Translate

2014. december 16., kedd

Aperol Spritz

Az történt, hogy nagyon megszerettem az Aperol Spritz-et. Az íze valakit a durván másnapos szájízre emlékeztet, engem a grapefruit magjának szétrágásakor fellépő fanyarságra. Kissé narancssárga, habzó ital. Aki nem ismeri, annak itt a gyorstalpaló: van az Aperol alapital, ezt kell keverni Proseccoval és szódával 2-3-1 arányban. Persze én nem így iszom, de az, hogy egy pincér még elolvasni sem akarja a receptet, az blama.

Egy munkám végeztével, az ügyfelekkel/kollégákkal ültünk a szálloda bárjában és próbáltunk rendelni. Beugrik, hogy itt az alkalom, az otthoni pancsom helyett végre igazi Aperol Spritzet is ihatok. Így hát rákérdeztem, majd kis hezitálás után jött a válasz, hogy van, mehet. Ekkor többen csatlakoztak, olyanok, akik vendéglátóhelyekkel foglalkoznak - az egyik megvezethetetlen :) pont 17 éve - így hát elindult az Aperol esti csúcsra járatása.

Az enyém érkezett elsőként és azonnal rákérdeztem, hogy mit kell majd otthon tennem ahhoz, hogy ennyire fakó legyen a színe mint ez itt.

„Mrs Megvezethetetlen” továbbgörgette a fonalat, majd a teljes társaság a témában fürdött és szép lassan kiderült, hogy a pincér „úgy tudja” a receptet, hogy (kis Aperol, sok szóda) fehérborból készül. Mondom neki, hogy otthon én is úgy tudom, de itt, ha nincs Prosecco, akkor tegye már meg, hogy száraz pezsgőt löttyint a következőbe - és hozza a pultból az Aperolos üveget is, mert azon rajta a recept. Valamint nyugalom, nyugalom, kifizetjük a belőle történő fogyasztást is.

Megjön a következő pohár, kicsivel jobb színben. Jön az üveg is, azonnal megragadjuk és már öntjük is az állagjavítót a poharakba. Kérdezzük, hogy akkor most ez hogy is van, mert a címkén más a recept mint amit ő említ.

„Hát, lehet úgy is, de mi nem úgy szoktuk, mert más a jó recept!” - mondja a "szakértő"
„De hát ez az Aperol üvege, amiből az Aperol Spritz készül.” - mondjuk, kicsit bizonytalanul, hogy most hülyék vagyunk, vagy csak annak néznek
„Akkor elmegyek és megkérdezem a kollégámat!” - mondja és tényleg elmegy.
Mi csak fogyasztunk, fogyasztunk, mire visszér, az üveg már üres, de bizonyíték gyanánt magunknál tartjuk.

„Azt mondta a kollégám, hogy akár úgy is lehet, ahogy az üvegcímkén van, de az eredeti recept más és mi úgy csináljuk.” - megfordul, elmegy, döbbent arcokat hagyva maga mögött

Még egyszer megnézzük az írást. Helló, itt föld, menjünk aludni!

Na szóval, ez van. A feleségem azt mondta, hogy ne csodálkozzam, ő egy pincér, nem mixer. Egyébként meg bárpultos volt. És ha ő keveri az italokat, mert ez a munkája, akkor elvárásokon felül tegye. Tőletek nem ezt várják el? Tollas Attila

2014. december 12., péntek

Na, mi volt ma? Semmi, semmi?


Sokat foglalkozom kérdésekkel mostanában. Minden aspektusból érdekelnek és egyes gyakorlataimhoz nagyszerű tesztalanyaim vannak. Csodaszép hallani, ahogy a gyerekeimnek feltett klisékérdéseimre a válasz már nem az, hogy „Semmi, minden jó”, hanem az, hogy „Semmi, bár ez úgy sem lesz neked elég apa!”

Történt, hogy egy nagy elhatározás után, a két gyerek két különórájának vége közötti 30 perces különbséget nem azzal töltöm, hogy a kezükbe adom a telefonom játszani, hogy közben dolgozni tudjak hanem inkább kikapcsolom azt. Így nincs telefonos játék és munka sem, helyette egymással kell! beszélgetni. Volt is ebből izgalmasság az elején. Valahogy úgy hangzott, hogy

„Ne már, miért kínzol?” meg „Akkor most miről beszélgessünk?”

