokkal többet)...
Abban igaza volt, hogy igen, van ami nem tárgyalható vagy amikor (már) nem lehet tárgyalni. Eszed vagy sem, azaz, mondjuk megadod vagy például kilistáznak.
Ennek több oka lehet persze. Itt egy olyan, amiről azt feltételezik sokan, hogy az üzleti életben ritkán esik meg. Ez az a szúnyog a szobában esete, aki ha nem baszogatna folyamatosan, akár túl is élhetné az éjszakát, .
Itthon ma ez történt:

Iszonyatos fejfájással érkeztem haza, a gyerekek meg mintha megérezték volna nyomorúságos helyzetem. Azt gyakorolták, hogy milyen éles hangon tudnak visítani! Aztán folytatták az őrjöngő rohangálást, majd elvették egymás játékát majd pont az kellett az egyiknek ami a másiknál volt.

A következő események előtt természetesen kértem halkan, hangosabban, egyszer, kétszer, tízszer. Még hangosabban... Szóval a kés forgott az agyam helyén, eljött a fürdésidő és nem volt a nappaliban összeadva fél négyzetméter szabad terület ahol ne lettek volna játékok elszórva. És akkor valami elpattant és én kimentem a konyhába a szemetesét, bevittem és letettem a szoba közepére majd azt mondtam, hogy:

"Minden, ami nem kerül elpakolásra a dobozaiba, azt kidobom és többet nem jön vissza!"

"Jajj apa, csak a nagyokat jó?" - mondta a 4,5 éves. Azonnali alku basszus! És ezzel képezné az alapját, hogy legközelebb azt mondhassa: legutóbb is csak a nagyokat kellett...

"NEM, mindent, kilencig számolok. A kacsa, az autók, a hajgumi, a pörgő-forgó, minden. Egy..."

"A koala maci is?" - tesztelt a kiscsaj



Ekkor felálltam és elindultam a koala maci felé.

"Jajj, apa ne, értjük!" sírták és olyan sebességgel landoltak a játékok a dobozokban, hogy azt hittem káprázik a szemem.

Persze jött a dicséret, meg a nagy ölelés, meg az "apa annyira örül". Egyébként meg az úgy van, hogy ha nem szabadultunk volna már meg több kisautótól korábban, akkor nem lett volna ilyen hatásos a szankcióm. Szóval ezt meg kellett tanulni/tanítani. (erről jut eszembe egy másik sztori, ami azzal kezdődik, hogy "miért apa, akkor mi lesz?", de ezt majd máskor.)Tollas Attila