Gyerekbaj

A ma reggeli családi történetről az jutott eszembe, amikor egyszer egy tréninget tartva, késő délután megkérdeztem a hallgatókat, hogy tudják-e miért fogunk most szünetet tartani? A kínos csend után az egyik hallgató végül azt válaszolta halkan, hogy „biztos azért mert, látod, hogy mennyire fáradtak vagyunk!” Mondtam neki, hogy ”nem; az, hogy fáradtak vagytok, nem érdekel olyan mértékben mint gondolod. Én itt dolgozom egész nap, szintén nagyon fáradt vagyok, és erre még külön rátesz, hogy (kicsit) leitattatok előző este. Szóval, azért tartunk szünetet, mert rá akarok gyújtani.”

Kiváló példa ez a feltételezésekre. Mennyi, de mennyi magánéleti és üzleti hiba követődik el, mert nem igazoljuk az akár jogos feltételezésünket.

Reggel pedig az történt, hogy a lányomhoz beosonván, halkan melléfeküdve simogatással együtt énekelni kezdtem a „Jó reggelt, itt a tej öltözködni kell, szervusz paplan, szervusz párna, most már kelni kell” családi ébresztőt. Erre huncutul elmosolyodik, felpattan és rohan ki a szobájából. Én meg utána, hogy hova megy, a flegma, „le (az emeletről), mesét nézni” válasszal. És ekkor elgurult a gyógyi. Utána szóltam, hogy nagyon de nagyon szégyelje magát, hogy én ilyen lelkesen keltem, ő meg még csak egy puszit sem ad és mit képzel és azzal otthagytam a lépcső tetején és elmentem a fürdőszobába.

Amikor a szokásos reggeli cuccok után mennék le, látom, hogy ott ül és nagyon-de-nagyon szomorú. Kezébe temetve a fejét egy 2,5 éves tömény bánatot láttam csak. Hiába, a „de mi a baj”, „megsimogassalak?”, „apa nagyon szeret” szövegek, semmi. Talán 10 perc telhetett így el, ülve egymás mellett, alatt, csöndben (az ő részéről mindenképp), amikor felé hajolva azt mondtam, hogy

„Az a baj, hogy tegnap levágtam a füvet. Ugye?”

Nemleges fejrázás.

„Akkor az a gond, hogy túl puhára sütöttük a húst! Ugye?”

Nemleges fejrázás, ami már nagyon jól megy és folytatta is a két újabb barom megjegyzésemre is.

„Látod, bármennyit mondhatok, nem fogom kitalálni. Mit szólnál, ha te mondanád el, miért ülsz itt szomorúan?”

Nemleges fejrázás - rutinből.

„Ok, akkor ne mond el, talán ebben a helyzetben az lesz a legjobb, ha inkább belesúgod a fülembe!”

ééés erre: „Az,      az,     az, hogy mennyünk le!”

„Persze drágaságom, menjünk le!”

És akkor felkaptam és sok csókkal levittem. Lent meg kakaóval jött a mese. Ennyi. Tollas Attila

Amikor átbasznak avagy sírva vígad a magyar

Kurva szar a kedvem de próbálok szépen beszélni. Kivagyok! Írhatnám, hogy "kaptam a sorstól egy büdös nagy pofont" és ugyan belehalni nem fogok, de ez nem vicces. Legfeljebb sírva lehet rajta röhögni. A sztori azért nem, mert kár, hogy a magyar valóságot mutatja be, az érzés meg azért nem, mert ha választani lehetne, akkor inkább a pálca egyik oldalán sem állnék. A hihetetlen igazság az, hogy még mindig nagyon sok olyan vállalkozó dolgozik itthon, aki számára nemhogy a kézfogás, de még talán egy szerződés sem jelent semmit.

Ott kezdődött, hogy drift autóverseny témakörben megállapodtam egy szponzorral egy támogatási keretről. A cég, egy nagyobb építőipari cégcsoport tagjaként tevékenykedik ÉSSS elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak MEEEEG a magyar élelmiszereknek. Egy Zrt! A vezetője egy rendezvényeket szervező cégben is tulajdonos pali, aki szerintem már 2 hónappal ezelőtt is pontosan tudta az összes érvet, miért nem akar támogatni. Merthogy a tárgyalások akkor indultak. Én kértem egy összeget, amire válaszul a „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” után, egy pofátlanul alacsony árat mondott be. Ezt sem tisztán támogatásként, hanem úgy, hogy majd árulja a hunburgert és abból kapunk egy százalékot.

