Translate

2015. május 7., csütörtök

A bizalom legyőzi a félelmet?

Rendhagyó poszt ez is, mert ugyan a bizalom köthető a tárgyaláshoz, itt most nem lesz szó kifejezett „akcióról”. Arról lesz szó, hogy a bizalom valaki vagy valami iránt milyen fontos a félelem legyőzésében. Rengeteg blogot és cikket olvasok számtalan szerző tollából mindenféle témában. Aztán a cikkek végére kiderül, hogy a pontokba szedett igazságok használatának hogyanját csak nem kapom meg. Talán nincs is ilyen, talán csak mindenkinek 5-10-20 pontból álló listái vannak -. hogyanok nélkül.

Magammal kapcsolatban pedig: félek a méhektől! Persze itt egy jó tanács: „Jaj, hát ne félj, gondolj például másra!” Tényleg? Hogyan? Hogyan, amikor ott szállnak körülöttem, mindegyik seggében egy hegyes dárdával?

Azt hiszem a kíváncsiság vett rá, hogy elmenjek egy méhészetbe. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd messziről látom a kaptárokat, mondanak pár szót róla, veszek lépet-mézet-propoliszt, aztán vissza gyorsan a városba. Ehelyett, amikor megérkeztünk, a középkorú szaki beült mellénk az autóba és azonnal mutatta, hogy hogyan menjünk a kaptárfarm felé. 200 család dolgozik neki, és mint mondja, az ő méhei nem csípnek. Szúrni szoktak, de most nem lesz baj, biztosít róla.

Aztán ott álltunk a központi „bódé” mellett, közel az itatóhoz, ahonnan a méhek ezrei szállnak ki-be, egy láthatóan képzeletbeli sztrádán. Az öregúr meg csak mesél, mesél. Tiszta szenvedély, mutatja, mondja, hivatkozik. Tele van példával és látszik, hogy nem lehet már sok újat mondani neki. Majd, pont amikor ezt gondolom, belekezd, hogy hogyan rabolnak a méhek egymástól is. Amikor például gyenge a család, vén a királynő. Ő meg felhívja a még tapasztaltabb méhész barátját, hogy megkérdezze, mi-miért van. Még mindig tanul! El vagyok ámulva.

Ekkor begyújtja a füstölőt, rám adja a sapkát(?) és szinte kézen fogva bevisz a kaptárok közé, „megbontani” egyet. Én meg még mindig csak hallgatom, megbabonázva. Mutatja a heréket, megtaláljuk a királynőt, azt mondja, vegyem le én a következő kaptár tetejét. Stb.

Azt hiszem vagy 3 órája beszélünk, amikor már érzem mennünk kell és mondom is neki, hogy induljunk. Ekkor, mintha egy pálcával suhintanának, vége a varázslatnak, felébredek. Azonnal ott terem egy méh és hát, eléggé szuicidnek tűnik. Láthatóan zaklatottan keresi a szőrmentes bőrfelületet. Én meg hadonászok, csapkodok, érzem, hogy csak összejön a végére az a fránya szúrás. Erre az öreg:
- Ne bohóckodjon, jöjjön velem! – újra kézen fog és visszavisz a bódéhoz. A méh meg eltűnik. - Tudja-e, hogy a szúrás megelőzéshez 3 dolgot tehet csak. Én ebből mindig egyet szoktam tenni.
- És mik azok?
- Nem megy méhek közé. Vagy gyorsabban fut mint 24 km/h és lehagyja őket. Vagy megöli azt, amelyik megtámadja.
- Ne már, gondolom, nem az első kettőt teszi. Megöli őket?
- Meg hát. Különben is meghalna a szúrás után. Ha meg megszúrja, akkor a szagra jönnek a többiek és gondolkodás nélkül oda szúrnak ők is. Így hát kíméletesebb az 50.000 méh közel egyet-egyet megölni…

Hát nem semmi ugye? Ötvenezer méh volt a közelemben és pár ezer meg nagyon mellettem. A szaki bevuduzott és már csak rá figyeltem. A tapasztalatában, a gyakorlatában, a tudásában, a határozottságában, a szenvedélyében és az őszinteségében, hogy ő sem tud mindent. Bíztam benne. Félelem a méhektől? Hát ott nem volt ilyen. Valahogy így kell ezt, amikor tanácsadót választunk magunk mellé. Tollas Attila

u.i: http://www.leipoldmeheszet.hu/
 

2015. április 20., hétfő

(Meg)alkuszunk


Az alábbi sztori egy vendégírás! Egyre többet fogok közölni másoktól is és bátorítok mindenkit az írásra. Minden nap tárgyalunk!

