A szomszéd füve? Ugyan már! 2. rész

A sztori még tavaszi, de élő lett, ahogy újra találkoztunk: szóval jön a Pázsit Doki és mert nagyon szeret már az elmúlt egy év alatt, hozza is a cuccokat, leveket, slagot meg, gépeket és ami kell. Tudja ő a dolgát, mégis mindig megkérdezi: „Mit talált ki Attila mára?”. A szőkés-barnás-vörösest soha nem értette, így inkább hagytam is dolgozni.

Majd mikor készen lettek, kérdeztem, hogy akkor most mennyi a pénztárcám súlytöbblete, amit át kéne adnom.

 

„Hát, volt a gyeplazítás és a tavaszi tápanyag kijuttatás. Tudja, nem emeltünk árat, így az egész 2x 15.000 Ft, azaz 30 ezer lenne.”

kb, 2,5 mp-es néma sokk után, újra bútolva az agyam, kezdtem kérdezni: „Tényleg, milyen szerencsés, hogy nem emeltek árat tavaly óta. Akkor ez most két munka volt ugye?”

„Igen”

„És ha egymás után hívom ki megcsinálni, akkor is ez az ára?”

„Igen, de miben miben sántikál Attila, rosszat sejtek!”

„Oh én semmiben, csak próbálom megérteni, hogy ha két munka és külön kiszállással is ennyi az ára, akkor most egy kiszállással vajon mennyit fogok megtakarítani, hiszen csak egyszer kellett jönni. Szóval mennyi is az ára egy kiszállásnak?”

„Tudja, hogy nem számoljuk ezt így külön és azonnal jöttünk is amint hívott. Most akkor alkudozni fog Attila?”

„Én, jaj, eszem ágában sincs, akkor majd legközelebb fizetem ki, de valami biztos drágább lesz. Inkább eszembe jutott, hogy tartozom még hétezerrel tavalyról.”

„Jaj de jó hogy szólt, most már emlékszem”

„Na, ha eddig ráért 5 hónapot és most sem volt a központi téma, akkor a javaslatom az, hogy ha azt elengedni, akkor nem alkuszom a mostani árból. Mit szól?”

„Magával, mindig élmény az üzlet” - zárta le.

És akkor tessék is mondani: melyik az a készség, aminek használatával azonnal lehet pénzt keresni? :) Meg még szép a gyepem is. Tollas Attila

Tényleg csoda - műcuccok nélkül!

A szomszéd füve? Ugyan már! 1. rész

Az füvem tényleg zöldebb, mint a szomszédé. Szerintem 2 dolog kellett hozzá. Természetesen az egyik a pénz, a másik az akarat! Akartam, hogy ne én sírjak a másé után, hanem ő az enyém után. 

Így jönnek.

Aztán most ott tartunk, hogy az egész utca az enyémet akarja. Pedig csak Pázsit Doktorokat alkalmazok - mondjuk azóta már a fél utca is . Hehe.

Na, nem azért, mert szétvet a pénzt és nagyítóval kell a fűszálak alá nézni. Aki ismer, annak gyanús is lenne és sokkal inkább az ellenkezőjét gondolja.

A korábbi telektulajdonos pasi, a feleség elmondása szerint azt sem vette észre, hogy a nő, kukoricát ültetett a kertben 4 hónapja. Na, akkor vajon miből kezdem el az áhított gyepem építését? NA?            Hát egy rétből. EGY RÉTBŐL! Egy nyár közepére mindenféle szép virágokkal telenőtt szép nagy rétből. Kb. 16 féle virág nőtt ki onnan, ahonnan fű is nőhetett volna. Egyszer aztán átjött a szomszédasszony, hogy hagyjam már azt a két bokrot veszni, n nevelgessem, mert ugyan formás-formás, de az a parlagfű-fám.

Nekem pedig ezek után át kellett gondolnom, hogy gyepszőnyegezek-e (föld felszed, elszállít, locsolórendszer újratelepít - mert tuti szétcseszik a földfelszedésnél -, új föld majd a gyepszőnyeg - kb. a horror ár.) vagy egyénileg kapargatom amit tudok. Az utóbbi mellett döntöttem, de így meg se fű se virág nem maradt őszre.