Mondtam neki, hogy küldje át írásban, majd pár perc múlva visszahívott, hogy nyaralni megy és ha nem bánom, akkor majd ha hazajön. Tulajdonképpen miért is bánnám, egy ekkora cég első emberének a szavára bővel lehet adni.

Eltelt pár hét és érdeklődtem, hogy kipihente-e a nyaralást és mikor folytatjuk? Talán gyanúsnak kellett volna lennem, hogy a válasza az volt, hogy ő várta az én jelentkezésem, meg, hogy nem tudja igazából, mi a magyar élelmiszer és a magyar versenyzők közötti kapcsolódási pont. Nem azonosult a benzingőzzel, a gumifüsttel és bár nagyon nagy autót vezet, szerinte mi károsak vagyunk ők meg hasznosak.

A következő találkozón már sokkal élesebben tartotta magát az általa mondott összeghez, úgy hogy egy forinttal sem akarta megemelni. Ekkor hagytam kicsit beszélni a kollegámat és átgondolva, azt az ajánlatot tettem neki, hogy legyen az általa mondott összeg és százalék, én pedig beszedem a pénzt gyártóktól. Olyan termékeket adnak majd el, amik beleillenek a magyar portfóliójukba, így nem sérül az alapelvük. Én meg felhívom a gyártókat (sör, üdítő, víz) és tőluk kérek pénzt a kizárólagos termékeladásért (akár termékben) és a helyi reklámért. Szerintem nem rossz elérni kb. 10.000 embert, akik helyben fogyasztanak, úgy, hogy 14 országból érkeznek nemzetközi top versenyzők és a hozzájuk kapcsolódó média.

4 nappal később, a megbeszéltek szerint hívtam és azt mondta, hogy „mi nagyon gondosan átszámoltuk és megvizsgáltuk” de még hozzátette, hogy „és nem fogunk részt venni benne… Azért, mert nem látjuk a média jelenlétet, nincs rádió és óriásplakát.” Huhh. Baszki, ekkora bullshit-bingót 4 éve nem hallottam, még a több száz tréning résztvevőtől sem.

Ez másfél héttel a rendezvény előtt volt. Talán fölösleges magam abba az illúzióba kergetnem, hogy egy ilyen palinál az írásos anyagnak igenis van ajánlati kötöttsége, de a hibát mégis ebben látom. Egy festővel képes vagyok írott ajánlatot csináltatni és szerződést kötni - hát, úgy tűnik, mindenkivel kell. Meg persze soha nem szabad egy lábon állni, mert mi nem vagyunk gólyák.

Szóval, kedves magyar élelmiszer gyártók: óvatosan, óvatosan, a látszat csal, itthon nem él a „gentleman agreement”!

Azért még két kérdés:
1, én vagyok még mindig szupernaív vagy tényleg ez az általános viselkedés a kis hazánkban?
2, miért olyan nehéz „nemet” mondani?

Jaaa, azt is kérdeztétek páran, hogyan sikerült rávennem Majkát, hogy szerepeljen a klipben? Tök egyszerű: felhívtam és kértem, hogy szerepeljen a klipben. Mondta, hogy nem szereti a benzingőzt meg a gumifüstöt, de ok. - ésss profi volt a forgatáson! (link a kliphez)

Kommentelni nagyon is szabad!!!

Tollas Attila

Lángos

Szeretitek? Baromi olajos, tömény, utána meg a „jaj, meghalok, tele vagyok” érzés. De baromi jó néha befalni egyet. Van ugye fokhagymás, a sajtos meg a tejfölös meg ezek kombinációja, meg persze a lángos specialistáknál még vagy ezer féle. Ahol azonban legutóbb ettem, ott pont olyan nem volt, amit én akartam. Aki közelről ismer, azt alapvetően nehezen tudom rávenni, hogy étterembe jöjjön velem és ugyan az alábbi sztori nem étteremben zajlott, azért nem tudtam meghazudtolni magam.

