Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elvárások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elvárások. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 23., hétfő

Parkolás Pozsonyban



Büntetést fizetni mindig rengeteg érzést vált ki belőlem. Főleg negatívot, és ahogy ezt most leírom, tulajdonképpen egy pozitív sem ugrik be. Szóval a két fő érzés: 1, a francba, hibáztam és most bűnhődők  - bár fizetek és már vége is. 2, a pénznek nagyon sok jobb helyét is tudom, mint a közkassza gyarapítása. Kiváltképp külföldön.

Egy 2 napos bécsi konferencia után, meghívásra pozsonyi kitérőt tettem. Abba a városba, ahol rendkívül szemfülesen oldották meg a parkolási gondokat. Számozott parkolókat festettek fel, így az ott lakók, a házuk előtt tudnak megállni. Más meg kb. sehol, illetve azért ez nem igaz, mert tényleg szép számmal vannak fizetős parkolók. Nekem azért ennél sokkal nagyobb szerencsém volt, mert - bár sokat köröztem, az esti lámpák gyér megvilágításánál - sikerült is találnom egy helyet: olyat, ami nem számozott és nem is volt sarkon, mert ugye ott sem lehet állni.

Gyenge italozás után kerültem ágyba és mivel rohanni akartam haza, még dél előtt felkelve sietve elintéztem pár dolgot. A súlya nem volt nagy, de azért, hogy nem kelljen további roamingot fizetni, lekapcsoltam ezt is telefonról. Majd a széles mosoly, amivel az autómhoz közeledtem, tényleg egy milliomod másodperc alatt vált semmivé, látva rajta a kerékbilincset. Sárga vonalra álltam…

Hehe, se roaming már, ahogy euró sem maradt, se szlovák nyelvismeret, se rohanás haza.

Egy pláza kávézójában mormolt gyors számvetés után, kevés lehetőséget tudtam csatasorba állítani. A bankkártyám nem volt nálam (nehogy költsek - hehe megint), így a kp. felvét nem ment, hitelkártyát meg erre inkább -egyelőre- nem. A bankok azonban nyitva voltak, nálam volt (ablakpárkány vételre szánt) forint és így már csak a bünti összegét kellett megtudnom. A pincérlány meg tényleg nagyon kedves volt, mert megnézte a neten, hogy 80 euró lesz. Pafffff. 80 euró, mert nem láttam a sárga csíkot. Basszus!

A rendőrséget hívva csak az angolt és a magyart tudtam kommunikációs alapként felajánlani, de hát ők voltak otthon, és végül a szlovákot maradt. Mondom, hogy nem értem, de csak mondja, én meg az utcanevet - hátha az majd segít. Azt ugyan nem hiszem, hogy itthon más a helyzet és tényleg igazán rémes, amikor beszélsz, de olyan nyelven válaszolnak, amiből csak az autómárkámat értettem: wow, vágom rá gyorsan, hogy „yes, yes”, majd ő is mond valamit. Én meg hogy „yes, yes” és akkor letette.

Vártam egy jó időt, mire megjöttek. Nekem fülig ér a mosolyom és csak mantrázom, hogy szori, szori, meg hogy bocsánat, elnézést, nem láttam. Megy a mosoly kétezerrel, mert mi van ha több mint 80 és akkor tényleg telefonos segítséget kell kérnem.

Elkéri a papírokat az egyik, írja, írja, majd beszél a másikhoz valamit, az meg mosolyog, miközben veszi le a bilincset és alig érthetően mondja, hogy tventi.

„Twenty euró” - mondja a felíró én meg a nap első pozitív sokkját kapva a lehető leggyorsabban adom a kezébe a húszast, nehogy meggondolja magát.

Hazafelé meg az elvárások alakítása jutott az eszembe. Olyan boldog voltam, hogy mennyit spóroltam és mit fogok kezdeni a megtakarított pénzzel - persze már euróban. Tollas Attila

2012. december 22., szombat

Kormány és a felsőoktatás, avagy az ügyes tárgyalási taktika

Ok, ok, ez is komolyabb, de mivel a sajtóban (még) nem jelentek meg ezek a gondolataim a kormány tárgyalási taktikájáról, megosztom veletek - talán idevágó. Az itt jobbra (:))lévő kérdés is jó egyébként . Én speciel baromi sokat. Tulajdonképpen én mindig fizettem azért ha tanulhattam. Azzal pedig soha nem fogok egyet érteni, hogy az én adópénzemből tanított friss munkavállalók külföldre menjenek dolgozni (részben azért, mert itt "minden szar" és ott folyik az aranypatak) Tanulni azért nem mennek, mert ott fizetni kell érte. Nagy dilemma lehet ez, én már nem emlékszem rá!
Ígérem, karácsonyig azért lesz még mókásabb is. Ja, és ezt is bátran lehet kommentálni... 

