Gate closed

A cím inkább így helyes: Boarding Gate closed

Jajj, már ezt is le akartam írni és nem is tudom, hogy miért maradt ki az Ausztrál túrából A fodrászomnák meséltem ma, aki az ollót is alig bírta fogni a röhögéstől, amikor a visszaúthoz értem. De, tudom, talán azért maradt ki, mert a kollegáim így is folyamatosan cinkelnek, hogy velem mindig történik valami és ha jól emlékszem ezt már el sem meséltem nekik. Merthogy ez nem az első alkalom volt, hogy lekéstem egy repülőt.

Korábban írtam, hogy 2 hétig érvényes útlevéllel és 1,5 ausztrál dollárral a zsebemben indultam vissza Sydney-ből. Londonban kellett átszállnom és mivel biznisz jegyem volt - meg 4 órám a gépig - be is ettem magam a lounge-ba. Erről annyit, hogy nem az a ferihegyi típus. Kb. 1000nm-en minden! Kaja halmokban, gin-tonic a pocimban, wifi stb. Szóval reggel 9 felé már kissé italos állapotban (csak a megszólás végett:addigra túl 20 óra repülésen, sok időzónán, nekem nem is reggel volt, hanem pont partitájm) odasétáltam a recepcióra és nagyon szépen kértem a hölgyeket, hogy szóljanak már a budapesti gép indulásakor. Nagy bólogatások és teljes lelki nyugalom közepette mentem vissza csetelni a hodály másik végébe.

Persze nem szóltak és én meg már a Gate Closed jelzésnél rohantam a kapukhoz. Ott csak a „Sorry sir, the last bus…”-t ismételgették fülig érő tanult vigyor mellett. Ilyenkor sincs mit tenni ugye. Kérdeztem én mindent, de a vége csak az lett, hogy én anyáztam, ők meg csak mosolyogtak.

Szóval felmentem a British pultjához, leraktam a jegyem és mondtam, hogy segítsenek. Több percen keresztül ecseteltem, hogy a váróban azt mondták, hogy szólnak, de nem tették, így ez a British Airways hibája és micsoda dolog már, hogy a biznisz jegyem mellé, ami mellesleg végig British volt - Sydney-be meg vissza - ennyi szolgáltatást sem kaphatok, hogy szóljanak.

A muki meg nyugtatott, hogy „No problem sir I re-book for the next flight”. Én meg mondtam neki, hogy ok, ok, de a problem, az nem eddigiekben volt, az majd csak most jön: (kb.) „Egy fontom, de még egy centem sincs, mert minden ottmaradt Sydney-ben.” - közben mutogattam az ideiglenes útlevelem.

Innentől így zajlott a beszélgetés:

-          Akkor most mit csináljuk?

-          Hát, csak folytassa a jegy kiállítását, de mint mondtam, nincs pénzem.

-          De annak költsége van.

-          Ok, én értem, de csak annyit tudok mondani, hogy nincs pénzem, a recin nem szóltak, bizniszen utazok, egy rakás pénzt költöttem el náluk és azért választottam őket mert mennyire megbízhatóak (stb. stb, újabb 2 percig). - Majd: - Tudja mit? Nekem nem kell biznisz jegy, jó az economy is, a különbözetet meg lehet a jegyvásárlásra fordítani. - a végén meg:- Nézzen rám, haza kell jutnom, mert várnak. Az életem a kezében van. Kérem.

Az emberem vadul veri a klaviatúrát és ekkor megérkezik a másik jegyüzérhez egy „kolléga”, ugyan azzal a problémával. Szintén Budapestre, szintén lekéste stb. Ott is ütik a klaviatúrát és kérdezik, hogy a 60 fontot kp vagy kártyával akarja-e fizetni.

Annyira kussoltam meg sütöttem le a szemem, hogy alig vettem észre, hogy az én „angyalom” odaadta a jegyet - ingyen. NAAAGYOOON megköszöntem és mentem vissza a váróba. Az örömre meg tovább ittam, ettem, cseteltem.

Tulajdonképp nem is volt más opció, mint a fenti. Így hazajöttem.

