Translate

2013. december 22., vasárnap

Naughty Day – Merry Christmas for everyone

Naughty Day started when my daughter asked me why it was that you always had to be good. I answered that you did not have to. What’s more sometimes you have to be naughty in order to be able to distinguish between being good and being naughty. Of course she did not understand. She did understand, however, when I announced that we were going to spend the weekend without Mom, just the three of us, and one of the days was going to be Naughty Day.

My children could not be waiting for it. They told everyone that they were facing a day when they could do whatever they wanted. Teachers in the nursery, parents and people in the church walked up to me to ask what it was all about as my children had been talking about how good it was going to be with Daddy. They were not required to behave well and obey Daddy’s orders, as that was what Naughty Day was about.

The day finally arrived; they jumped into the bed next to me, and said that we could start by staying in PJs all day. :) I indeed felt the urge to lay down two important rules as, according to the penal law, I am their father. “Rule One” was that no act against life was allowed which means anything that can hurt or cause pain to anybody. So if my little prince had been asking my little princess to jump off the balcony that would have definitely been covered by Rule One, thus it could not be performed. “Rule Two” was that, though they could do everything and anything they wanted, they had to face the consequences of their acts. After discussing the rules we jointly hugged each other and let the 24-hour-long anarchy start.

My lad started by collecting all his four-wheeled vehicles in one box, placing the box in the top of the staircase and launching a ton of cars accompanied by shouting “Hoooraaaay”. My gal wanted to eat as much ice-cream as she could instead of the fact that it was winter. She even wanted to bring the ice-cream with herself to the restroom. Though I can imagine your face now, my dearest reader, I was not against her idea as it was not violating the two rules.

The cute innocence in the story is that, for them, being naughty means to violate all the everyday rules set up by us, adults. It was an incredible experience. I could not do anything but laugh with them at the committed “mustn’t dos”. We baked cookies and the flour spilt on the floor was used as canvas for drawing by my daughter. For lunch they had chocolate and for dinner some meat by itself. Milk was drunk from the carton; Marmalade was eaten from the jar with a huge spoon. Joking around and jumping up from the table was the norm for eating. Drawing was continued further by drawing on the forehead, face and tongue. Well we had some sensible actions too, like baking chestnut and creating chestnut dummies.

So being naughty, for them, was not really about doing something bad but about doing something that might annoy me. It is something that I do not let them do because it is uncomfortable for me or something that they do not know the consequence of.

By the way talking about consequence… In the afternoon my boy stepped on a toy while half-insanely dancing to the loud music and started crying because of his aching foot. Daddy, of course, felt sorry for him but he knew what had happened and why it had happened. Then we started tidying the place as Mommy had told Poppy that everything could be done until everything was tidied up when she got home. Rule Two, regulating consequences, let the children know that all the toys had to be put away.

Reminiscing, I think this was the point when the perfect day started to show its flaws. The peak point was when my girl vomited all the ice-cream mixed with chocolate that she had had all day (relax, I was easy with consequences at this point, and did not make my girl clean the car up). Then as a consequence of the playing all afternoon instead of having a rest, we were so tired that we could barely stay with eyes open when we arrived home. Of course as a perfect closing for the day the bath-tub had to be filled up to its brim to leave room for splashing out as much water as it was possible.

Imagine the rest: when I entered the bathroom with their PJs in my hand, I witnessed my naked children cleaning up all the water they had splashed out. They were so unskilled and unexperienced handling the rod of the mop to make the consequence of the desired game disappear. Then my daughter looked into my eyes and said:
‘Poppy, it’s not that good at all being naughty. We have discussed that it was enough and we are going to be good from tomorrow on.’
I just hugged together the two little innocent guys fast but I guess they could see it in my eyes that I was moved.

With this tiny bit of goodness I would like to wish you a Merry Christmas and a Happy New Year.

P.S.: Their mother is, by the way, the Superwoman. She always says that I describe her as a crone, but hereby I state, that she is not! :)




  

2013. december 21., szombat

A rosszaság nap - áldott karácsonyt mindenkinek!