Az elmúlt hetekben a felsőoktatáshoz kapcsolódó események arra ösztönözték a Scotwork Magyarország tárgyalástechnikai szakembereit, hogy kielemezzék a kormány és a diákok közötti tárgyalássorozatot. Az analízisből kirajzolódik egy érdekes tárgyalási taktika, melyet csak a monopolhelyzetben lévő fél tud használni.

Az elmúlt két hétben a kormány és a diákok között lezajlott tárgyalási folyamatokat vizsgálták meg és az elemzésük egy érdekes tárgyalási taktika alkalmazására világított rá. Tollas Attila Scotwork vezető tanácsadója ismertette az elemzés részleteit.

A diákok utcára vonulását minden kormány megsínyli. Nem lehet ez másként Magyarországon sem, kiváltképp ha ez a választási ciklus utolsó negyedében következik be. Ezt az alapvetést szigorú tényként kezelve, kifejezetten izgalmas taktikát lehet felfedezni a kormány felsőoktatási keretszám bevezetése kapcsán. Az indoklásban részben elhangzott az is, hogy több olyan hallgató van, aki hosszú ideje élvezi a felsőoktatási intézmények előnyeit, ezzel részben elvéve a helyet további hallgatóktól, részben költséget jelent az állam számára. Ez meg nem határozott, de vélhetően pár ezer fős létszám semmit nem jelent ahhoz képest amekkora szavazóbázist veszíthet vagy állíthat a kormány maga mellé.

A monopolhelyzetben lévő tárgyaló bátran alkalmazhatja azt a taktikát, hogy lényegesen magasabbat kér az elején, méghozzá úgy hogy biztos az elutasításban, majd abból engedve éri el a kezdetektől meghatározott célját. Amennyiben ügyesen csinálja, úgy az eredetileg meghatározott igényt engedményként értékeli a másik fél. Ennek feltétele, hogy a végcél - akár - lényegesen kisebb legyen az első kérésnél. Az engedmény így valósnak tűnik és ez arra készteti a másik felet, hogy az engedményért cserébe engedménnyel válaszoljon, vagyis elfogadja a kérést. Az egész folyamat csak látszólagos, hiszen a nyitó ajánlat tudvalévőleg irreális is volt, mégis több lehetőség ad. Az egyik, hogy a fokozatosan történik az ajánlati kérés csökkentése, akkor azzal megmutatható a rugalmasság és kompromisszumkészség. A közvélemény elé tárható, hogy „mi többször változtattunk az eredeti elképzelésen és rengeteg engedményt tettünk, így a megállapodás nem rajtunk, sokkal inkább a másik félen múlik”.

Szintén lehetőség a hiba belátása és az ebből kovácsolható emberi együttérzés pozitív következményei. Jelen esetben a hallgatók majd szívesebben szavaznak olyan politikai résztvevőkre, akik belátták, hogy tévedtek, „meghallották a hallgatók szavát” és kijavították a hibát. Főleg akkor, ha ez időben olyan hosszú folyamat eredménye, hogy a felidézés a kellő időben fog megtörténni. Nyilván az ’ezt tettük’ választáskori kommunikációs listának fontos eleme lehet, ez az amúgy bármilyen megszólításra immunis korosztály (és az általuk befolyásolható szülők) számára.

Várhatóan a kormány kommunikációja tele lesz átfogalmazással. Eddig jelentősen visszavettek a keretszám csökkentésből és most azt mondják, hogy majd utólag elszámolunk. Ez teljesen új ajánlatnak hangzik és óriási engedménynek tűnik az idő használata. Pedig nem sokban különbözik a kezdetektől és az elfogadható ajánlat feltételezhetően nem lesz a karácsonyi ajándékok között. A fent leírt taktikához hasonló esetben a végső bejelentést a pozícióját erősíteni kívánó vezetőnek érdemes megtennie, így könnyen észrevesszük majd a folyamat végét.

Még ez jutott az eszembe a taktikáról:

2012. május 26., szombat

A gonosz apa: ez van!

