Translate

2015. május 7., csütörtök

A bizalom legyőzi a félelmet?

Rendhagyó poszt ez is, mert ugyan a bizalom köthető a tárgyaláshoz, itt most nem lesz szó kifejezett „akcióról”. Arról lesz szó, hogy a bizalom valaki vagy valami iránt milyen fontos a félelem legyőzésében. Rengeteg blogot és cikket olvasok számtalan szerző tollából mindenféle témában. Aztán a cikkek végére kiderül, hogy a pontokba szedett igazságok használatának hogyanját csak nem kapom meg. Talán nincs is ilyen, talán csak mindenkinek 5-10-20 pontból álló listái vannak -. hogyanok nélkül.

Magammal kapcsolatban pedig: félek a méhektől! Persze itt egy jó tanács: „Jaj, hát ne félj, gondolj például másra!” Tényleg? Hogyan? Hogyan, amikor ott szállnak körülöttem, mindegyik seggében egy hegyes dárdával?

Azt hiszem a kíváncsiság vett rá, hogy elmenjek egy méhészetbe. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd messziről látom a kaptárokat, mondanak pár szót róla, veszek lépet-mézet-propoliszt, aztán vissza gyorsan a városba. Ehelyett, amikor megérkeztünk, a középkorú szaki beült mellénk az autóba és azonnal mutatta, hogy hogyan menjünk a kaptárfarm felé. 200 család dolgozik neki, és mint mondja, az ő méhei nem csípnek. Szúrni szoktak, de most nem lesz baj, biztosít róla.

Aztán ott álltunk a központi „bódé” mellett, közel az itatóhoz, ahonnan a méhek ezrei szállnak ki-be, egy láthatóan képzeletbeli sztrádán. Az öregúr meg csak mesél, mesél. Tiszta szenvedély, mutatja, mondja, hivatkozik. Tele van példával és látszik, hogy nem lehet már sok újat mondani neki. Majd, pont amikor ezt gondolom, belekezd, hogy hogyan rabolnak a méhek egymástól is. Amikor például gyenge a család, vén a királynő. Ő meg felhívja a még tapasztaltabb méhész barátját, hogy megkérdezze, mi-miért van. Még mindig tanul! El vagyok ámulva.

Ekkor begyújtja a füstölőt, rám adja a sapkát(?) és szinte kézen fogva bevisz a kaptárok közé, „megbontani” egyet. Én meg még mindig csak hallgatom, megbabonázva. Mutatja a heréket, megtaláljuk a királynőt, azt mondja, vegyem le én a következő kaptár tetejét. Stb.

Azt hiszem vagy 3 órája beszélünk, amikor már érzem mennünk kell és mondom is neki, hogy induljunk. Ekkor, mintha egy pálcával suhintanának, vége a varázslatnak, felébredek. Azonnal ott terem egy méh és hát, eléggé szuicidnek tűnik. Láthatóan zaklatottan keresi a szőrmentes bőrfelületet. Én meg hadonászok, csapkodok, érzem, hogy csak összejön a végére az a fránya szúrás. Erre az öreg:
- Ne bohóckodjon, jöjjön velem! – újra kézen fog és visszavisz a bódéhoz. A méh meg eltűnik. - Tudja-e, hogy a szúrás megelőzéshez 3 dolgot tehet csak. Én ebből mindig egyet szoktam tenni.
- És mik azok?
- Nem megy méhek közé. Vagy gyorsabban fut mint 24 km/h és lehagyja őket. Vagy megöli azt, amelyik megtámadja.
- Ne már, gondolom, nem az első kettőt teszi. Megöli őket?
- Meg hát. Különben is meghalna a szúrás után. Ha meg megszúrja, akkor a szagra jönnek a többiek és gondolkodás nélkül oda szúrnak ők is. Így hát kíméletesebb az 50.000 méh közel egyet-egyet megölni…

Hát nem semmi ugye? Ötvenezer méh volt a közelemben és pár ezer meg nagyon mellettem. A szaki bevuduzott és már csak rá figyeltem. A tapasztalatában, a gyakorlatában, a tudásában, a határozottságában, a szenvedélyében és az őszinteségében, hogy ő sem tud mindent. Bíztam benne. Félelem a méhektől? Hát ott nem volt ilyen. Valahogy így kell ezt, amikor tanácsadót választunk magunk mellé. Tollas Attila

u.i: http://www.leipoldmeheszet.hu/