A rosszaság nap úgy kezdődött, hogy a lányom megkérdezte, hogy miért kell mindig jónak lenni. Én meg mondtam, hogy dehogy kell. Sőt, néha azért kell rossznak lenni, hogy tudja mi a különbség a kettő között. Persze nem értette. Azt azonban már igen, amikor bejelentettem, hogy mivel hárman leszünk egész hétvégén otthon, az egyik nap rosszaság nap lesz.

Alig várták már! Mindenkinek elmondták, hogy olyan nap lesz, amikor azt csinálnak, amit akarnak. Jöttek is az óvónők, a szülők és a templomban is megkérdezték, hogy mi is ez, mert a kölkök teljes lázban égve mesélnek arról milyen jó lesz apával. Nem kell majd jónak lenni és szót fogadni, mert ilyen egy rosszaság nap.

A hétvége meg eljött és reggel beugrottak mellém az ágyba, hogy akkor kezdhetjük: rögtön az első, hogy maradhatnak pizsamában és nem fognak majd felöltözni.  J Mégis hoztam két egyszerű szabályt, mert a végén csak én vagyok büntetőjogilag az apjuk. Az egyik, hogy nincs élet ellenes cselekmény megengedve - ide tartozik minden, a saját és a másik számára fájdalmat okozó tett. Külön kiemeltem például, hogy a fiatalember nem dumálhatja meg a kiscsajt, hogy az ugorjon le az erkélyről. A másik csak annyi volt, hogy bár mindent megtehetnek, vállalniuk kell a következményeket. Amikor pedig erre közösen átöleltük egymást, kezdődhetett a 24 órás tombolás.

Volt ott minden. Kb. azzal kezdődött, hogy a fiatalember majd megszakadva az összes négykerekes gépjárművét egy dobozba pakolta majd a lépcsőház tetejére bekészítve, egy „Juhhhéééééj” rikkantással útjára bocsájtott 1 mázsányi autót. A kiscsaj meg például azt akarta, hogy annyi fagyit egyen amennyit csak tud - télen. Meg arra vágyott, hogy a mosdóba is bevihesse és közben ehesse a pálcikásat.  Khmm, bár látom a fejeteket, nekem ezzel sem volt kivetnivalóm, főként, mert nem ütközött a 2 szabályba.

Amúgy annyira édesen ártatlan, hogy a rosszaság az ő értelmezésükben az általunk felállított szabályok megszegése csak. Hihetetlen élmény volt. Tényleg nem tudtam mást tenni, mint velük együtt kacagni a megtehető megtehetetlenen. Sütöttünk süteményt és a fölre szórt liszt lett a hercegnő rajztáblája. Ebéd helyett ment a csoki, vacsira párizsi magában. A tej dobozból, lekvár kanállal a csuporból. Bohóckodás, felugrálás az asztalnál. Homlokra, nyelvre, arcra rajzolás. Azért volt értelmes része is: sütöttünk gesztenyét is meg csináltunk gesztenyebábot is.
Szóval a rosszaság nem is igazán rosszaság hanem csak számomra bosszantó csínytevés. Valami olyan amit nem engedek, mert kényelmetlen nekem vagy olyan amiről még nem tudják, hogy milyen következménye lesz.

Apropó következmény. Délután az üvöltő zene melletti fél-őrjöngő táncban a kissrác rálépett az egyik kis játék elemre és nagyon-nagyon zokogott a fájó talpa miatt. Apa persze sajnálta kicsit, de azért tudta ő, hogy mi-miért történt. Aztán elkezdünk elpakolni - mert ugyan erről nem tudtak, de hát anya megmondta (apának), hogy bármit csinálhatunk, csak rend legyen mire hazaér. A második, következményes szabály meg megmondta a szétszórt játékoknak a sorsát: legyenek összepakolva.

Talán ennél a pontnál kezdett megfonnyadni a szépnek kinéző rosszaság nap. A csúcspont pedig akkor volt, amikor a kiscsaj az autóban sugárban kihányta a fagyival kevert 3 kiló aznap felfalt csokit (nyugi, egyedül feltakarítottam, nem következményeskedtem). Aztán a délutáni alvás helyetti játék eredménye a nagyon nagy fáradság lett és végül alig bírtunk nyitott szemmel hazaérni. A kádat persze zárszónak még tele kellett engedni, mert abból lehet a legjobban kipacsálni a vizet.