Eszembe jutott egy hallgatónk, aki, mint egy beakadt magnó, csak azt tudta mondani, hogy nem mindig lehet tárgyalni, nem mindig lehet tárgyalni (úgy emlékszem, ő, a végén sem tudott sokkal többet)...
Abban igaza volt, hogy igen, van ami nem tárgyalható vagy amikor (már) nem lehet tárgyalni. Eszed vagy sem, azaz, mondjuk megadod vagy például kilistáznak.
Ennek több oka lehet persze. Itt egy olyan, amiről azt feltételezik sokan, hogy az üzleti életben ritkán esik meg. Ez az a szúnyog a szobában esete, aki ha nem baszogatna folyamatosan, akár túl is élhetné az éjszakát, .
Itthon ma ez történt:

Iszonyatos fejfájással érkeztem haza, a gyerekek meg mintha megérezték volna nyomorúságos helyzetem. Azt gyakorolták, hogy milyen éles hangon tudnak visítani! Aztán folytatták az őrjöngő rohangálást, majd elvették egymás játékát majd pont az kellett az egyiknek ami a másiknál volt.

A következő események előtt természetesen kértem halkan, hangosabban, egyszer, kétszer, tízszer. Még hangosabban... Szóval a kés forgott az agyam helyén, eljött a fürdésidő és nem volt a nappaliban összeadva fél négyzetméter szabad terület ahol ne lettek volna játékok elszórva. És akkor valami elpattant és én kimentem a konyhába a szemetesét, bevittem és letettem a szoba közepére majd azt mondtam, hogy:

"Minden, ami nem kerül elpakolásra a dobozaiba, azt kidobom és többet nem jön vissza!"

"Jajj apa, csak a nagyokat jó?" - mondta a 4,5 éves. Azonnali alku basszus! És ezzel képezné az alapját, hogy legközelebb azt mondhassa: legutóbb is csak a nagyokat kellett...

"NEM, mindent, kilencig számolok. A kacsa, az autók, a hajgumi, a pörgő-forgó, minden. Egy..."

"A koala maci is?" - tesztelt a kiscsaj



Ekkor felálltam és elindultam a koala maci felé.

"Jajj, apa ne, értjük!" sírták és olyan sebességgel landoltak a játékok a dobozokban, hogy azt hittem káprázik a szemem.

Persze jött a dicséret, meg a nagy ölelés, meg az "apa annyira örül". Egyébként meg az úgy van, hogy ha nem szabadultunk volna már meg több kisautótól korábban, akkor nem lett volna ilyen hatásos a szankcióm. Szóval ezt meg kellett tanulni/tanítani. (erről jut eszembe egy másik sztori, ami azzal kezdődik, hogy "miért apa, akkor mi lesz?", de ezt majd máskor.)Tollas Attila

2012. január 23., hétfő

A Miniszterelnök beszéde, avagy aki lónak áll az húzzon

Az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó vitájának elemzése egy tárgyalási tanácsadó szemével.

Nagy kíváncsisággal várom a 2012 január 24-i tárgyalást Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök között. Egy nagyszerűen felépített felkészülés láthattunk múlt héten az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáján.

Alább, a címmel ellentétben nem a beszédet elemzem, hanem csak a tárgyalási taktikákra szorítkozom. A kronológiát követve a következő történt szakmai szemmel:
2012. január 17-én José Manuel Barroso az Európai Bizottság (EB) ülése után közölte, hogy a jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi hivatal miatt kötelezettségszegési eljárást indít az (EB) Magyarország ellen (Brüsszeli kifogások). 

2012. január 18-án Orbán miniszterelnök úr levelet küldött Barroso elnök úrnak. A levél tartalmát mindkét fél nyilvánossá tette. Előbbi, rögtön a délutáni EP vita nyitóbeszédében. Miért is olyan fontos ez?

Egyértelműen látszott, hogy ha a szakmai alapok mellett politikai alapon is megvitatásra kerülnek a pontok, úgy az Európai Néppárt (EPP) kivételével Magyarországnak esnek a képviselők. Ésszerű volt tehát egy „megelőző ajánlatot” tenni. Orbán miniszterelnök úr a nyitóbeszédében világosan fogalmazott, hogy a levél tartalma szerint kész együttműködni a vitás kérdések tisztázásában Baroso elnök úrral valamint az EB-al. Azt mondta, hogy Magyarország európai szinten tartja a költségvetési hiányt, a gazdasági összeomlás széléről a kormány visszafordította az országot, felszámolta a paramilitáris szervezeteket, így senkinek nem kell már félnie az országban. Ezek az átalakítások lobbicsoportok érdeksérelmével jártak. Nagyon fontos, és megfelelően hangsúlyt is kapott, hogy a magyar Alaptörvénnyel kapcsolatban semmilyen kivetnivalója nem volt az EB-nak, a három pontból kettő is csak az átmeneti rendelkezést érinti.