Ezért hívtam a Pázsit Dokikat és azért mesélem el mindezt, hogy a következő történetben érthető legyen: nem az én piti alkudozós forintjaim kellenek nekik, hanem a gyepesítés és ápolása miatt ők kellenek nekem. Csak ezeket a fránya erőviszonyokat nehéz észben tartani és iszonyatosan nehéz mentesülni a mocsok ego-faktortól. Mert ugye hát ha mán én vagyok a vevő, akkor diktáljak is mán én, vagy mi…Tollas Attila

Ezt csinálták:

 u.i: Ausztriában akarnak terjeszkedni - illetve odaadni a bizniszt valakinek (sok pénzért)!

Parkolás Pozsonyban

Büntetést fizetni mindig rengeteg érzést vált ki belőlem. Főleg negatívot, és ahogy ezt most leírom, tulajdonképpen egy pozitív sem ugrik be. Szóval a két fő érzés: 1, a francba, hibáztam és most bűnhődők  - bár fizetek és már vége is. 2, a pénznek nagyon sok jobb helyét is tudom, mint a közkassza gyarapítása. Kiváltképp külföldön.

Egy 2 napos bécsi konferencia után, meghívásra pozsonyi kitérőt tettem. Abba a városba, ahol rendkívül szemfülesen oldották meg a parkolási gondokat. Számozott parkolókat festettek fel, így az ott lakók, a házuk előtt tudnak megállni. Más meg kb. sehol, illetve azért ez nem igaz, mert tényleg szép számmal vannak fizetős parkolók. Nekem azért ennél sokkal nagyobb szerencsém volt, mert - bár sokat köröztem, az esti lámpák gyér megvilágításánál - sikerült is találnom egy helyet: olyat, ami nem számozott és nem is volt sarkon, mert ugye ott sem lehet állni.

Gyenge italozás után kerültem ágyba és mivel rohanni akartam haza, még dél előtt felkelve sietve elintéztem pár dolgot. A súlya nem volt nagy, de azért, hogy nem kelljen további roamingot fizetni, lekapcsoltam ezt is telefonról. Majd a széles mosoly, amivel az autómhoz közeledtem, tényleg egy milliomod másodperc alatt vált semmivé, látva rajta a kerékbilincset. Sárga vonalra álltam…

Hehe, se roaming már, ahogy euró sem maradt, se szlovák nyelvismeret, se rohanás haza.

Egy pláza kávézójában mormolt gyors számvetés után, kevés lehetőséget tudtam csatasorba állítani. A bankkártyám nem volt nálam (nehogy költsek - hehe megint), így a kp. felvét nem ment, hitelkártyát meg erre inkább -egyelőre- nem. A bankok azonban nyitva voltak, nálam volt (ablakpárkány vételre szánt) forint és így már csak a bünti összegét kellett megtudnom. A pincérlány meg tényleg nagyon kedves volt, mert megnézte a neten, hogy 80 euró lesz. Pafffff. 80 euró, mert nem láttam a sárga csíkot. Basszus!

A rendőrséget hívva csak az angolt és a magyart tudtam kommunikációs alapként felajánlani, de hát ők voltak otthon, és végül a szlovákot maradt. Mondom, hogy nem értem, de csak mondja, én meg az utcanevet - hátha az majd segít. Azt ugyan nem hiszem, hogy itthon más a helyzet és tényleg igazán rémes, amikor beszélsz, de olyan nyelven válaszolnak, amiből csak az autómárkámat értettem: wow, vágom rá gyorsan, hogy „yes, yes”, majd ő is mond valamit. Én meg hogy „yes, yes” és akkor letette.

Vártam egy jó időt, mire megjöttek. Nekem fülig ér a mosolyom és csak mantrázom, hogy szori, szori, meg hogy bocsánat, elnézést, nem láttam. Megy a mosoly kétezerrel, mert mi van ha több mint 80 és akkor tényleg telefonos segítséget kell kérnem.

Elkéri a papírokat az egyik, írja, írja, majd beszél a másikhoz valamit, az meg mosolyog, miközben veszi le a bilincset és alig érthetően mondja, hogy tventi.