És képzeljétek mi történt ezek után. A pizsamákkal a kezemben megyek be a fürdőbe és látom, hogy a fiam meg a lányom mossa fel a vizet. A kis meztelen testükkel ott állnak középen, kezükben esetlenül tartják a hosszú rudat és próbálkoznak eltüntetni a vágyott játék következményét. Majd a lányom rám néz és azt mondja:

- Apa, azt hiszem nem is olyan jó rossznak lenni. Azt beszéltük, hogy elég volt és inkább jók leszünk holnaptól!

Én meg csak gyorsan átöleltem a két kis ártatlant de szerintem így is látták a meghatódottságot a szememben.

Ezzel kívánok mindenkinek áldott, jósággal teli karácsonyt és ünnepeket!


u.i.: az anyjuk egyébként a superwoman! Azt mondja, hogy úgy festem le titkon, mint egy banyát, de itt kijelentem, hogy nem az! :)



A gyertyafényes fürdés

2013. december 20., péntek

Faárus

Nyomja a csöngőt - gondolom már két kézzel, de hát ha nem jó, akkor biz az nem fog szólni. Bár erről mit sem tud szegény faárus. A célja én vagyok, látja kint állni az autót, így hát próbálja tovább. Üvöltözik. Én meg talán csak véletlenül hallom meg, de legalább kimegyek megtudni, hogy miért meresztgeti a nagy boci szemeit a kertbe.
- Jó napot, miben segíthetek? - kérdem, a kapuhoz érve
- Hát jó napot! Engedtessék már meg, hogy megkérdezzem, mennyi fára lesz szüksége?
- Nem lesz szükségem fára!
- De nézze már meg mennyire száraz!
- De nem kell fa!
- De főnök, tiszta száraz és apróra van vágva. Vegyesen, nagyon jól ég. Csak nézze meg!
- De nem kell fa. Amúgy szerintem értelmetlen itt az utcában kérdezni, mert már egyszer átvágták mázsára mért fával az embereket - köztük engem is -, így nem valószínű hogy bárki bármit is venne.
- Na de azok nem mi voltunk! Mi köbméterre adjuk a fát. Jöjjön nézze meg milyen szép!
- Ember, értse már meg, hogy nekem nem kell fa!
- De jöjjön már, megegyezünk. Engedek az árból!
- Ok, bár nem kérdezte, miért nem kell a fa, most elmondom, mert már fázok itt kint. NINCS mivel elégetni! Nincs! Gáz van, kályha nincs. Ezért nem kell fa!
- Semmi nem kell?
- Nem. Jó napot!
- Akkor viszlát!
Így megy ez errefelé. Tényleg vesz így valaki? Tollas Attila

2013. november 29., péntek

Ha én ezt adom, te mit adsz cserébe? - avagy a jó tárgyalás alapjai

Az eredeti oldalon megjelent interjú: Ha én ezt adom, te mit adsz cserébe? - avagy a jó tárgyalás alapjai, Szerző: Mészáros Etelka Megjelent:2013.11.27

Üzleti és magánéletünk, jól működő kapcsolataink alapja a jó tárgyalástechnika. Nem is gondolnánk, hogy a tárgyalás mennyire szerves része az életünknek, minden nap számtalanszor tárgyalunk. Hogyan lehet fejleszteni a tárgyalási készséget, miért a tárgyalási készség az, amivel azonnal mérhető eredményt lehet elérni, erről kérdeztük Tollas Attilát, az Actionlab tárgyalási tanácsadóját és készségfejlesztő trénerét.

- Röviden a tárgyalásról és szükségességéről, mit jelent az, hogy minden nap tárgyalunk?