Jaaa, persze a csomagomat otthagyták Londonban, másnap hozták volna ki, de az, hogy hogyan kaptam meg, egy külön (másik) cirkusz volt. Tollas Attila

Életem legszürreálisabb napja (hosszú nap, hosszú sztori, giga flash)

Ez nem kötődik a tárgyaláshoz, de annyira szürreális nap volt, hogy el kell raktároznom. Van benne buli - ahová indultunk, mise - ahová kikötöttünk, öregezés és véletlenek folyamatos egybeesése, ami olyanná kezd válni, mint egy égi jel - csak vajon mire? Annyit még a bevezetőhöz, hogy egy héttel ezelőtt a közösségünkbe látogatott Erdő Péter bíboros úr (Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke) és az általa celebrált szentmise után személyesen is találkozhattam vele.

Szóval, egy barátommal a másnapi drift autó versenyre érkeztünk Máriapócsra. Illetve elsőkéként Nyírbátorba, a szállásra kb. este 11-kor. A recepciós kislány a kérdésünkre, hogy hol lehet ilyenkor bulizni, Nyíregyházát (Nyíregyet :)) javasolta, de hozzátette, hogy ahová ő jár, oda csak fiatalok mennek. Hoppá-hoppá…

Így elindultunk Nyíregyre, de tudva, hogy a versenypályán buli van, elsőként azt akartuk megnézni. Elhaladva mellette persze már semmi jelét nem láttuk szórakozásnak. A máriapócsi táblánál jártunk, amikor én jeleztem, hogy forduljunk vissza, mire a barátom látva a templomot mondta, hogy úgy rémlik neki ez valami híres dolog, menjünk inkább oda majd ott megfordulunk.

A templom előtt félreállva, szokatlanul nagy mozgás volt. És csak fiatalok. Az első lány, akit leszólítottunk, annyira kedvesen magyarázta a könnyező Szűz Mária ikont, hogy végül mindketten azt éreztük, ki kell szállnunk és sétálva, hallgatnunk a lányt. Azt hiszem, még soha nem találkoztam ennyire kedves emberrel. Azt tudni kell, hogy a mi stílusunk egyedül sem mindig kiállható, együtt pedig hatványozottan parasztok tudunk lenni. De semmi hatás, a kedvességéről minden kóstolgatás visszapattant (később megtudtuk, hogy pszichológus). A templomhoz érve, kiderült, hogy nyitva van és bemehetünk megnézni. A fantasztikus idegenvezetés vége felé pedig megjelent Kocsis Fülöp, a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke és belekezdtek egy másfél órás imádság-füzérbe az Istenszülő tiszteletére (Akatiszt a legszentebb Istenszülő Szűz Máriához). Wow. A lány megkérdezte, hogy akarunk-e maradni? Akartunk! Érdemes belenézni a linken. 3 szólamban éneklik, nagyon hosszú állva, kb. a felénél kicsit lankad a figyelem de mégis nagyon megható, lélekemelő és nekem sok gondolatom jött felszínre közben. A végén az kaptuk, hogy büszkék ránk, amiért velük voltunk. Ezt már akkor, amikor újabb 1 órát vallási kérdéseket boncolgatva kínozta egymást a beszélgetéshez csatlakozott kispap és a barátom (neki sajátos Buddhista gondolatai vannak :)).

Ezek után! Nyíregyen találva magunkat szóltunk egy kapuba igyekvő pár után, akiknek láthatóan a bulijuk megkoronázásának a kezdetét szakítottuk épp meg a „hova menjünk kérdéssel”. A csajszi benézett az ablakon, illetve konkrétan ránk és azt mondta, hogy menjünk a Barbizonba, mert ott van egy csomó MILF, ott jól fogjuk érezni magunkat. „Majdnem olyan jól néznek ki mint én, csak egy tízessel idősebbek.” Pafff… A barátom nem is tudta a Milf jelentését, aztán a felvilágosításom után pedig alig tudott vezetni a sokk és a röhögés furcsa elegyétől.

Na, buli, kaja, egy olyan nyílt területen, ahol csak olyan fenyőfák állnak, aminek a 15 méteres törzsén nincs ág, a tetején pedig csak valami kis lomb. Tiszta manós, lidérces flash, alkohol nélkül… Huuuuh, elképesztő. A közönség amúgy felejthető - ők is minket - bár tényleg sok Milf volt.