A közepébe csapva, megérkeztünk a lángososhoz, ahol a külső táblán két méter magasságban csak variációk voltak felsorolva. A néni, egy régről ottfelejtett, kiszolgálni pont tudó hölgy azonnal ránk is csapott, hogy mit adhat. Mivel egyrészről sem kedvem nem volt elolvasni a fali novellát másrészről már megint túl gyorsan jött a kérdés, harmadrészt tudtam én, hogy mit is akarok, már daráltam is válaszom:

-          Nem, tudom, hogy van-e kiírva töltött lángos, de én ilyet kérek. Ha nincs, akkor meg elmondom, hogy hogyan kell csinálni.

-          Olyan nincs. Azt én nem tudok csinálni!

-          Miért nem? Még el sem mondtam, hogy hogyan kell. De nem baj, ne tessék megharagudni, de ha maga nem tud, akkor van itt valaki aki esetleg tud?

-          Marika, gyere már egy kicsit, valami töltött lángos akar az úr...

(Megjön Marika hátulról.)

-          Csókolom drága, azt mondja a hölgy, hogy ő nem tud töltött lángos csinálni én meg már értem, hogy miért nem. Gondolom Ön tetszik lenni itt a lángos gurunak.

-          Hát én csinálom igen, de olyan nincs, hogy töltött lángos. Csak azok vannak amik ki vannak írva.

-          Ok, de csak van már sonkájuk és sajtjuk?!

-          Igen, ott a magyaros, az ki van írva, van még rajta hagyma is.

-          Huh, ez jó hír, mert akkor a hagymát ki tetszik hagyni, a maradékot meg dupla sajttal a tésztára előre rá tetszik tenni, félbehajtani, jól lenyomkodni a széleit és úgy be az olajba.

Az ottfelejtett idős, másik néni: - Hát, de akkor a dupla sajtot külön fel kell számolnom ám!

-          Ha ezen múlik, tessék csak felszámolni. Éreztem én, hogy maguk nagyon ügyesek!

Wow. nem semmi mi? Készült is. A töltött lángos egyébként meg azért jó, mert a sajt szétolvad benne és egészen földöntúli így beleharapni. De volt még élményem. Eddig soha nem ittam automatából mért bort. Odateszik a deci mérőt a csap alá, hátratolják, mint egy üdítős cuccnál, kattogni kezd de bor jön ám belőle. Na, ez az igazán WOW! Tollas Attila

Fül-Orr-Gége

Arra ébredtem 2 napja éjjel, hogy a mutatóujjammal tövig nyúlkálok a bal fülembe. Nyilván, ébredni sem kellemes így, de ami másnaptól következett, az a katasztrófa jegyében telt. Valahogy a kor előre haladtával nőtt a fájdalomküszöböm, de a fülgyulladás kiver minden biztosítékot!

Volt egy üzleti megbeszélésem a délelőtt folyamán ami alatt azt vettem észre, hogy a teljes dekoncentrálság vesz rajtam erőt, majd a végére eljött az az érzés, hogy inkább vágják le a fejem, mint tovább bírjam (hiába, csak egy pasi vagyok)

Na, ekkor elmentem orvoshoz. Pontosabban a Szigony utcai klinikára (még pontosabban: Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika). Besétáltam és portás felé fordulva a következő beszélgetés zajlott - próbálom  a lehető legpontosabban idézni:

-          Jó napot. Hova kell mennem, ha fáj a fülem?

-          Sajnálom, de nem tudok segíteni!

-          Miért?

-          Mert fél 12 van?

-          Ennek mi köze ahhoz, hogy tud-e segíteni?

-          11-ig van ambuláns rendelés.

-          Értem. Akkor nem ambuláns rendelésben nézetném meg a fülem.

-          Sajnálom, nem tudok segíteni, jöjjön vissza holnap.

-          Lehet, hogy félreérthető voltam és nem hangsúlyoztam eléggé, nekem most fáj a fülem, nagyon fáj és nem fogom megélni a holnapot.

-          Sajnálom.

-          Örülök, hogy sajnálja, de ha itt nem nézik meg, akkor mondjon valamit, ahol megnézik.

-          Sajnálom, nem tudok segíteni.

-          Ok, egy pillanat.

Ekkor arrébb álltam és azt éreztem, hogy a felment vérnyomásom miatt egyre jobban lüktet a fülem. Tényleg az a térdre rogyós fájdalom volt. Úgy éreztem magam, mint egy hős a filmben, aki 8 lövést kapott, ebből 3-at szívbe, 2 tüdőbe, de még elkúszik 500 métert és megnyomja a gombot, ami megmenti az emberiséget. Telefonálni kezdtem, majd a kapott info birtokában visszakúsztam a portáshoz:

-          Azt hiszem új alapokra helyezem a beszélgetésünk: Barna doktort keresem.