- Gyakran minden olyan helyzetre azt mondjuk, hogy van egy "tárgyalásom", ami szakmai szemmel nem az - kezdte a beszélgetést Tollas Attila. Első körben ezért érdemes lenne kicsit letisztázni azt, hogy mi a tárgyalás valójában és mikor tudunk tárgyalni. Ha mindig mindent elsőre megkapnánk, amit eltervezünk, akkor egyszerű és elképesztően unalmas lenne a világ körülöttünk. Tudjuk, hogy nem is így van. Tulajdonképpen nagyon kevesen és nagyon ritkán kapják meg 100 százalékban azt, amit akarnak. Ez egy konfliktushelyzetet teremt, amiben a feszültséget pont az okozza, hogy már megint nem az lesz, amit elterveztünk és már megint engednünk kell valamit. Egy megfelelő tárgyalókészséggel bíró tárgyalónak ez az érzés teremti meg a lehetőséget a jobb üzletre. Nem egyszerűen csak enged, hanem kér is cserébe valamit a rugalmasságáért. Így lesz a tárgyalás egy folyamat, amihez beleérző képesség, verbális képesség, taktikák, testbeszéd olvasás, logika, kreativitás, bátorság, keménység és még számos készség, jellemvonás szükséges. Felmerülhet a kérdés: vajon mi történik, ha nem kérek semmit cserébe rugalmasságomért? Valójában semmi. Rövidtávon tényleg semmi, de egy idő után mi leszünk azok, akik ezzel azt kommunikáljuk, hogy velünk bármit meg lehet csinálni. Nem csak a másik félnek lesz ez rossz érzés, hanem nekünk is. Lehetünk önzetlenek is, de ezt meg kell tanulnunk kezelni, mégpedig úgy, hogy ne sértődjünk meg, ha nem viszonozzák. Példának hozom fel a gyermekeket, akiktől sokat lehet tanulni és gyakran hallani tőlük a kérdést: mit adsz cserébe? Cserélnek és rendszerbe helyezik az értékeket annak megfelelően, hogy amit kapnak, az értékesebb legyen a számukra annál, mint amit adnak. Az "add oda!" a korral előre haladva egyre kevésbé működik, és oda vezet, hogy nem fogják megkapni azt, amit akarnak. Arra tanítják egymást, hogy ha odaadod kölcsön azt, akkor addig hazaviheted ezt. Rengeteg olyan helyzetbe keveredünk nap mint nap, hogy ha módosítunk a saját álláspontunkon, akkor jobban is kijöhetünk egy-egy szituációból. Reggeltől kezdve megtörténhet, hogy nem az történik, amit akarunk és ilyenkor a mérgelődés helyett jobb, ha tárgyalási helyzetet látunk a konfliktus forrásában.

- Miért vagyunk hajlamosak arra, hogy nem kötünk meg egy jó üzletet és akár a rossz üzletbe is belemegyünk?

- Talán a mindannyiunkban benne rejlő ego az, ami sokszor rossz irányba befolyásolja az üzleti döntéseinket. Amikor erről kérdeznek, rendszerint azt mondom, hogy ez az egyik olyan tényező, ami tárgyalási végeredmény szempontjából megkülönbözteti az embert a géptől. Gondoljunk csak bele, hogy egy üzleti döntésünknél, az adott tárgyalási szituációban nincs időnyomás, mert nem hagyjuk magunkat, nem befolyásolnak tárgyalási stílusok, piszkos és kevésbé piszkos tárgyalási taktikák és technikák, nem érdekel a másik kinézete a gesztikulációja és nem befolyásol a hanghordozása sem. Könnyű lenne azt mondani, hogy így kötnénk meg a legjobb üzleteket, de ez így nem teljesen igaz. Ebből a gépi világból pont az emberi "hatodik érzék" és az emberi egymásra utaltság hiányzik. Ezt a kettőt kell jól vegyíteni ahhoz, hogy jó üzleteket kössünk. Mindig a cél számit, az értékteremtés, lehetőleg mindkét fél részére. Az ego pedig ebben gátol meg. Van olyan emléke, amikor, csak azért sem kötött üzletet valakivel, mert a másik csúnyán kezdett hozzá? Vagy látott már olyan esetet, amikor azért lesz rossz az eredmény, mert a szereplőknek be kellett bizonyítanunk, hogy ügyesek - csaknem minden áron? Elég tudatosan kizárni az egót és jobb üzleteket fogunk kötni.

- Hogyan lehet fejleszteni a tárgyalási készségeket egyéni és szervezeti szinten is?