„Twenty euró” - mondja a felíró én meg a nap első pozitív sokkját kapva a lehető leggyorsabban adom a kezébe a húszast, nehogy meggondolja magát.

Hazafelé meg az elvárások alakítása jutott az eszembe. Olyan boldog voltam, hogy mennyit spóroltam és mit fogok kezdeni a megtakarított pénzzel - persze már euróban. Tollas Attila

Megáldani egy autót? (Programajánló és beszámoló egy rendkívüli sikeremről)

Életem egyik legizgalmasabb és egyben a legfélelmetesebb időszaka van a hátam mögött - új munkahely, új kihívások, sok önkéntesség - öröm, bánat, csalódás, fenyegetés, káromkodás, ölelés, hit, bizalom - oh, volt itt minden. Nyilván nem mentesít a nem írás alól, főként, hogy megállás nélkül kerülök még mindig és folyamatosan a legkülönbözőbb tárgyalási szitukba. Pótlom, pótlom.

Addig is egy kis infó:

A szívem mélyéig marketinges vagyok - gondolom, mint sokat mások. Emellett évek óta tárgyalással foglalkozom. Erről szól a blog is. Sokan kérdezik, hogy miről tárgyalok? Mit lehet ezen tanítani? Mit csinál egy tárgyalási tanácsadó? Meg azt is, hogy ezért tényleg kapok-e pénzt?

Az elmúlt egy évben egy olyan önkéntes munkát végeztem, ami eredmény tekintetében végül az eddigi marketinges és tárgyalási pályafutásom egyik legfontosabb szakmai állomása lett:

2013. szeptember 14-15-én, az Egri Bazilika oldalában, Eger polgármestere, Habis László úr fővédnökségletével kerül megrendezésre a Magyar Profi Drift Bajnokság idei utolsó versenye, az Eger Drift™ autóverseny. A verseny megnyitóján a bazilika plébánosa megáldja a versenyzőket és az autókat.

Ebben az tetszik nagyon, amit a tököli repteres brigádnak és szurkolóiknak szántunk!

Eger Drit beharangozó - 57 mp. Durva lett!

Miért különleges ez? 
Egyrészt azért, mert ilyen történelmi belvárosban ennyire hangos és füstös autók bajnoki futamban még nem versenyeztek sehol Európában. Aztán azért, mert az adott napra a helyszín egy igazi licences versenypályává alakul, minden engedélyével együtt. Egész Eger készül, tele lesz minden programmal! Azért, hogy ez összejöjjön, sokan és sokféle területen dolgoztunk együtt. Igazi csapatmunka volt, olyan, amire szerintem mindannyian vágyunk!

Én legfőképpen ezek miatt invitálok mindenkit a hétvégére. Ha van időd, akkor Te pedig a rendkívüli élmény miatt gyere el. Lesz kb. 10.000 néző, friss must, mindenféle program; már van számtalan szállodai kedvezmény és finom bor - azért, hogy akár több napra is elcsábítsalak Eger mesebirodalmába.

Miért különleges ez nekem és akkora siker, hogy ilyen rendhagyó módon írjak róla?

Az álmom miatt. Nagy volumenű, szerteágazó tárgyalásokban való részvételről álmodtam. Ahol valóban mérhető az, amit tudok. 13 hónap, 3360 km autózás, 4863 perc telefon, 40 óra éjszakai prezentáció készítés, 26 polgármesteri és helyettesi megbeszélés. Csak a szerződés megszületéséig a projekt sikeréről meggyőztem 1 képviselő testületi tagot, 1 alpolgármestert, 1 polgármestert, 3 közvédelmi szervet, 6 városi céget, 1 egyházat, 5 egyéb szervezetet. Kb. 96 megbeszélést és tárgyalást vezettem a legjobb tudásom szerint. (a jegyzeteim szerint a legkeményebb napon 7-et) és 52 új embert ismertem meg!

A negyedik kérdéseimre a válasz pedig az, hogy igen!. Ha „jobb” eredmény születik egy tárgyalás végén, az magas értéket képvisel. Bármilyen gazdasági környezetben. Na de ez más téma.