-          Az mindjárt más, miért nem ezzel kezdte! Máris hívom. Mit mondjak, ki keresi.

-          Mondja, hogy Rózzaszín doktornő sógora vagyok. Egyébként azért nem ezzel kezdtem, mert normálisan akartam bejutni.

-          Ezt ne tegye legközelebb!

Hiába, mindig a portásokkal van a baj és ha átjutsz rajtuk, már sima ügy! 5 perc múlva a Sára nővérhez kerültem (mert Barna doktor nem volt bent, de még csak elérhető sem volt). Azt mondta, hogy a reggel 8-as páciens még nem került sorra és tényleg, vagy 25-en ültek kint a váróban. Mondtam neki, hogy ha nem vizsgálnak meg ilyen protkóval, akkor addig vinnyogok kint a padon fekve, míg mindenki haza nem megy félelmében.

További negyed óra múlva már a gézcsíkkal a fülemben álltam a gyógyszertárban (egyáltalán nem gondoltam a szerencsétlen reggel nyolcasra), váltottam ki a Cataflamot és kérdeztem a gyógyszerészt (a reklámokból tudom, hogy őt kell kérdezni), hogy a középkorban, vajon hogy kezelték ezt? Mit csináltak, ha valakinek a víztől gyulladt be a füle. Azt mondta, hogy nem érte őket víz.

jaaa, úgy könnyű!
 Tollas Attila

U.i.: Az elmúlt pár napban Cataflamon élek, baromira fáj, minden nap megyek dokihoz, alig várom, hogy elmúljon és senkinek sem kívánom. Jaj, azt nem is írtam, ugyan a kapcsolat valós, de még soha nem találkoztam Barna doktorral (meg természetesen nem így hívják).

Apad a szuperegó!

Minden kedves ismerősömnek ajánlom a bejegyzést, aki pár hete aggódva írt a lelki békémért. Ezúton szeretném világgá kürtölni: megtettem az első lépést! Méghozzá olyan környezetben, amitől ügyfélként a kiráz a hideg.

Szóval, bank. A szükséges rossz. Ha pénz kell, akkor kábé a lelked eladásáról írod alá a szerződést. Semmi de semmi okom sincs, hogy szeressem őket. Az alábbi eset pedig továbbra sem segít ezen. Szóval ott ülünk az ügyintéző előtt, aki kifejezetten ostoba volt (nagyon komolyan!). Ez pedig engem nagyon tud irritálni. Csak hogy értsétek, mivé tudok válni ilyen környezetben, egy párbeszéd a vége felé:

Ügyintéző: -Ha 10.000 Ft-os Fundamentát kötünk, akkor annak 16.000 Ft a számlanyitási költsége.

Én: -Elnézést, de a banki számlanyitás önöknél mennyibe kerül?

-Az attól függ.

-Mitől?        Mindegy, magánszemélyként, forintszámla.

-Az ingyenes.

-Akkor segítsen már megérteni, miért kerül 16 ezerbe a Fundamenta?

(Bamba nézés)

-Ok, akkor el tudja mondani, hogy mi kerül ennyibe? Sok a papírmunka? Több órán keresztül rögzítik a rendszerbe? Nagyon bonyolult?

-Azt nem tudom.

-Rendben, akkor adjon egy kalkulációt, ha 20.000 Ft-ra akarom kötni.

-Jó-jó, de akkor 32.000 Ft a számlanyitási díj.

-Miért? Akkor dupla annyit kell dolgozni rajta? Azért ennyi, mert 1-es helyett kettest kell írni az elejére?

-Azt nem tudom.

-Elnézést, de magának nem oktatják a képzéseken, hogy mit kell mondani a kíváncsi ügyfélnek?

Végül kiderült, hogy azért, mert a Fundamenta 1%-os díjjat számol fel az általad befizetett díj + az állami támogatás és egy esetlegesen felvehető hitel után (hogy miért, azt nem tudom, de ha igénybe akarod venni az állami támogatást, akkor ezt fizesd ki.). De én nem akarok hitelt felvenni könyörgöm. Akkor mi van? Kb. ez az ügyfelek átbaszása. Ugye nem gondoljátok, hogy meg mertem kérdezni?!