- Erre a kérdésre a legegyszerűbb a válaszom: gyakorlással. Kreatív, izgalmas, feszültséggel fűszerezett környezetben, ahol tulajdonképpen a tárgyalás tétje nem megy a "bőrünkre". Nincs pénzügyi és szakmai kockázata, de adottak a valós konfliktusok. Olyan, mint egy inkubátor, egy zárt környezet, ahol a tárgyalások során lehet hibázni, "ingyen" ki lehet próbálni minden elméletet és a legjobb, ha ezek eredményéből tanulunk. Így lehet felkészülni azokra a mindennapi munka és magánéletű szituációkra, amik bár nem pontosan ugyan olyanok lesznek, mint a gyakorlatok, de a hasonló élmény miatt könnyen adaptálni lehet a folyamat részeit. Számos szociálpszichológus és szakíró cikkezett ebben a témában. Az egyszer már megismert szituáció nem lesz váratlanul ijesztő a következő alkalommal, mert már tudjuk, hogy mire számíthatunk. Ezért elengedhetetlen a gyakorlás és ezért kiegészítő rész csak az elmélet.

- Miért a tárgyalási készség az, amivel azonnal mérhető eredményt lehet elérni?

- A korábbi kérdés mentén említettem, sokunknak nem adatik meg, hogy mindig megkapjuk azt, amit csak akarunk. Ez az alapja a napi konfliktushelyzeteinknek, aminek feloldására csak az egyik eszköz a tárgyalás. Talán, nem is minden esetben a legjobb, főként, ha figyelembe vesszük az esetleges költségét, amibe beletartozhat a ráfordított gondolkozás, idő és energia és persze a "cserealap" is. Érdemes megfigyelni az embereket adott problémáikban, milyen mértékben egyszerűsítenek és fordulnak a könnyebb ellenállás irányába. Ez az egyik oka, hogy aki rendelkezik tudatos tárgyalási-készségszettel, az eredményesebben tud a saját eredeti elképzeléseihez közel megállapodni. A kérdésre a konkrétabb válaszom azonban az, hogy az elmondottakat figyelembe véve mindig feltétel rendszerekről tárgyalunk. A tárgyalással a feltételeken változtatunk és ez a változás az - akár egy tized százalékcsökkentés vagy fizetési feltétel változtatás súlyos tízmilliókat érhet - ami azonnal látható, érzékelhető és mérhető.

- Miként segíthet az üzleti, magánéleti és egyéni eredmények elérésében egy azonnal megtérülő, mindenki által használt kommunikációs készség?

- Azt könnyebb elfogadni, hogy az üzleti életben tárgyalunk, ezért, hadd idézzem fel egy nyáron megtörtént esetem. Azért is érdekes a magánéleti tárgyalás, mert ott több a feszültség abból adódóan, hogy a saját magunkért és pénztárcánkért küzdünk. Egy külföldi városban szőnyegért alkudoztam. Igazi alku volt. Nem volt nagy szükségem rá, ezért könnyen ott tudtam hagyni az eladót. Menet közben átgondoltam, rájöttem, hogy hibáztam és mégis meg akartam venni a szőnyeget. Persze az eladó, látva rajtam az sóvárgásom, már nem engedett az árból. Amíg azonban az ár benne volt a kifizethető tartományomban, addig csak az egóm szólhatott volna közbe. Átgondolva több lehetőségem is volt: én a mindkettőnk számára legnagyobb értéket teremtőt kerestem. Végül azzal a kölcsönösen elfogadott feltétellel vettem meg, hogy az indulásom időpontjára, repülőre feladható csomagolásban a reptéri csomagpultnál találkozva átadja a szőnyeget. Ebben az esetben én taxiköltséget, cipelést, pakolást, csomagolást és az ezekkel járó feszültségeket meg a "minek kell ez a szőnyeg" érzést spóroltam meg. Biztos vagyok benne, hogy ő is elégedett volt, mert különben nem hozta volna oda. A mindennapi üzleti élet sem más!