Délben, 6 óra alvás után nekem kellett volna egy kávé. A recepciós (már másik) mondta, hogy a szomszéd presszóban finom van. A barátom már nyitotta volna a „jó” definiálására a száját, ami tőle, mint kávészakértőtől kb. a megalázás csúcsa lett volna, de kirángatva megmentettem a nőt. A presszó az az igazi vidéki kiskocsma volt, kis extrákkal. Például a csapos hölgy tüdővészben szenvedve köpködött mindenhova, a barna löttyömbe a hegyes körmével bontotta a tejszínt és nem értette, hogy miért nem akarom már meginni…

A drift szuper volt mint mindig. Drift taxiztunk is, ami ugye a pilótának 3 extra edzéskör nekünk meg 3 beszaratós, kapaszkodós, jaaaaajjj, itt a fal, itt a fal, itt van - élmény. Nagyon ügyesek!

Na, én egy tipp határása egy 16 (vagy 15?) éves pilótával mentem (Varga Attis - higgyétek el, ha valaki támogatja, világhírű lesz!), aki úgy indított, hogy: „Akkor tessék itt beszállni és tessék felvenni a bukósisakot.” Buuummmm. Fodrász, kialvatlanság, ráncok? Nem is értettem mi a baj velem egy napja. Egyébként az egész verseny alatt ment a „Te a korod miatt tudod ezt… azt…" heccelés.

Próbálok semlegesen nézni, pedig
nagyon nehéz ha benyomódik
a hasam

A végén már nem bírtam tovább és 3 hostess-t (a képen 19,21,19 évesek, és igen ketten ikrek és a 21 a kakukktojás) kérdeztem, magamhoz szorítva, őszinte válaszra felszólítva őket, hogy mutassanak már kettőnk közül arra, aki az öregnek néz ki. ÉÉSSSSS, mindhárman a barátomra mutattak.
Yeeahhhh, Yeeahhhh, Yeeahhhh!
Szóval, visszafelé az autóban már megfordult az öregemberkedéses ugratás. Én még mindig vállalható, kisfiús, de sármos arcéllel bírok. Tollas Attila

Képek erről a driftről itt:
http://drifting.hu/
http://www.carsandgirls.hu/
http://photowheel.hu
itt kaptak áldást az autók:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.455652087797213.116622.197891263573298&type=1
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.370442129681394.88321.109326722459604&type=1

A gonosz apa: ez van!

Eszembe jutott egy hallgatónk, aki, mint egy beakadt magnó, csak azt tudta mondani, hogy nem mindig lehet tárgyalni, nem mindig lehet tárgyalni (úgy emlékszem, ő, a végén sem tudott sokkal többet)...
Abban igaza volt, hogy igen, van ami nem tárgyalható vagy amikor (már) nem lehet tárgyalni. Eszed vagy sem, azaz, mondjuk megadod vagy például kilistáznak.
Ennek több oka lehet persze. Itt egy olyan, amiről azt feltételezik sokan, hogy az üzleti életben ritkán esik meg. Ez az a szúnyog a szobában esete, aki ha nem baszogatna folyamatosan, akár túl is élhetné az éjszakát, .
Itthon ma ez történt:

Iszonyatos fejfájással érkeztem haza, a gyerekek meg mintha megérezték volna nyomorúságos helyzetem. Azt gyakorolták, hogy milyen éles hangon tudnak visítani! Aztán folytatták az őrjöngő rohangálást, majd elvették egymás játékát majd pont az kellett az egyiknek ami a másiknál volt.

A következő események előtt természetesen kértem halkan, hangosabban, egyszer, kétszer, tízszer. Még hangosabban... Szóval a kés forgott az agyam helyén, eljött a fürdésidő és nem volt a nappaliban összeadva fél négyzetméter szabad terület ahol ne lettek volna játékok elszórva. És akkor valami elpattant és én kimentem a konyhába a szemetesét, bevittem és letettem a szoba közepére majd azt mondtam, hogy:

"Minden, ami nem kerül elpakolásra a dobozaiba, azt kidobom és többet nem jön vissza!"

"Jajj apa, csak a nagyokat jó?" - mondta a 4,5 éves. Azonnali alku basszus! És ezzel képezné az alapját, hogy legközelebb azt mondhassa: legutóbb is csak a nagyokat kellett...

"NEM, mindent, kilencig számolok. A kacsa, az autók, a hajgumi, a pörgő-forgó, minden. Egy..."

"A koala maci is?" - tesztelt a kiscsaj



Ekkor felálltam és elindultam a koala maci felé.

"Jajj, apa ne, értjük!" sírták és olyan sebességgel landoltak a játékok a dobozokban, hogy azt hittem káprázik a szemem.