De a lényeg, a lényeg: a rögzített árfolyamhoz valamilyen oknál fogva újra kellett kötni a biztosításunkat de persze azonnal ajánlotta az Uniqa-t. Én meg mondtam, hogy csak lassan a testtel, mutassa meg mennyibe kerül ingósággal és anélkül, mi van ha nem itt kötöm meg stb. Na, erre már húzta a száját - dolgozni kell. Elém tesz ezt-azt, hogy azért jó itt kötni, mert akkor az engedményezést azonnal össze is tudja kötni a bankkal. Ééésss, itt kezdett el kattogni a gépezet az agyamban - beindul az egózás -, hogy mindent úgy mond, ahogy, neki kényelmesebb. Alig tudtam belőle kiszedni, hogy ha én akarom megkötni, akkor mit is kell tennem. Mikor, mit ad, mit kell a másik biztosítóval aláírattatni, visszahozni, visszaküldeni. Amit nem vele csinálok, az hosszú, bonyolult, körülményes. Basszus.

Szóval kellően felhúztam magam, mire sok-sok munkával és kemény koncentrációt követve (egyszer elrontotta és „véletlenül” egy teljes szerződést nyomtatott ki 10 oldalon) elém kerültek a számok. 2400 Ft negyedévente.

Meredten bámultam egy darabig, ránéztem a jobbik felemre és csak annyit mondtam neki, hogy „szendvics”. Ő meg erre annyira röhögött, hogy nem tudta abbahagyni. Az ügyintéző ekkor nézett a legostobábban amióta ott ültünk. Neki annyit tettem hozzá, hogy nem, nem szex, de most elmegyünk, ezt fogjuk kérni de majd csak akkor kötjük meg, amikor a szerződést is.
Tollas Attila

Mi egy tárgyaló legnagyobb hibája?

Elöljáróban: ez nem mókás. Inkább tényszerű, szakmai, de én írtam, így tessék:

Van-e egyszerű válasz arra a kérdésre, hogy "Mi a tárgyaló legnagyobb hibája?" Erre a kérdésre vártuk ugyanis a választ a volt hallgatóinktól egy játék keretében. A merítésünk egy piackutató számára talán nem reprezentatív, a tapasztalatunkra alapozva mi mégis hiszünk benne.

Hadd kezdjem azzal, hogy nem bontottuk arra a két fő részre a kérdést, miszerint a találkozó előttre vagy magára a tárgyalásra gondolunk. A megjegyzéseimnél azonban ezt kifejezetten figyelembe veszem.

Íme hát, az eredmények megjelölési sorrendben, súlyozva:

- Felkészülés hiánya
- Túlzott engedményadás, illetve ahogy mi mondjuk: jávorszarvas darabok dobálása
- Rugalmatlan álláspont
- Agresszív érvelés/tárgyalás
- Strukturálatlanság
- Reális ajánlat hiánya/irreális ajánlatok
- Feltétezésekre alapozva tárgyalni
- Nem tesz ajánlatot
- A célok el nem érése
- Célok hiánya

A felkészülés hiányosságát a válaszadók 32%-a említi, ami jól mutatja, hogy gondolunk rá és érezzük a fontosságát is. Többször bebizonyosodott már, hogy a felkészülés során eldől, melyik fél milyen eredménnyel áll majd fel a tárgyalóasztaltól - pedig még nem is találkoztak. Teljes meggyőződéssel állítom: nem az számít, hogy elmondhassuk, mi felkészültünk, hanem az, ahogyan felkészülünk. Olyan kihagyhatatlan lépések, mint a célok meghatározása, mit akarok elérni és meddig megyek el - ha van ilyen egyáltalán - ezek tesztelése, hátha nem is cél a cél hanem eszköz és még sorolhatnám.
Kiváltképp bosszantó egy tárgyaláson, ha a tárgyalópartnerünk a felkészületlen. Amennyiben átélt már hasonlót, gondoljon erre amikor Ön megy el úgy egy tárgyalásra, hogy nem szánt megfelelő mennyiségű időt a felkészülésre.

A következő pontok egytől-egyik elkerülhetőek illetve kezelhetőek ha időt hagyunk rá és a megfelelő módon készülünk fel.