2013. október 22., kedd

(kis) Autóvétel


Szóval megy az apa-fia hotwheels* nap, kiegészülve a kiscsajjal is, de hát a sok várakozás tényleg nem az igazi. Mind a 17 állomáshoz ahol valamit tudsz tenni vagy fél órát kell sorba állni. Mire odakerülsz és mondjuk kereket cserélsz a gyerekkel, addigra meg már szét unod a „Mikor érünk oda?”, „Mikor érünk oda?” szöveget. Nekem meg két oldalról is jött ez.
*rögtön iderakom a magyarázatot: a hotwheels
egy kisautó rendszer, narancssárga pályával,
kilövővel, órákig való játékkal: www.hotwheels.com

Az egész kezdete előtt végignéztük a teljes hotwheels honlapot, az összes videót és rekordkísérletet, a hurkokat és minden amerikai attrakciót, vagy százszor. Ezért hát, egyedüli felügyeletem alatt is olyan csillogó rendet tudott tenni a házban a budapesti hotwheels nap programígérete, hogy magam is elcsodálkoztam.

Aztán odaérünk a Millenárisba, ahol elképesztő tömeg és tulajdonképpen egy ingyenes játékbarlang és a családi hajó ötvözete bontakozott ki, középen egy fehér Camaro-val. Volt kerékcsere állomás, voltak szimulátorok, rajzolás és persze hotwheels pályák kipróbálása kisautóval. Mindenütt iszonyat sor. A középen álló Camaro oldalán egy hotwheels csapatmatrica, előtte pózoltak (tini)fiúk overallban. Szóval, próbálom feldobni a hangulatot, hogy milyen szuper, gyorsan elröpül a várakozással tölthető idő és játszhattok 3 percet ti is a hotwheels flipperen. Erre a fiam:
- Apa, azért ez elég gáz!
- Mi?
- Itt nincs is megépített pálya!
- Milyen pálya gyöngyöm?
- Hát amin az autók mennek. Akkor miért hirdették meg? Miért csinálták a videókat? Tiszta gáz. A driftesek legalább akkor hirdetnek, amikor már minden készen van!
- … (tátogó apafejű aranyhal…)
 
Azért, hogy ne teljesen romboljam szét a hétvégi apás programot, elindultunk a játékvásár felé. Ott persze (hiába tudták, hogy 35ezer gyerek lesz), már elfogyott az egy darabos autóscucc. Volt nagyobb, pályával - de pont az az autó már megvolt. Meg volt még nagyobb sok ezerért, pályával. Persze mindegyikben csak egy autó, de hát én két gyerekkel állok ott. Mondom, a hölgynek, hogy ciki, hogy nincs más, és hiába ajánlgatja, mert hát 10 ezret inkább karácsonyra költenék, nincs is nálam annyi. Persze, erre azonnal megnyugtatott, hogy ők persze készültek, kártyával is tudok fizetni. Szóval nézi a fiam a cuccokat, én meg próbálom szűkíteni az érdeklődési kört - de hát csak a kezében marad egy 1 autó + pálya doboz.

- Ez nem lesz jó, mert a húgod így nem kap semmit, csak narancssárga pályadarabokat. Gondolom az autót magadnak akarod!
- Persze, de ne aggódj örülni fog neki.
- Nem fogok örülni”! -sikantott a kiscsaj. - Én is autót akarok!
- Ha jó lesz most neked a pálya, akkor kapsz tőlem otthon egy kisautót - vágta rá kispasi
- Na, na - ugrottam be a képbe én - mielőtt leokézod, mond meg neki, hogy az összes autóját kirakja és akkor te választasz majd belőlük. Higgy nekem, ellenkező esetben a működésképtelen, az ilyen helyzetekre félretett tengelytörötteket fogja eléd kavarni.

A kiscsaj néz kajánul, a kispasi meg dühre mozdítja a szemöldökét, majd
- Na azt már nem! Nem adom oda a legjobbakat!
- Semmi gond, - mondom - akkor majd most megvesszük a kamionos + autó párost, tiéd lesz a kisautó, a húgodé meg a kamion. Jó?
Kiscsajnak csak egy „juhéj” hagyja el a száját, néz a bátyjára csillogó szemmel, majd kis gondolkodás után:
- Rendben! De majd otthon elcseréled velem valamire, ugye? - fordult oda bánatos szemmel a húgához.