Persze jött a dicséret, meg a nagy ölelés, meg az "apa annyira örül". Egyébként meg az úgy van, hogy ha nem szabadultunk volna már meg több kisautótól korábban, akkor nem lett volna ilyen hatásos a szankcióm. Szóval ezt meg kellett tanulni/tanítani. (erről jut eszembe egy másik sztori, ami azzal kezdődik, hogy "miért apa, akkor mi lesz?", de ezt majd máskor.)Tollas Attila

„Oké, nem alkuszom.” - avagy amikor nem lehet tárgyalni

Az alábbi párbeszéd jutott eszembe a zseniális Ford Fairlane kalandjai c. eposzból (kötelező kultfilm, Nagy Feró zseniális magyar hangjával) miközben jegyet vettem Canberrában vissza Sydney-be:

„jegyüzér (j): Dögvész beugrók itt kaphatók!

Ford Fairlane (FF): Aratsz egy temetésen? Te aztán nagy geci vagy.

j: Kösz. Kell beugró?

FF: Mennyi?

j: Háromszáz.

FF: Háromszáz? A csajoknak még csak száz volt.

j: De ők le is szoptak.

FF: Oké, nem alkuszom. Háromszáz.”

Nem akarom bő lére ereszteni, meg az előzmény röhejesebb is annál, mint hogy leírjam, de a lényeg, hogy a Sydney-ből való visszaindulásom előtti 4. napon nem volt útlevelem. Ezúton is óriási köszönet mindenkinek, aki aggódva segítette a következő sztori létrejöttét:

Felhívtam a nagykövetséget akik nagyon segítőkészek voltak és/de az idő rövidsége miatt még aznap Canberrába kellett utaznom. Egy kedves ismerősöm SMS-ben elküldte a közlekedési lehetőségeket és az árakat. Cca 120 dollárt írt a repjegyre, de nem írta, hogy oda-vissza-e. Ennek okán teljesen belelkesültem, mert ugyan busszal csak 40 dollár, de hát mégis csak 4 óra utazás oda, meg 4 vissza; értelem nélkül.

Aztán egy másik ismerősöm felkarolt és elsétáltunk a (világ egyik leghíresebb strandja mellett – Bondi Beach) helyi utazási irodába, ahol nagyon lelkesen már töltötték is volna ki a jegyet, de itt már 160 dollár volt az ár és csak egy útra. Na ugye, így már sok! Különösen azt figyelembe véve, hogy az ausztrál dollár pillanatnyilag többet ér, mint az amerikai (meg azt, hogy a le nem írt röhejes eset miatt se bankkártya, se kp, se semmi nem volt már nálam).

Mentem hát a baromi unalmas busszal. Azt hiszem 4x cseréltem helyet, mert aludni akartam, de annyira rázott, hogy mit sem ért a vastag táska, a fejemet verte rajta keresztül a fém. Canberrában a taxis szó szerint azt mondta, a „Milyen itt élni?” kérdésemre, hogy „It is soooo easy to live here.” – ami ugye azt jelenti, hogy ennél kevesebb unalmas lehet Ausztráliában.

Ugyan nem találkoztam még nagykövettel, de a kapott információk alapján semmi jóra nem számíthattam. Így az adott szituációban az elvárásomnál csak az optimizmusom volt egy hajszállal magasabban. A nagykövet azonban fantasztikus volt! Végtelenül figyelmes és segítőkész. Komolyan, komolyan! Kérte például, hogy vigyek magammal igazolványképnek fényképet, de hát csak olyan volt nyomtatva nálam, ahol mellettem mászik egy koala (állatkertből, 25 dollárért). Az meg nem volt jó neki, de nem problémázott, inkább hozta a gépét és elkezdte megcsinálni. Mint mondta, ilyet még soha nem tett, ezért a többszöri próbálkozása (azért, hogy ne legyen a pólómon lévő óriási bikafej az igazolványképen) miatt már esélyem sem volt elérni az utolsó buszt és vonatot.

Szóval elkezdtem parázni, hogy mikor lesz kész és persze hogyan jutok „haza”. Teljesen jóhiszeműen megkérdezte, hogy miért nem alszom a városban és majd reggel megyek vissza Sydneybe. Sokat bírok, na de ezt nem! Ha itt már sötétedés előtt bezár minden, akkor még csak leinni sem tudom magam. Meg azt sem tudhatta, hogy a két különböző ismerősömmel randizok másnap, aminek kb. délig össze kell jönnie!