Ilyen hangsúlyok után, minden ezekkel kapcsolatos felvetés erejét veszti. Nincs értelme valaminek/valakinek úgy nekiesni, hogy előtte fejezi ki a változtatási, rugalmassági, nyitottsági és együttműködési szándékát, összhangban a másik fél álláspontjával.

Természetesen, ha már készültek a képviselők, akkor el is kell (:)) azt mondani. Így elindult egy olyan politikai adok-kapok, ami inkább a klasszikus kereskedelmi színházra hasonlított. Volt benne támadás, védekezés, védés, cinizmus, félreinformáltságból vagy nem megfelelő információk birtokából adódó helytelen érvrendszer stb.




Orbán miniszterelnök úr zárszavában megköszönte a lehetőséget és meghívta a kritikusokat Budapestre. Technikailag nem volt érdemes újabb támadási felületet adni és igen, határozottan hasznosabb volt kifogni a szelet a vitorlákból alkalmazása. Szó nélkül hagyta például a 2/3-os többségre, a populizmusra, az antidemokratikus tendenciákra, a sztálini alkotmányra, a Hugo Chávezhez hasonlításra vonatkozó megjegyzéseket valamint a nacionalista erőkre vonatkozó - amelyeket Orbán úr vezet és amelyek aláássák a demokrácia működését – kritikát.

Amit ellenben zárásként és a vitát követő sajtótájékoztatón mondott, az alapját képezheti a holnapi tárgyalásnak. Itt elsősorban az átfogalmazásra, az elvárások struktúrálására és ismét a megelőző ajánlatra gondolok. Például:

Hitelesség: A kritikusoktól azt kérte, hogy olvassák el (egyáltalán) a magyar alkotmányt, mert abban számos megfontolandó elem is van, például jelnyelv-védelem, GMO-védelem, kisebbségvédelem.

Átfogalmazás: A bírák nyugdíjáról azt mondta, ez nem az igazságszolgáltatás ügye, hanem nyugdíjrendszerbeli kérdés. (Megjegyzem 274 bíráról van szó, 70  évről 62 évre csökkentve a nyugdíjazást. Ezt még akár vissza is lehet vonni (felfüggesztve a helyükre szóló pályázatok kiírását) hivatkozva a kötelezettségszegési eljárásra – de nem kell majd foglalkozni a rendfenntartó szervek nyugdíj kérdésével.  A kormány „engedhet” abban, hogy visszaemeli a bejelentett 65 éves korhatárig.)

Ugyan azt akarjuk: "sajnos kisebbségben vagyunk álláspontunkkal, amiben a családot, a szabadságot védjük". "Ez egy európai álláspont"

"sajnálom, hogy a mai vitában nem érveket, hanem abszurd tévedéseket, indulatot, dühöt kaptam, ezek nem méltóak Európához. Hiszünk az európai értékekben, Magyarország európai volt és az is marad, akiknek kétségeik vannak, jöjjenek Magyarországra, és ismerjenek meg minket"

Elvárások strukturálása:
-     „Az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekhez kötődő kifogásokat, ha kell, készek teljesen átdolgozni”

-    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségéről szólva közölte: "nekünk az ügy nem fontos. Szerintünk jobban működne a két szervezet, ha összevonnák, de eddig sem voltak összevonva". „ez nem egy kardinális gazdaságpolitikai vagy alkotmányfilozófiai kérdés, hanem kifejezetten technikai jellegű” Forrás: HVG.hu

-    Az MNB-ről azt mondta, már csak egy pontban van éles konfliktus: „a bizottság azt kifogásolja, hogy a jegybankelnök és a monetáris tanács tagjai amikor elfoglalják hivatalukat, esküt tesznek az alkotmányra (megjegyzés: a régire), noha ez az eskütétel az elmúlt húsz évben mindig megtörtént - mutatott rá. Ez "egy olyan szimbolikus politikai kérdés, amelyben még egyezkednünk kell. A többi ügy inkább technikai kérdés"” "Ezt fontoljuk meg" Forrás: HVG.hu