A tárgyaláshoz tartozó pontok közül, egyértelmű, hogy az engedmények indokolatlan és legfőképp egyoldalú dobálása szintén dobogós helyen végzett. Többször írtunk már arról, hogy akár taktikaként is megjelenhetnek a másik oldalon olyan technikák, amikre csípőből visszatüzelünk engedményekkel. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy a másik fél nem egy egyszeri gesztusnak tekinti az engedményünket, hanem könnyű prédaként gondol majd ránk a jövőben is. A feltétel nélküli engedményekkel pont az ellenkező hatást érjük el, mint terveztük. A tárgyalópartnerünket vagy mohóvá tesszük, vagy azt éreztetjük vele, hogy gyenge ajánlattal nyitott.

Az agresszív érvelés/tárgyalás akár egy taktika is lehet a megfélemlítésünkre. Ha nem az, akkor érdemes elgondolkodni, hogy esetleg mi váltjuk ki a másik félből. Például azzal, hogy irreális ajánlatokat teszünk, rugalmatlanok vagyunk egyes témákban és erről nem a megfelelő időben adunk tájékoztatást vagy a teljes strukturálatlanság jellemez bennünket.

Rengeteg élő példát látunk a konzultációink közben, hogy a kezdetben jogos feltételezéseket a tárgyalás közben nem igazolják a felek. Ez pedig szinte minden esetben hosszabbá teszi a tárgyalás folyamatát, sokszor zsákutcába vezet és szélsőséges esetekben a tárgyalás megszakítását okozza. Alapja lehet akár az agresszív tárgyalásnak és a totális félrestrukturálásnak is. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy kérdés a feltételezések igazolására csodákat tehet és új megvilágításba helyezhet célokat.

Természetesen, ha a felkészülés során egyértelmű, reális célokat tűztünk ki magunk elé akkor szinte elkerülhetetlen, hogy az igényünk ajánlat formájában is
elhangozzék. Ha hiányos a felkészülés, akkor esély van arra. hogy nem lesz ajánlattétel. Ez pedig az egyik legnagyobb hiba, amit egy tárgyaló elkövethet a tárgyaláson.

Ajánlat hiányában nincs miről tárgyalni.
Még egy hibás ajánlat is lehetőséget ad a folytatásra. Az ajánlat képes csak kimozdítani minket a holtpontról és minden esetben az ajánlat viszi előre a tárgyalást. Ezek értelmében - túl a felkészülés kiemelkedő fontosságán - a legfontosabb tárgyalói feladatnak gondoljuk az ajánlattételt.

A célok hiánya ismételten a felkészülés hiányosságához tartozik, úgy, mint esetlegesen a rossz, irreális cél meghatározása és ennek következményeként a kudarc, hogy nem érjük el azt. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a tárgyalók sok esetben felcserélik a célt a stratégiával, ami nem más, mit az eszköz a cél eléréséhez. A stratégiához való merev ragaszkodás pedig rugalmatlanná teszi a tárgyalást. Számtalan példát láttam arra is, hogy a cél reális volt, mégsem tudtuk elérni. Nem minden esetben lehet üzletet kötni - millió egyéni érdek és egyéb körülmény lehet gátja - és jobb nem elérni egy célt mint rossz üzletet kötni.

Volt még két figyelemre méltó válasz is. Az elsőhöz nem lehet sokat hozzáfűzni, a másodiknak meg nincs tudományos alapja, de mindkettővel mélységesen egyetértünk:



- "Egy tárgyalónak az a legnagyobb hibája, ha nem tud tárgyalni."


- "A legnagyobb hiba természetesen az, ha valaki nem végzett el minimum EGY (xxx-cégünk) tréninget, mert hát hogy is gondolhat arra, hogy tud úgy sikeresen tárgyalni!?"

Tollas Attila

Kurva forgalmi

Írt egy hallgató és azt mondta, hogy köszi az oktatást, de bármit is tanult nem jött be, pedig mindent végigpróbált amikor a rendőrök elvették a forgalmiját. Mondtam neki, hogy nekem esve elveszi az életkedvem, gondolja át, hogy béna volt. Délután mesélem egy ismerősömnek, az aljas módon letámadtak, erre ő is előadta a saját esetét. Este a facebookon egy harmadik ismerősöm jelentkezett be, hogy szerintem mit csináljon, mert elvették a forgalmiját. Na ekkor már vinnyogva röhögtem és idéztem fel a saját forgalmimat. Igazi égi jel, le is írom.