Gyorsan megnézettem vele -nagyon-nagyon udvariasan-, hogy van-e még repülőgép vagy helikopter aznap. Visszajött, és szomorúan mondta, hogy 25 perc múlva indul az utolsó.

„És mennyi az út a reptérig?”
„Olyan 10 perc.”
„Akkor nagyon kell sietnünk!” - mondtam és cinkosan ránéztem.
Láttam a szemében, ahogyan életre kel Bond ügynök. Igeeeen, végre, itt a heti izgalom!

Szóval pattanás az autóba, kapu nyílik és közben kérdezi, hogy zavar-e ha most rágyújt a pipára. Wow, gondoltam, a szupernyugodtat játsza, miközben én egyre idegesebb vagyok. Szerintem a „Hát ha menet közben meg tudja tömni úgy, hogy közben a sebességhatáron táncol jobbkormánnyal, akkor tőlem nyugodtan.” mondatom miatt végül csak bekapta. Az íze kedvéért.

Végül kiérünk a reptérre, rohanunk a pulthoz és mondom a jegyőrnek, hogy mi kell, mellettem párhuzamosan kérleli a nagykövet, hogy segítsen. Ő üti a gépet és jön a válasz, hogy „No worries”, van még jegy, 243 dollár.

Na?          Ugye?          Ford Fairlane?            Adtam a pénzt.

A baromi drága jegy!

Csak a teljes kép kedvéért, az őrök kiszúrták a bicskámat, így azt otthagytam a követségnek emlékbe. Ennyi.

Illetve még egy idevágó idézet:
FF: „Na mi az? Csak nem gondoltátok komolyan, hogy kifingatunk egy ilyen baszott drága koalát?”

Gondolom azért nem lehetett betenni az útlevélbe mert nem előre nézek

Tollas Attila

 Attila Tollas

ÁR/ÉRTÉK – A PÓLÓNYOMÁS

Akinek elmeséltem az alábbi sztorit, nem értette, hogy mi van velem. Pedig néha van úgy - mint most is -, hogy sem időm, sem kedvem nem volt elkezdeni reklamálni. Valamint ott állva úgy ítéltem meg, hogy jelentős hasznom sem származott volna az egyébként jogos reklamációmból.

Történt, hogy a napokban egy kora esti HR rendezvényen egy beszélgetést kellett moderálnom. Épp amikor az ebéd utáni emésztéssel volt elfoglalva a szervezetem - és gondolom, hogy az agyi vérhiány okán - kitaláltam, hogy csináltatok vicces pólót a témámhoz. Délután 2-kor hát elkezdtem pólóst keresni, aki megcsinálja nekem az ötletem, méghozzá azonnal. Ezzel párhuzamosan egy korábban látott grafikát továbbírtam és nehezen, de összerakattam egy grafikussal (na jó, leírom, úgy zajlott, hogy 3 grafikus küldött el, majd az első barátom visszahívott, hogy majd 3 óra múlva ráér. Én könyörögtem, mire a „küldjed” volt a válasz. Aztán pár perc múlva megint visszahívott és azt mondta, hogy „Badzmeg te tényleg normális vagy? Most sürgős határidőkre dolgozom te meg idióta macskákat küldözgetsz?” Aztán megcsinálta).

A szomszéd kerületben lévő pólós rábólintott én pedig megrendeltem két ’L’-es méretet és magamnak egy ’XL’-es méretet – gondolván, hogy a két szervező elég vékony, ott nem hibázhatok nagyon.

Elmentem hát a pólókért és a tulaj egy enyhe szemrebbenéssel meg azzal fogadott, hogy az alkalmazott elszúrta és egy ’M’-es, egy ’L’-es és egy ’XL’-es méret készült. „Gondot jelent-e ez?” kérdezte.
Én teljesen üres fejjel átgondolva, hogy vajon a 10 ezer forintból milyen oltári üzletet tudnék kihozni, azt mondtam, hogy „Nem”, majd odaadtam a pénzt.

Végül egy kedves barátnőmé lett a legkisebb, a másik kettő meg a két szervezőé úgyhogy persze nekem nincs. Most, hogy írom ezt a bejegyzést, jut eszembe, hogy a muki említette telefonon, hogy az első több idő, de minden további nyomat már csak pár perc. Szóval, talán ha kérek pár percet, ott is eszembe jutott volna ez és akkor kicseréltetem vele. De szerintem így több örömet okoztam.