Egyébként:
-    „A nemzeti bank függetlenségét a magyar kabinet is osztja - folytatta -, és olyan pontokon is hajlandó változtatni, amelyek az elmúlt húsz évben is úgy voltak, ahogyan most, csak eddig nem kifogásolta az Európai Bizottság, most viszont igen.” "Meg tudnám védeni a magunk álláspontját, de minek, ennek az ügynek nincs nagy jelentősége, ha a bizottság szeretné, legyen úgy" Forrás: HVG.hu

-    Olyan pontokon is hajlandó a kormány változtatni, amiken ha nem tenné és végigvinné a jogi procedúrát, megnyerné, „de nem akarunk konfliktust”.

A fentiek azért eszembe juttatják azt, hogy engedni 2 ok miatt lehet. Az egyik, hogy van miből. Ez az, amiről már írtam, amikor jó magasról indítunk és abból engedünk, mert mi „nyitottak vagyunk”; a tárgyalópartner meg örül, hogy rugalmasak vagyunk. A másik, hogy megváltozik a piaci helyzet, aminek az átértékelés után megváltozik az álláspont is. Félve gondolok még arra, hogy melyik említett „hibát” használják vörös heringként.

Jelenleg olvasom az Alaptörvényt, vajon miért is fontos ez az eskütétel? Ami biztos, a forint erősödött az euróval szemben (299,67 Ft), mindenki bizakodik és még az olyan megjegyzés is megengedhető, hogy "a sors iróniája jelen pillanatban az, hogy az IMF viszont pénzt akar adni. Nem fogunk félreugrani.”

Szeretném leszögezni, hogy az eseményekből kizárólag a jól felépített tárgyalási metodika érdekel. Kérem, a kommenteket is erre szorítani.

Időmilliomosoknak, sajtótájékoztató:


Cohn-Bendit:

1,5 óra:

Tollas Attila
 Attila Tollas


2011. augusztus 19., péntek

Beszari Faszi


Járok, vezetek, két lábon állva veszem ki a cuccokat a hűtőből. Hurrá, nincs már rögzítő csavar a bokámban. Az érzés euforikus. Mondtam is a gyógytornásznak ma, hogy boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ő meg csak nézett nagy szemekkel. Ezt persze egy rendkívül gyötrelmes és persze tanulságos nap előzte meg.

Hetekkel ezelőtt kezdődött minden, amikor közszemlére tettem a röntgenfelvételeket. Jöttek is kommentek szép számmal. Az egyikben egy volt évfolyamtársam azt írta, hogy neki is hasonló történt a lábával azzal a különbséggel, hogy neki két rögzítő csavar is volt benne meg azzal, hogy őt a Jánosban műtötték. Azt is írta, hogy amikor eltört a bokája, azt mondta a férjének, hogy üsse már le mert annyira fáj neki. De a lényeg, hogy a csavarkivétel hasonló fájdalommal járt.

Ezek után több orvost is megkérdeztem és mindegyik azt mondta, hogy hát igen, amikor megindul a csavar azt érezni szokták. Erről már írtam, hogy ha egy orvos így beszél, az igazán kemény lesz. Ha jól emlékszem 5x álmodtam ezzel. Méghozzá igazi rémálmokat. Azt a gyerek ijesztgetős fajtát: „Ha rossz leszel, jön a doktor bácsi és kiveszi a csavart…!”

Hétfőn felhívtam a dokit (ismét egy másikat, mert aki csinálta volna, szabin volt) és hiába reméltem titkon a szerdát, csütörtököt már keddre be is rendelt. Mondtam neki, hogy félős vagyok és adjon tanácsot, mit kell tennem előtte. Azt mondta, hogy semmit, kapok majd helyi érzéstelenítőt és csak azt fogom érezni kicsit, ahogy megindul. Pafff.

Kedden, ébredés után rögtön Tramadolort reggeliztem és a hideg élelem mellé is csomagoltam biztonság kedvéért. Amikor megérkeztünk már le kellett ülnöm mert szédültem. Folyt rólam a víz és egész testemben remegtem (rettegtem). A dokira várni kellett, úgyhogy felhívtam egy ottani anesztes főorvos ismerősöm, hogy segítsen. Van az a „bátorság” tabletta, adjon már belőle. Átmankózván az épület másik oldalába, végül is 2 Xanax-ot kaptam, azzal, hogy azért mondjam meg a dokinak.