A fiam egy kicsi ősember: atléta termet, fiúhoz képest hosszú haj és zabolázhatatlan természet. Ez keserves kombináció annak a szülőnek, aki szocializált gyermeket kíván tálcán nyújtani a társadalomnak. Lackó haját születése óta én nyírom, megjegyzem, erre túl sokszor nem került sor, talán háromszor-négyszer. Egyrészt gyönyörű a haja, göndör és dús, szeretem így, másrészt a már említett természet… Az elmúlt hetekre azonban a helyzet tarthatatlanná vált.

Az óvodában felnőtt és gyerek egyaránt cikizte, hogy úgy néz ki, mint egy lány, bár ez nem igaz, úgy néz ki, mint egy hosszú hajú fiú; azt ígérték neki, hogy álmában levágják, a haját, ami véleményem szerint kimeríti a lelki terror fogalmát.  Az apja pedig napi rendszerességgel mantrázta, hogy a gyerek haját le kell vágni, ha kell, nullás géppel, kopaszra, mert meg fog vakulni, stb. Szerintem ez is kimeríti a már említett terrort.

És itt elkezdődött a tárgyalás, hol az „Egyezzünk meg!”, hol a „Győzzük le a másikat!” jegyében. Az elképzelések viszonylag távol álltak egymástól, én úgy gondoltam, hogy végre bevezetem őt Dóri néni és Gábor bácsi fodrászszalonjába, akik helyes testvérpár, anya és apa fodrászai. Ott szakszerű hajvágáson esik át, én fizetek, ő szép és mindenki boldog. Ő természetesen nem így képzelte, a válasza egyértelmű és határozott volt: nem.

A jó hangulat és az egymásra hangolódás esetünkben adott, ezen túl sokat nem kellett dolgozni. Először a meggyőzéssel próbálkoztam, mindenféle ész- és esztelen érveket felsorakoztatva, miért lesz neki nagyon jó, ha megkurtítjuk a gyönyörű haját: észérv, hogy nem fogják csúfolni, esztelen, hogy nem fog megvakulni, stb. Mit mondjak, vajmi kevés sikert értem el, hogy úgy mondjam, nem alakult ki tartós véleményváltozás a gyerekben a haját illetően.

Itt az amatőr szülő megtette első ajánlatát.  A gazdaságiért nem is annyira, inkább az erkölcsi sikeremért aggódtam őszintén. A gyerek xboxot kért, hát legyen, a hajvágásért cserébe felajánlottam neki, hogy megkapja. De nem azért ám, mert minálunk 90.000 Ft-tól indul a hajvágás, hanem mert húsvétra ígéretet kapott erre a remek ajándékra, én pedig azt gondoltam, hogy legfeljebb az átadás-átvétel nem a nyuszi fészkében történik majd. Azt hiszem, azonnal átlátott a szitán, hogy mi az, ami a számomra a legfontosabb, mert szemrebbenés nélkül emelte a tétet: kettő xboxot kért a nyiratkozásért! Én persze rögtön visszaléptem és vadul alkudozni kezdtünk, miközben a család többi része kibicnek semmi se drága alapon passzírozta Lackó valamiféle végkifejlet felé.

A kép NEM Lackót ábrázolja. Ennél ő rafkósabb! :)
Ez a folyamat eltartott vagy 6 héten át, ami során, ha nem is klasszikus értelemben, de annál több tárgyalási hibát vétettünk és a hitelességünkben sok kár esett.  Kiviláglott, hogy a lehető legolcsóbban szeretnénk megúszni, hogy amit megígérünk, mennyire nem tartjuk, és mi felnőttek elképesztő hipokriták vagyunk időnként. Ő pedig briliáns megérzéssel vetette rá magát pillanatnyi megingásainkra.

A hajvágás reggelén ott tartottunk, hogy az xbox maradt a nyuszi feladatául - így végül áttételesen, de mégis igen sokba kerül mifelénk egy sima hajvágás!  A gyerek ajánlata szerint vagy az állatkertbe, vagy a Tropicariumba kellett volna mennünk. A Tropicariumot választottam, bár ez sem volt a legjobb döntés, legutóbbi két látogatásunk során Lackó, a halak nagy barátja kb. 3 perc alatt száguldott volna végig az óriási akváriumok között az utolsó állomásig, a rájákig, ha nem fékezzük egy kicsinyt. Elég drága 3 perc ez is, amit ő megfejelt azzal, hogy az ottani ajándékboltban kapható plüsskígyót is szeretné.

Végül megegyeztünk, és bár elértem, amit akartam, én kevésbé voltam elégedett, mint ő. Megúsztam, hogy még egyszer végigrohanjunk a Tropicariumon, ő viszont gazdagabb lett egy méregdrága plüsskígyóval.  A haja ugyan rövidebb lett, de a slusszpoén, és a fentieken túl elégedetlenségem további oka, hogy Lili azzal fogadta reggel az óvodában, hogy bár Lackó haja rövidebb lett, de még mindig úgy néz ki, mint egy lány…

Számomra két nagy tanulsággal járt az eset: az egyik, hogy a gyerekek ösztönösen jó tárgyalók, a másik pedig, hogy miért irtjuk ki belőlük ezt is, mint annyi minden más adottságukat.