Mindegy. Majd amikor dobozra nyomtatok ugyanott…

update: kaptam képet a rendezvényről, amikor még rajtam volt a póló :):

Tollas Attila

 Attila Tollas

Póló negyvenezerért

Mondogatom már egy ideje, hogy meghíztam és azonnal tenni kell valamit. Mindent tudok okolni. Például a lábtörést meg azt, hogy leszoktam a szivarozásról. De a lényeg, hogy annak a nadrágnak, amiben tréninget tartottam ősszel, nem bírom köszönésre bírni a gombját és a gomblyukát. Olyan sok az az 5cm köztük, hogy hiába vörösödik a fejem kifújva a levegőt, sem tudom a két véget összeérinteni. Erről jutott eszembe egy reklamációm meg persze a hozzá tartozó 40 ezres póló.

A főnököm igazán rendes volt és hozott egy Abercrombie pólót nekem ajándékba az USA-ból. L-es méretűt, ami már ránézésre is kisebb volt mint amivel a lányom öltözteti a babáit. Kicsit kínos volt a mosolya, de nem adta fel. A következő alkalommal már felhívott és mondtam neki, hogy az XL biztos jó lesz, mert abból minden rám jön. Megjött a póló és persze otthon azonnal felpróbáltam, de beszorultam. A két kezem a fejem felett nyújtva maradt, mert nem bírtam lehajtani a kezem. Levegőt már nem kaptam de az életösztön vezérelt és hörögve indultam a család irányába. tulajdonképp az mentett meg, hogy nekimentem az ajtófélfának és elestem, de úgy hogy nyújtott testtel. Ebben a „segítség” hörgő szafaládé állapotban mentett meg a feleségem, visszahúzva rajtam a pólót. Azt hiszem mindenképp megmenekültem volna, mert annak a kisebb földrengésnek, amit az elesésemmel okoztam, az epicentrumát keresve gondolom rám talált volna a katasztrófavédelem.

Hadd ugorjam át az akkori gondolataim és a számat elhagyó szavak. Azért, hogy ne érezze úgy a főnököm, hogy fölösleges nekem bármit is hoznia, leültem hát a gép elé és regisztrálva a fenti cég oldalára, rendeltem egy pólót XXL méretben. Ennél nagyobb nem volt. Ugyan kisebb sokként ért, hogy a póló 60 dollár, a szállítás meg további 55, de hát mit volt tenni, úgy nem mehettem be az irodába, hogy nincs póló.

Kb. egy hét múlva meg is érkezett, UPS az ajtóban és azt mondja, hogy hozzam a tárcám,mert van rajta 8 ezer forint vám is. Huhhh, na itt éreztem, hogy tolul a vér de ilyenkor már nincs mit tenni, fizettem.

Bontom a csomagot, tépem ki az aranyárú pólót, dobom le a saját XL-est és menet közben üvöltök a feleségnek, hogy „Gyere gyorsan, megjött a póló, ez már jó lesz!” Kapom fel, de mielőtt eszméltem volna, megint beleragadtam. A feleség alig tudott kimenteni, mert fuldoklott a röhögéstől. Én hörögtem, kéz fönt, ő meg szintén alig kapva levegőt a szafaládé szót ismételgette. Biztos vagyok benne, hogy itt már csak azért éltem túl, mert felhörögtem magamból az árát, amit addig szépen elhallgattam előtte, és így gyorsan visszatért emberi állapotába.

Pár perc komoran ülés után kaptam a nem vagy normális egy csúnya pólóért ennyit, meg a kit érdekel a főnököd fejmosást.

Aztán egymásra raktam a két pólót, lefotóztam és egy jó dühös levelet küldtem az ügyfélszolgálatra, hogy a divat Európában az, hogy a méretezésnek jelentősége van. Méretugrásnál egy ruha széltében és hosszában is változik, nem csak azt, ami történt, hogy: 2,5cm-el hosszabb a nagyobb. OK, hogy skiny-nek születni kell és hozzám csak a mackótestet kedvelők bújnak, de basszus, pont az USA-ban csinálják ezt?

Azt is írtam, hogy a bosszúságomra tekintettel térítsék meg a póló árát meg a szállítást meg a vámot. Egy hét múlva megjött a válasz: visszautalják az árát, de nem áll módjukban többet, viszont tartsam meg a pólót.