Visszaérek, a nővér az ajtóban kacsingat, hogy már vár a doki. Nem, baj, gondoltam, nem olyan sürgős ez. Amikor bemutatkoztam és mondtam az ismerősöm nevét (az ő főorvosa), azért hozzátettem, hogy nem is tudom, hogy hogyan említsem, mert mi csak Zoltánnak hívjuk. Persze nem, azért közel sem olyan a viszony, de így családiasabb és segítőkészebb légkörben reménykedtem. Meg azt is mondtam, hogy Zoltán azért küldött a szabadsága alatt hozzá, mert csak benne bízik meg, hogy az én lábamat… Persze, persze. Meg a gyógyszert is elmondtam ő meg csak röhögött. „..csak amikor megindul...” mondta. Köszi, pont ettől izzadtam eddig is egy litert.

Na, a műtősnő vár, öltöztet majd lefektet. Azt mondja, csak kényelmesen, nyugodtan. Nekem görcsben mindenem és ezt remegő hangon tudatom is vele. „Külboka?” kérdezi, „Csak azt fogja érezni, amikor megindul.” meg „A lemezt is itt fogjuk kivenni, nem fáj az!” Meg az anyátokat fogjátok itt kivenni. Majd a nagyműtőben, altatásban. Én aláírok mindent, inkább verjétek ki két fogam a tubussal, de engem altatni fogtok. Aztán amikor készíti elő a cuccokat, látom, hogy elővesz egy akkora tűt, hogy azzal rendesen átszúrhatnák még a vádlimat is, de úgy, hogy a tűben maradna 30 deka hús is. Komolyan, a natgeon is kisebbel veszik az elefántok vérét. Kérdeztem is tőle, hogy az meg mire? „Hát az érzéstelenítőhöz.” „Na ne már”  mondtam „biztos elég nagy az?” „Ja, ezzel csak felszívom, kisebbel adja majd be a doktor úr.” Baromi vicces nem? Tuti, hogy a lelki terror-humor is a mindennapok része itt.

Erre megjön a doki, oldalra fektetnek, a műtősnő kacag, mert mint mondja ilyenkor a kényszeredett is pozitív hatással van. Én meg közben érzem az érzéstelenítőt. Hát, ha ez a szúnyogcsípés, akkor köszi, elég volt. Két vinnyogás közben mondom a dokinak, hogy azért várjuk már meg míg hat, meg azt is, hogy én már jól tudok mankózni és inkább mennék haza, így is lehet élni, örülök, hogy megismertem. „Fáj?” kérdezi, miközben a megfelelő csavart kereste. Azt éreztem, hogy ütögeti a lemezkémet de igazából nem fájt. Mint amikor a fogász érzéstelenített és úgy nyomkodja a fogadat. Mondtam, hogy nem, aztán a fém tálkában hallottam a csavar koppanását. „Azért mielőtt elmegy, még berakok egy öltést.” mondta én meg nem értettem, hogy most akkor mi van?

Hogy fért el ekkora csavar?
Volt még kis papírmunka, de aztán mehettem haza a jódos lábammal. Otthon meg azonnal rá is álltam. Igazán furcsa érzés volt. Próbáljátok ki. Nem kell rálépni 7 hétig, utána egész izgalmas lesz. Na, ennyi.

Tanulságok? 1, Egy félrelépés veszélyes következményekkel járhat. 2, Ne szedess ki rögzítő csavart a János traumáján, mert ott fáj. 3, Ha bokatörés után arra kér az asszony, akár le is ütheted - büntetlenül (bár nekem a törés utáni 2 km bringázás sem fájt, majd vezettem is kicsit és csak a végén éreztem, hogy kiszállni már nem tudok a kocsiból) 4, Amit mi elvárások strukturálásának hívunk, az tulajdonképpen a percepciós kontraszt. Ha ez túl magas (vagy alacsony), akkor az üzleti életben úgy védekezünk ellene, hogy érdektelenné válunk a téma iránt. Következetesek leszünk, meggyőzzük magunkat. Inkább továbblépünk, mert azt gondoljuk, hogy túl sokat fog kérni, lehetetlen lesz teljesíteni stb. Csak óvatosan az elvárások alakításával. Az legyen reális és inkább alá, mint fölé!

Nem akarom utóiratba írni, mert fontos (de csak mert nem fájt): a műtősnő és a doki is fantasztikus volt!
Tollas Attila 
Attila Tollas