Már a kocsiban a kezében volt mindkettő, mert a húga megengedte neki, hogy játsszon vele, de azt elfelejtette mondani, hogy mennyi ideig.
Hát igen; lassan, lassan, de azért tanulunk. Tollas Attila

u.i: amikor végül másnak is meg kellett mutatni a kamiont, a kispasi rohan hozzám, hogy ő feltette a polcára, de nincs ott, és hova tűnhetett. Mondtam neki, hogy én láttam, amint a húga bevitte a saját kamionját a saját szobájába és keresse ott…

u.i.2: ami nagyon tetszett, hogy a végén mindenki ajándékot kapott. Nem az, hogy ajándékot kapott, hanem, hogy a szervezők annyival készültek, hogy a több ezer ember után sem fogytak ki! És ez azért nagy gratula, mert a kisembereknek nehéz megindokolni, hogy majd megkapja postán.

UPDATE!
Szóval a kiscsaj végül nem akart cserélni. Azt mondta, hogy jó neki a kamion, mert lehet vele szállítani vizet és abrakot a póniknak... Volt is nagy könyörgés a másik oldalon, de hát ha nő valaminek az értéke, nem lehet mit csinálni, növelni kell a tétet a másik oldalon is - a törés pontig. Ami jelen esetben kispasi részéről még nagyon messze volt. Így hát a következő lett a deal: a kamionért cserébe átköltözik a leopárd, ami már régóta óriási vágya volt a kiscsajnak. További része az üzletnek, hogy ha nagyon akar a másik játszani/vagy aludni vele a csere tárgyával, akkor mindenképpen és húzódozás nélkül kölcsönadják egymásnak.

2013. október 11., péntek

A szomszéd füve? Ugyan már! 2. rész



A sztori még tavaszi, de élő lett, ahogy újra találkoztunk: szóval jön a Pázsit Doki és mert nagyon szeret már az elmúlt egy év alatt, hozza is a cuccokat, leveket, slagot meg, gépeket és ami kell. Tudja ő a dolgát, mégis mindig megkérdezi: „Mit talált ki Attila mára?”. A szőkés-barnás-vörösest soha nem értette, így inkább hagytam is dolgozni.
Majd mikor készen lettek, kérdeztem, hogy akkor most mennyi a pénztárcám súlytöbblete, amit át kéne adnom.
 
„Hát, volt a gyeplazítás és a tavaszi tápanyag kijuttatás. Tudja, nem emeltünk árat, így az egész 2x 15.000 Ft, azaz 30 ezer lenne.”

kb, 2,5 mp-es néma sokk után, újra bútolva az agyam, kezdtem kérdezni: „Tényleg, milyen szerencsés, hogy nem emeltek árat tavaly óta. Akkor ez most két munka volt ugye?”
„Igen”
„És ha egymás után hívom ki megcsinálni, akkor is ez az ára?”
„Igen, de miben miben sántikál Attila, rosszat sejtek!”
„Oh én semmiben, csak próbálom megérteni, hogy ha két munka és külön kiszállással is ennyi az ára, akkor most egy kiszállással vajon mennyit fogok megtakarítani, hiszen csak egyszer kellett jönni. Szóval mennyi is az ára egy kiszállásnak?”
„Tudja, hogy nem számoljuk ezt így külön és azonnal jöttünk is amint hívott. Most akkor alkudozni fog Attila?”
„Én, jaj, eszem ágában sincs, akkor majd legközelebb fizetem ki, de valami biztos drágább lesz. Inkább eszembe jutott, hogy tartozom még hétezerrel tavalyról.”
„Jaj de jó hogy szólt, most már emlékszem”
„Na, ha eddig ráért 5 hónapot és most sem volt a központi téma, akkor a javaslatom az, hogy ha azt elengedni, akkor nem alkuszom a mostani árból. Mit szól?”
„Magával, mindig élmény az üzlet” - zárta le.

És akkor tessék is mondani: melyik az a készség, aminek használatával azonnal lehet pénzt keresni? :) Meg még szép a gyepem is. Tollas Attila

Tényleg csoda - műcuccok nélkül!