Kb. 1évig várták szegény pólók, hogy majd történik velük valami. A húsosabb barátaimnak azt mondtam, hogy majd elrakom születésnapi ajándéknak hihi. Aztán persze senkinek nem adtam oda, mert az agyam azt kódolta, hogy fél áron jutottam hozzájuk, így mentve az üzletet, már vigyáztam rájuk. Tavaly nyár elején aztán csoda történt: rám jött az egyik. Kicsit izmosnak tűnt talán. Gondolom a másik is jó lett volna. A múlt idő azért, mert most meg se merem próbálni.

Jaa, a főnököm nagyon mulatságosnak találta az egész sztorit. Ennek ellenére már csak csokit hoz nekem.

Tollas Attila

 Attila Tollas

A Miniszterelnök beszéde, avagy aki lónak áll az húzzon

Az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó vitájának elemzése egy tárgyalási tanácsadó szemével.

Nagy kíváncsisággal várom a 2012 január 24-i tárgyalást Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök között. Egy nagyszerűen felépített felkészülés láthattunk múlt héten az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáján.

Alább, a címmel ellentétben nem a beszédet elemzem, hanem csak a tárgyalási taktikákra szorítkozom. A kronológiát követve a következő történt szakmai szemmel:
2012. január 17-én José Manuel Barroso az Európai Bizottság (EB) ülése után közölte, hogy a jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi hivatal miatt kötelezettségszegési eljárást indít az (EB) Magyarország ellen (Brüsszeli kifogások). 

2012. január 18-án Orbán miniszterelnök úr levelet küldött Barroso elnök úrnak. A levél tartalmát mindkét fél nyilvánossá tette. Előbbi, rögtön a délutáni EP vita nyitóbeszédében. Miért is olyan fontos ez?

Egyértelműen látszott, hogy ha a szakmai alapok mellett politikai alapon is megvitatásra kerülnek a pontok, úgy az Európai Néppárt (EPP) kivételével Magyarországnak esnek a képviselők. Ésszerű volt tehát egy „megelőző ajánlatot” tenni. Orbán miniszterelnök úr a nyitóbeszédében világosan fogalmazott, hogy a levél tartalma szerint kész együttműködni a vitás kérdések tisztázásában Baroso elnök úrral valamint az EB-al. Azt mondta, hogy Magyarország európai szinten tartja a költségvetési hiányt, a gazdasági összeomlás széléről a kormány visszafordította az országot, felszámolta a paramilitáris szervezeteket, így senkinek nem kell már félnie az országban. Ezek az átalakítások lobbicsoportok érdeksérelmével jártak. Nagyon fontos, és megfelelően hangsúlyt is kapott, hogy a magyar Alaptörvénnyel kapcsolatban semmilyen kivetnivalója nem volt az EB-nak, a három pontból kettő is csak az átmeneti rendelkezést érinti.

Ilyen hangsúlyok után, minden ezekkel kapcsolatos felvetés erejét veszti. Nincs értelme valaminek/valakinek úgy nekiesni, hogy előtte fejezi ki a változtatási, rugalmassági, nyitottsági és együttműködési szándékát, összhangban a másik fél álláspontjával.

Természetesen, ha már készültek a képviselők, akkor el is kell (:)) azt mondani. Így elindult egy olyan politikai adok-kapok, ami inkább a klasszikus kereskedelmi színházra hasonlított. Volt benne támadás, védekezés, védés, cinizmus, félreinformáltságból vagy nem megfelelő információk birtokából adódó helytelen érvrendszer stb.

Orbán miniszterelnök úr zárszavában megköszönte a lehetőséget és meghívta a kritikusokat Budapestre. Technikailag nem volt érdemes újabb támadási felületet adni és igen, határozottan hasznosabb volt kifogni a szelet a vitorlákból alkalmazása. Szó nélkül hagyta például a 2/3-os többségre, a populizmusra, az antidemokratikus tendenciákra, a sztálini alkotmányra, a Hugo Chávezhez hasonlításra vonatkozó megjegyzéseket valamint a nacionalista erőkre vonatkozó - amelyeket Orbán úr vezet és amelyek aláássák a demokrácia működését – kritikát.