Szóval én tudtam, hogy vaj van a fejemen. Büdös, avas, mert én nem csak igaziból elfelejtettem megnézni, hanem konkrétan számoltam a hónapokat, hogy meddig lehet elmenni lejárt forgalmival. Nem, nem így vagyok adrenalin fétisiszta. Nem, nem a bizsergés miatt csináltam, amit a rendőr látványa okozott minden egyes megpillantásukkor. És nem, nem készültem az 56-os múzeumba sem félelmet gyakorolva. Ezerhatszász-huszonhét okom volt, hogy miért nem csináltattam meg, fölösleges is belemenni.

A lényeg, hogy a balatoni szerpentin tetején már láttam, hogy na, most, most bűnhődni fogok, mert olyan szerencsétlenül csak rendőr parkolhatott ott. Ahogy leértem az aljára, az osztag láttán világossá vált, hogy átfogó az ellenőrzős. Még így is megpróbáltam mindent: 2 centire rátapadtam az előző autóra, hogy ne lássák a rendszámom és működött, 5 rendőr mellett mentem el és majdnem felsőhajtottam, amikor a hatodik élete kockáztatásával beugrott abba a 2 centibe és félreállított. Jött is a kérdés, hogy „Tudja-e…”, mondtam igen, fölösleges néznie, januárban járt le, most június közepe van, egyértelmű, hogy feledékeny vagyok.

Állítólag a fent álló autó jelezte, hogy megvan a hét fogása, mondtak rendszámot, autó színt, márkát és még a napszemüvegem színét is, csak hogy jót röhöghessenek a sztorin az őrsön. Kérdeztem, hogy akkor, ha most előadom az agyhalált, akkor az most mennyire fog segíteni? Mondta, hogy mindenképp el kell vennie, fent bemértek stb., a lényeg, hogy nincs más megoldás.

Namármost, ha eltekintek a meggyőzéstől, akkor még az esélyét is lenullázom, hogy valamivel jobban jöjjek ki belőle. Meg hát ugye már tudjuk, hogy magasról indítva könnyebb egy kisebbet elfogadtatni. Mondtam neki, hogy a munkámat is elveszthetem, nem tudnak mit enni a gyerekek, a lakáshitelem bedől és végső soron majd az ő adófizető pénzét fogjuk enni a hajléktalan szálláson. Ekkor már mosolygott én meg kérlelőn nézem, felszólítottam, hogy ne vegye el, megtanultam a leckét! Persze tudtam, ez nem opció, fel fog jelenteni. Mondta, többször, én meg elsőre is hallottam.

És akkor a megfelelő pillanatban azt mondtam, hogy, „Altábornagy úr, értem, elveszi. Nem fárasztom a küzdésemmel a forgalmiért, de akkor legalább a matricát ne kaparja le a rendszámról mert úgy könnyebben el tudok menni a szervizbe - kérem.”

Azt mondta, hogy ok, akkor úgy csinál majd mintha kaparna én meg menjek gyorsan. Így is lett. Kaptam drága bírságot, drága vizsgát stb. De tök jó volt, még mentem vele pár napot.

A fent említett első hallgató egyébként azóta piszok jól tárgyal. A második említés azt mesélte, hogy ő szó szerint ráborult a rendőrre, átölelte és zokogott. Azt mondta, hogy folytak a könnyei a váll-lapra Én meg elképzeltem, hogy kapott a rendőr kisebb sokkot. Biztos hallott már ilyenről, de amikor vele történt, hogy igazándiból, ott a nyers valóságban egy bomba jó csaj a nyakába borul és rázkódik, akkor szerintem az egészségügyi alkalmazott, gyerekek stb. okok megsokszorozva fejtették ki a hatásukat. Visszaadta a forgalmiját és a hölgy a könnyeivel küszködve beült az autóba és azért folytatta a sírást, mert nem értette, hogy ezt most tényleg elhitték?!

Na, már rég írtam tanulságot és itt most nagyon sok van. Például ez a sokat kérsz, lemondasz róla, majd ezért cserébe kérsz valami kisebbet. Klasszikus - bejön basszus. Ennél jobb a falusi mondás, miszerint ha kurválkodsz, ne csodálkozz, ha ba*@nak! A legjobb pedig, ha baj van veled és látod a szerpentin tetején, hogy ott a sün, akkor inkább fordulj vissza - valahogy! Tollas Attila