Ha találkoznánk Egerben, akkor azért, ha meg nem, akkor meg azért: Üdv, és Kilinccsel Előre™!

Tollas Attila
Ha már programajánló, akkor további infók:

www.drifting.hu/egerdrift 

facebook: https://www.facebook.com/Drifting.hu,

https://www.facebook.com/egerdrift

Jaaaa, és ezt kötelező autófanoknak elolvasni, a képnézőknek meg csodálni. Az benne a vicc, hogy az egyik legkomolyabb nemzetközi sajtó ír rólunk, de amikor a Magyar Turizmus Zrt. adott régióigazgatójával találkoztam, szégyelltem magam a mondatai miatt. Hát ha majd a Slovakiaringre visszük a nézőket és a pénzüket, majd akkor talán (azért ez nem biztos!) érdekelni fogja. És igen, ezt is le fogom írni.
http://www.drifted.com/drift-allstars-europe-mariapocs/

Pawel Trela a föld egyik legjobb driftere is nálunk volt.

Gondolatok a változásról

Szóval, aki tudja, miért olvassa ezt a bejegyzést, annak nincs újdonság. Aki meg csak úgy olvassa, szerintem pár sor és minden tiszta lesz. Remélem, hogy a mostani csapongásaim rendhagyóak lesznek - de itt legalább azt csinálják, ami egy személyes blogtól el is várható, az érzések kavalkádját tükrözik.

A változással az a baj, hogy az esetek többségében nem azért következik be, mert mi annyira akarjuk. Azért következik be, mert külső tényezők kész helyzet elé állítanak, vagy események sorozata miatt kell döntést hozunk. Ezeknek van az a negatív kicsengése, és most kérlek - mivel velem sem ez történt - hagyjuk a tényleg ritka pozitívat.

Mert úgy őszintén, ki szereti a változást? - nem, nem a változatosságot, a változást! Ki nem ragaszkodik azokhoz a biztos pontokhoz, amikhez bátran visszanyúlhat, azokhoz, amik segítenek meghatározni életének egyensúlyát akkor is, amikor éppen kileng az. Mennyi és számtalan frázis szól a kinyitott ajtón keresztül, a fától az erdőig és még sorolhatnánk, hogy micsoda lehetőségek vannak előttünk, csak nem látjuk, mert nem merünk változtatni. Az egyik heti kedvencem: „If you’re brave enough to say goodby, life will reward you with a new hello” - Paulo Coehlo - húúúhaa. Király! Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne!

De aztán, igen, valahogy nálam is összeállt a kép, bár nem ennyire vaktában. Egész életemben attól féltem (és félek most is), hogy elengedem magam mellett a lehetőségeket. A véletlenekben nem hiszek, így számomra a lehetőségek is teremtettek. A felismerésük persze baromi nehéz és mindig Pista bácsi jut eszembe róla:

„Árvíz van, a vízszint gyorsan emelkedik, mindenki menekül a faluból csak Pista bácsi mászik fel a háztetőre. Arra jön egy csónakban a szomszéd:

- Pista bácsi tessék bemászni, kimenekítjük innen!

- Nem, fiam, majd az Isten megsegít!

Következőnek jön egy motorcsónak:

- Bácsi, jöjjön, van itt hely, mindjárt elnyeli az árvíz!

- Nem fiam, majd Isten megsegít!

Legközelebb arra jön a katasztrófavédelmi helikopter, de Pista bácsi őket is elküldi. Az árvíz szépen el is éri Pista bácsit, elsodorja és Pista bácsi megfullad. Felmegy a mennybe. Szent Péter üdvözli:

- Hát megfulladt az árvízben, Pista bácsi?

- Igen, mert abban bíztam, hogy Isten megsegít, de nem segített! - mondja Pista bácsi méltatlankodva.

- De Pista bácsi, küldtünk egy csónakot, egy motorcsónakot és egy helikoptert is!