Amit ellenben zárásként és a vitát követő sajtótájékoztatón mondott, az alapját képezheti a holnapi tárgyalásnak. Itt elsősorban az átfogalmazásra, az elvárások struktúrálására és ismét a megelőző ajánlatra gondolok. Például:

Hitelesség: A kritikusoktól azt kérte, hogy olvassák el (egyáltalán) a magyar alkotmányt, mert abban számos megfontolandó elem is van, például jelnyelv-védelem, GMO-védelem, kisebbségvédelem.

Átfogalmazás: A bírák nyugdíjáról azt mondta, ez nem az igazságszolgáltatás ügye, hanem nyugdíjrendszerbeli kérdés. (Megjegyzem 274 bíráról van szó, 70  évről 62 évre csökkentve a nyugdíjazást. Ezt még akár vissza is lehet vonni (felfüggesztve a helyükre szóló pályázatok kiírását) hivatkozva a kötelezettségszegési eljárásra – de nem kell majd foglalkozni a rendfenntartó szervek nyugdíj kérdésével.  A kormány „engedhet” abban, hogy visszaemeli a bejelentett 65 éves korhatárig.)

Ugyan azt akarjuk: "sajnos kisebbségben vagyunk álláspontunkkal, amiben a családot, a szabadságot védjük". "Ez egy európai álláspont"

"sajnálom, hogy a mai vitában nem érveket, hanem abszurd tévedéseket, indulatot, dühöt kaptam, ezek nem méltóak Európához. Hiszünk az európai értékekben, Magyarország európai volt és az is marad, akiknek kétségeik vannak, jöjjenek Magyarországra, és ismerjenek meg minket"

Elvárások strukturálása:
-     „Az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekhez kötődő kifogásokat, ha kell, készek teljesen átdolgozni”

-    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségéről szólva közölte: "nekünk az ügy nem fontos. Szerintünk jobban működne a két szervezet, ha összevonnák, de eddig sem voltak összevonva". „ez nem egy kardinális gazdaságpolitikai vagy alkotmányfilozófiai kérdés, hanem kifejezetten technikai jellegű” Forrás: HVG.hu

-    Az MNB-ről azt mondta, már csak egy pontban van éles konfliktus: „a bizottság azt kifogásolja, hogy a jegybankelnök és a monetáris tanács tagjai amikor elfoglalják hivatalukat, esküt tesznek az alkotmányra (megjegyzés: a régire), noha ez az eskütétel az elmúlt húsz évben mindig megtörtént - mutatott rá. Ez "egy olyan szimbolikus politikai kérdés, amelyben még egyezkednünk kell. A többi ügy inkább technikai kérdés"” "Ezt fontoljuk meg" Forrás: HVG.hu

Egyébként:
-    „A nemzeti bank függetlenségét a magyar kabinet is osztja - folytatta -, és olyan pontokon is hajlandó változtatni, amelyek az elmúlt húsz évben is úgy voltak, ahogyan most, csak eddig nem kifogásolta az Európai Bizottság, most viszont igen.” "Meg tudnám védeni a magunk álláspontját, de minek, ennek az ügynek nincs nagy jelentősége, ha a bizottság szeretné, legyen úgy" Forrás: HVG.hu

-    Olyan pontokon is hajlandó a kormány változtatni, amiken ha nem tenné és végigvinné a jogi procedúrát, megnyerné, „de nem akarunk konfliktust”.

A fentiek azért eszembe juttatják azt, hogy engedni 2 ok miatt lehet. Az egyik, hogy van miből. Ez az, amiről már írtam, amikor jó magasról indítunk és abból engedünk, mert mi „nyitottak vagyunk”; a tárgyalópartner meg örül, hogy rugalmasak vagyunk. A másik, hogy megváltozik a piaci helyzet, aminek az átértékelés után megváltozik az álláspont is. Félve gondolok még arra, hogy melyik említett „hibát” használják vörös heringként.

Jelenleg olvasom az Alaptörvényt, vajon miért is fontos ez az eskütétel? Ami biztos, a forint erősödött az euróval szemben (299,67 Ft), mindenki bizakodik és még az olyan megjegyzés is megengedhető, hogy "a sors iróniája jelen pillanatban az, hogy az IMF viszont pénzt akar adni. Nem fogunk félreugrani.”

Szeretném leszögezni, hogy az eseményekből kizárólag a jól felépített tárgyalási metodika érdekel. Kérem, a kommenteket is erre szorítani.

Időmilliomosoknak, sajtótájékoztató:

Cohn-Bendit:

1,5 óra:

Tollas Attila

 Attila Tollas