Na, ezt játszotta az 5 éves kiscsaj is az RSG órája után. Én meg gondoltam, akkor most itt az ideje az igazi kínzásnak. A beszélgetés kb. így zajlott:

- Beszélgessünk kincsem!
- Hát, jó. miről?
- Mi volt bent?
- Minden jó apa. Mit mondjak még?
- Hát az érdekel, hogy hogyan érezted magad és mit csináltatok?
- Melyikre válaszoljak?
- Kezd hátulról!
Spárgabukfenc után
- Hát, minden jó, semmit.
- Aham, akkor ha legközelebb minden jó lesz otthon és nem kell semmit csinálni, akkor nem is kell eljönni ide, igaz?
- De igen! Táncoltunk is.
- Aham, tehát, ha táncolunk is otthon a semmittevésben, akkor nem kell jönnünk?
- Dehogy, itt zenére táncoltunk.
Értem, zene, tánc, semmi, otthon is megy!

- Na jó, szuper volt. Itt vannak a többiek és lehet ugrálni meg ma tanultuk a spárga bukfencet, nézd csak! - mutatja.
- Juj, de ez még nem az igazi! Az fontos, hogy tanulsz itt és a pajtásaid is itt vannak, de attól még nem tudom meg hogyan érezted magad. Én is tudok neked varjúállást mutatni otthon.
- Figyelj apa, Szandra néni itt van és kész. Ő a legjobb. Ennyi elég lesz? - mosolyog.

Hát, igen, én nem tudom Szandra nénit reprodukálni. Legalább megtudtam, hogy mi ami fontos neki az egészben. Van egy példaképe! :

2014. december 11., csütörtök

A fehér köpenyes szava

Valójában nem is fehér köpenyes volt. Illetve nem abban a klasszikus formában, hogy például orvos, bár volt rajta némi fehér „pántlika”. Pincér a MOM Park Leroy-ban, én meg vezetőségi ülésen próbáltam adni magam és megoldást találni egy problémára. Na, az lett is.

Bár itt a sorok között számít sokat, én voltam az egyetlen, aki kért enni-inni, kávét stb. A többiek csak nyamogtak valamin, amikor az egyik kollégám zöld teát kért. A pincér ki is hozta és el is ment ahogy kell, a kollégám meg állítgatja a telefonján a stopper óráját. Persze néha válaszol ő is (csak ha kérdezik): kiderült, hogy azért mert beletette a vízbe a filtert, de nem tudta, hogy mennyi ideig kell benne hagynia és amíg a pincér visszatér, addig is tudja, hol tart.

„5-7 perc.” - mondja a másik kollégám
„Honnan tudod, hogy 5-7 perc?” - jött az azonnal kérdés
„Mert a zöld teát 5-7 percig szokták áztatni!”
„Na jó, de honnan tudod? Miért vagy ennyire biztos benne? - majd rám nézett - Te mit gondolsz?”
„Én nem tudom." - válaszoltam -  Nem vagyok nagy teás. Gondolom, amíg zöld nem lesz a víz."
„Csináld ahogy akarod!” - mondta a beleszólós korábbi - „Vagy kérdezd meg a pincért!”
Az meg pont akkor érkezett meg, reagálva a kétségbeesett kézlóbálásomra.
„5-7 perc.” - zárta ki a kételyeket az egyenruhás.
„Na ugye! Megmondtam! Nem tudom, miért nem hiszel nekem!” - mondta győzelemmel telve a tanácsadó
 
Akár itt vége is a sztorinak és nem is lenne nagy jelentősége, ha nem megyek a Marumoto Japán Teaházba egy ügyfél meghívására. A fiatalember, aki kötény nélkül a pincér szerepét játszotta - bár inkább teaszakértőnek mondanám -, szépen elmagyarázta, hogy mennyi ideig érik a cserje, árnyékolják, szedik a leveleket, aztán milyen a víz hozzá, miért hűtik elő azt stb.

„5-7 perc ugye?” - mondom neki okosan
Láthatóan kicsit kitágult a pupillája és nyelt is egyet, de teljes zentudattal válaszolt (a hülyének)
Ezt karácsonyi vettem mindkét szakinak!
„38-40 másodperc. Az utolsó vizet közvetlenül a tealevélre* 7-8 másodpercre.”
(*addig az előhűtő csészébe már elfelejtettem hány másodpercre - a szerk . hahaha)

 Wow. Jó nem? 38-40 mp. Korábban meg a különbség a kicsit jó és a túl jó között volt 120mp. Ott esett le, hogy amit az mond, akit szakértőnek gondolunk, abban ritkán kételkedünk csak. Mondani is fogom a Leroy-ban, hogy a továbbképzésért kreditpontok válthatóak az ügyfélnél.

És most dőljetek kicsit hátra, számoljatok 6,4-ig, csukjátok be a szemetek. hmmmmm-zeeeeeeen. Vagy fordítva. A lényeg, hogy gondoljatok a legutóbbi esetetekre orvosokkal, ügyvédekkel, tanácsadókkal stb.
Tollas Attila