2015. április 15., szerda

Corretto a svédek új nemzeti itala?

Épp egy egyetemistáknak szóló tárgyalásos versenyen vagyok - valahol Kelet-Európa és a nagy nyugat között, de azért még itthon – ahol a feladat, hogy Európai Uniós rendszerben, országokat képviselve megtárgyaljuk a következő pénzügyi ciklust. Érdekes játék, de most a téma szempontjából csak egészen kis részben van jelentősége: nagyon fiatal (egyetemista) játékosok és sztereotípiák garmada. Sok oka volt, amiért neveztem, de kétségtelenül az egyik, hogy testközelből dolgozzak fiatalokkal és valódi élményem legyen velük – róluk szóló előadások hallgatása helyett.

Szóval, kezdődik az ebédidő, látom az egyetem (ELTE) épületének a folyosóján a padra kitett elég komolynak kinéző kávégépet, rajta a poharak és mögötte az ember. Annyira szürreális volt, hogy helyette inkább visszafelé az utcán ittam egyet. Majd a következő gyakorlat pont azon a folyosón volt, így nem volt mit tenni gondoltam, egy vizes lötty mit sem árt: kértem egy eszpresszót, kis tejkrémmel.

Egy perc múlva megérkezett és már a kinézete sem az elvártat mutatta. Ízre pedig hmm, egy igazi gyomrost kaptam a feltételezésim és előítéleteim miatt! Aztán szünetben már ott álltam a coffeemaker  mellett szorosan és kiderült, hogy kávéházakba szállítja a saját pörkölésű kávéját és barista tanfolyamokat tart. Úgy dobálta össze a kéréseimet, hogy csak néztem ámulva-bámulva.

Aztán megjelent Miss Svédország másodmagával és türelmesen várta, hogy kifogyjak a szóból és végre kérhessen ő is. Így leírva még viccesebb, mint a helyszínen, mert azt ugyan várhatta volna: bőrön át lélegezve tudok két órát folyamatosan beszélni. De a cél, hogy lobbizással egy nettó befizető szívéhez közel kerülve szövetségest találhatok a játékhoz erősebb volt. Engedtem kérni, valahogy így:

-              A hölgyek kérni szeretnének. Vajon mit fognak? 
-              Két cappuccino-t légy szíves – a baristának címezve
-              Oh, gondoltam – mondtam halkan
-              Mit? – kérdezte túl nyomatékosan! Miss Sweden
-              Hát amit mondtál. Azt, hogy kapucsínót fogtok kérni. – énüzenettel telenyomva
-              Miért? – az arca átváltott a büszke-gőgös-öntudat vegyes keverékébe
-              Mert olyan kapucsínósan néztek ki, nem pedig eszpresszósan. – hát igen, még több énüzenettel, sértődve…
-              Kérhettem volna egy corretto-t is, de azt nem tud csinálni!
-              Igen kérhettél volna, de nem kértél. Amúgy kérlek, ne hibáztass, mi emberek már csak ilyenek vagyunk, hogy folyamatosan elsőre ítélünk és tele vagyunk rossz feltételezésekkel. Én például azzal, hogy kapucsínós vagy – pedig nem, hanem corretto-s, te meg azzal, hogy nem is feltételezed, hogy pultosmuki meg tudja csinálni.

És itt abba is maradt magasröptű élcelődésünk, mert Mr Barista odaadta a mobilszámát és mivel én Spanyolország kohéziós törekvéseiért fogok küzdeni a játékban, talán nem is megvalósítható egy közös svéd platform. Bár ki tudja, lehet, hogy ez is csak egy pocsék, igazolatlan feltételezés.

Vannak azért itt is tanulságok a feltételezések kizárásán túl is. Az egyik, hogy több nyitottságot hölgyeim és uraim! Néha egy beszélgetés tényleg csak egy beszélgetés, nem több! Szerintem érdemes hallgatni másokat – ezt meg csak úgy általánosan! Lehet, hogy a kor előrehaladtával születnek érdekes gondolatok (vagy csak én is öregszem már?). Valamint, érdemes ilyen játékokban részt venni minden generációnak! Elképesztő  ismeretet adhat egymásról. Végül: mindig legyen nálad pálinka - így egy corretto nem állíthat majd meg! :) Tollas Attila
A barista és az üzlete: Gál Miklós - Red Baggies, http://on.fb.me/1J22Mg8 
Természetesen a Negomoot (Tárgyald meg Európát) sem maradhat ki: http://negomoot.eu/