A napokban néztem végig egy Csányi Vilmossal egykor készített interjút, amiben egy rendkívül érdekes témáról beszélt. Az etológusok egyik felismerése, hogy a delfinek/bálnák elképesztő jelrendszerrel kommunikálnak egymással, és ezek a jelek lassan de, generációról generációra változnak. „Mivel azonban a vadászok elsősorban a nagyobb testű, idősebb állatokat irtják, ez olyan változást jelent a közösségekben, mintha az ember esetében hirtelen csak három-négyéves gyermekekből állna a világ: azaz elvész minden kultúra.”

Ebből engem a leírt tény mellett már megint, ismét a (megismerés) lehetőség elvesztése gondolkodtatott el igazán.
Szóval, én elég sokat dolgoztam az elmúlt időben a saját lehetőségeim kikaparásáért. Ezek meg most előttem állnak és üvöltve nyújtják a karukat, hogy fogjam már meg! Ilyenkor kinyírni őket azért igen csak morbid lenne. Még akkor is, ha tele vagyok félelemmel. Ugyan ki ne lenne? Csak hazudna másnak és legfőképp magának! Szóval, itt a drift, a munkáltatói márkaépítés, egy tréningforradalom… Szóval, goodbye - felmondtam!

Igazán nem akarok senkit hitbéli kérdésekkel untatni, így akit a zárás nem érdekel, akár itt abba is hagyhatja. Egy mai beszélgetésem alatt meséltem valakinek a fenti Csányi Vilmos és a felmondási élményemet. Egy olyan tanulságos válasza volt, ami rávilágít a rövidtávú előnyökre. Arra, hogy talán azért nem ismerünk fel egy lehetőséget, mert már korábban csírájában elfojtottuk:

„Istenhez imádkoznak az emberek,

- Mindenható Atyánk, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője, adj nekünk lehetőséget, hogy segítsünk szenvedő fiaidon. Küldj nekünk valakit, aki feltalálja, hogyan kell gyógyítani a rákot!
- Én küldtem - válaszolja az Úr - De Ti feltaláltátok az abortuszt...”

5 éves érvelés

Mármint egy 5 éves érvel a következő módon. Lenyűgöző! Aztán, ahogy növünk, úgy felejtjük el a logikus gondolkodást a ránk kényszerített, "ezt tessék csinálni, méghozzá így" szocializálódás miatt.

Szokásos esti "én még nem vagyok álmos, nem is fogok lefeküdni" cirkusz megy éppen, amikor a mami (nagymama) belép a képbe. Amikor itt van, szintén szokásosan ő olvassa a mesét este ami persze egy kiváló zsarolás alap tud lenni. Méghozzá úgy, hogy "ha nem viselkedtek rendesen, akkor nem olvasok mesét." És milyen jogos is ez! Miért kellene mesét olvasni rossz gyerekeknek (a rossz azért bőven túlzás). Persze a másik oldalon meg az van, hogy amikor meg lett ígérve a meseolvasás, akkor nem volt hozzá egyéb feltétel rendelve.

A gyerek meg ezt érti is, mondja is:
- De azt nem mondtad mami, hogy jól kell majd viselkedni!
- Márpedig ha nem viselkedtek jól, akkor nem lesz mese. Ha meg rugdosod is a könyvet közben, akkor visszaviszem a boltba!

Na, erre néz a gyerek, látszik, hogy beindulnak a sejtközi áramszupersztrádák, majd
- De ezt az Anna Petit nem is te vetted mami!
- És akkor mi van?
- Akkor nem is tudod, melyik boltba kell visszavinned!

Ha ha, ez meg igaz. Húga tátott szájjal, szivacs füllel szívja a bátyja gondolatatit. Persze mami el, mert a gyerek szemtelen. Szerintem meg okos. Majd holnap emondom neki, hogyan lehet erre visszahívni legközelebb mamit -ordítás nélkül.

Az alternatív megoldás - a kulcs (vagy jegy - mindegy)

Az "Itthon otthon van" szlogen jutott eszembe amikor a MOM park parkolósaival vitatkoztam a napokban. Valahogy itt nem tudjuk értékelni a vásárlót. Minden arról szól, hogyan szerezzük meg, amikor meg már megvan, akkor meg már kb. szarba sem vesszük.

Szóval MOM park, P2, kifizetve 1200 Ft parkolódíj, autóba beül, kulcs fordít - semmi. Gyújtás ég, kulcs forog, de semmi. Sőt, a kulcs ellenállás nélkül forog. Agyam eldobom, jön a gőz a fülemből. Basszus. Hívom a szerelőt, az megadja az autómentőt, aki közli, hogy jaa, P2, akkor előbb húzzam ki valakivel, mert nem fér le az autójuk. "van másik autójuk?" "van, de az sem fér le". Huhh, hívom a barátom, gáz van, fáradt vagyok, péntek van, szemét autó. Mondja, hogy jön, mert biztos csak egy tartócsavar.

Addig én odabaktatok a parkolósokhoz: 
- Elnézést, jó estét!
- Jó estét!
- Ne haragudjanak, de most fizettem ki egy valag pénzt -mutatom a jegyem -, az autóm meg nem indul, de ne aggódjanak, elviszem, jön a szerelő. Ellenben, kérem nyugtassanak meg, hogy ilyen esetben nem kell fizetnem.
- Bent áll az autó?
- Természetesen bent áll. P2. Ezért vagyok itt.
- Hát akkor foglalja a helyet, ha meg foglalja, akkor fizetni kell.
- Értem, hogy foglalja, de ha hiszi, ha nem, nem akarja ám foglalni. El akar menni. Velem. De nem tud, tetszik érteni, mert nem indul. Én meg rendszeresen járok ide és eddig kábé egy parkolóház árát költöttem már el itt parkolásra. Így, ugye nem gondolja komolyan, hogy így kellene kezelniük és ugye nem gondolja, hogy fizetve fogok távozni!? - hörögtem vörös fejjel, már egóból.
- Én nem tehetek róla, ez a szabály.
- Jó, akkor ki tehet róla?
- Hát a vezetőség.
- Jó, hol lehet elérni a vezetőséget, ffi/nő, telefonja, címe?
- Tessék - és már adja is az előre vágott kis telefonos fecniket.

Így utólag, hülye voltam, mert meg kellett volna kérdeznem, hogy ha kihúzom az utca közepére az autót (a parkolóban), akkor már nem foglal helyet, csak akadályoz és vajon azért is fizetni kell-e?

Szóval, a telefont senki nem veszi fel persze, így hát felmentem a másodikra - és még azon is túl, fel a mozikhoz.

Olvasok/nézek ugyanis egy blogot egy srácról, aki 100 napon keresztül csinál/kér olyan dolgokat, amikre a válasz az elutasítás (100 Days of Rejection Therapy) és ezáltal annak tanulása. Ez pedig egybevág azzal az alapelvemmel, hogy ha nem kérsz/kérdezel valamit, akkor nem is fogod azt megkapni.

Lássátok a lelkem, úgy mentem oda a pénztárhoz, hogy a teljes igazat fogom elmondani, kérlelve, hátha megesik rajtam a szívük. Ha meg nem, akkor meg felkészülve az elutasításra azzal a de azért én megpróbáltam érzéssel. Döbbenetes volt amikor odaértem: óriási sor volt. Tényleg ennyien járnak még moziba? Na mindegy, mert én nem csodálkozni jöttem. Ahogy azonban a sor(ok) mellett előre somfordáltam a pénztárhoz, úgy éreztem a szemtőröket a hátamban, mint még soha. Amikor a második pár is az előrelépésévelugrásával egy időben mondta, hogy mit akar, mutatva a képernyőn a szabad helyekre és azonnal nyújtva a pénzt is - nehogy meg tudjak szólalni - felmutattam a jegyem. "Elnézést, én csak..." kezdtem volna a hosszú monológot, de abban a pillanatban az eladó kivette a kezemből és kezelte is - 3 óra ingyenes. Wow, hát így is jó.

Egyébként eltört a zárbetét. Ezért a barátom szétszedte, dróttal csinált gyújtást, csavarhúzóval meg indítóztunk. Kifelé menet, kezelve a jegyem elég hangosan gondoltam, hogy: tessék, bekaphatjátok!
Tollas Attila
ui.:

100 Days of Rejection Therapy:  "I am going through 100 days of Rejection Therapy, aiming to have one rejection per day by making crazy requests. My goal is to desensitize myself from the pain of rejection and overcome my fear."