Translate

2011. augusztus 10., szerda

eM eL néM a szintet

Elöljáróban annyit, hogy ez most nem lesz olyan vicces. Inkább amolyan sztorizós bejegyzés. Meg annak ellenére, hogy érdekes a tanulság, nagyon hosszúra sikeredett és még csak be sem fejeztem.

Szóval, nekem nem megy az emelemesdi. Ismerősöket kell felhívni, én meg hiteltelennek érzem magam. Egyik nap kilenc nullás üzletekben osztom az észt mint tanácsadó, másnap meg felhívom, hogy „Pistám, van itt ez a kaktuszos cucc,tök jó, meg még pénzt is kereshetsz vele.” Egyszer megkérdeztem egy kedves telefonáló hölgyet, hogy honnan ismeri a számomat. Azt reméltem, hogy valami titkos, nők által írt csődörlexikont mond majd, de ehelyett azt a szomorú tényt közölte, hogy benne vagyok egy MLM névlistában. Ez jó pár évvel ezelőtt történt, azóta sem tudom, hogy létezik-e ilyen lista és ha igen, a törlés végett melyik ombudsmannak kellene írnom, ha létezik még ombudsman egyáltalán idehaza. De e bejegyzés apropóját két esemény adja. Az egyik tanulságos – most járt nálam a fenti hölgy -, a másik személyes. Egy barátosném ebben az iparágban is dolgozik és a hogylétem felől érdeklődött. Azt írta, hogy eljön egy tréningre mert hasznos lehet neki a tárgyalás. Ebben biztos vagyok, na nem azért, mert rosszul csinálja – tapintatos annyira, hogy még el sem árulta, mit is csinál egyáltalán – hanem csak mert úgy általában hasznos. Szintemelésnek.

Tehát a hölgy úgy került el hozzám, hogy ismét felhívott, hogy ő vezetőket képez és kevésbé a termékekből él de ha tényleg el van törve a lábam, akkor van egy szuper cucc, valami mélytengeri iszap sűrítmény, ami majd segít. Ez pedig az ő befektetése lenne – felém. Én meg most úgy általában unatkoztam, de azért elég érthetően elmondtam - lassan mint a rendőr a japán turistának -, hogy nem fogok belépni, szeretem a munkám, szabad időmben meg inkább a családban kontrollálom a túlkapó igényeket meg kertészkedek, meg ovális labdákat kergetek, meg jókat eszem, filmet nézek stb. Így gyorsan éjfél lesz, amikor meg már senkit nem tudok felhívni. Egy ismeretség sosem árt alapon, azért eljött. Neki is a standard 20 percet ajánlottam (mert én 5 perc alatt győzök meg másokat, neki akkor ennyi idő elég kell, hogy legyen, meg jön a főnököm is és akkor abba kell hagynunk) a kötetlen beszélgetésre, amit azért utólag értékelve elég gyengén használt ki. Olyan kedvesen hagyott beszélni, de semmi olyat nem mondtam, ami neki fontos lehet. Kicsit persze belement a csapatba, abba, hogy ez most miért más meg abba, hogy az évtized közepére az MLM fog uralni mindent.

Láttam is magam előtt mint egy nagy polipot, aminek mindenhová elérnek a karjai, ahogy folyamatosan zárnak be a kisboltok, elkezdenek jegyre adni mindent, nyomor, éhség, mindennapos sztrájkok, aztán egy nap sötétség borul ránk. Majd valaki azt mondja, de hát itt az MLM! És ekkor a gazdasági gépezet elkezd dübörögni én meg a vendégszobát alakíthatom át termékraktárrá. A gondolataimból a főnököm érkezése – mint már olyan sokszor - józanított ki. Tulajdonképpen részben lebaszni (jaj de csúnya szó, de hát ha így van) jött, de az akkor teljesen mellékes körülmény volt. Szerencse, hogy strukturáltam a hölgyet a tagságommal (és az idejével) kapcsolatban, így gyorsan ment a látogatócsere. A főnökömre meg nem úgy kellett gondolnom mint nagyanyám a felszabadító oroszokra, hanem, hogy egy mankózással megúsztam a ki kísérést, beengedést.

Miután újra egyedül lettem, elolvastam a csodaszer leírását. Ti is megtennétek, ha teljes körű garancia lenne rá (azt nem feszegettem, hogy miként, gondolom max. pénz visszafizetési, de annyira nem érdekelt) és a végén ki is kellett volna perkálni az árát. Nem akartam vitatkozni, hogy hol is van az ő befektetése, mert ugye beteg ember mindig remél, ebből vett Gyurcsók is mercit. A hölgy a teljes siker érdekében 10 szemet ajánlott napi fogyasztásra, a dobozra pedig csak 6 szem volt ráírva. Így is, úgy is drága és hamar elfogy. Az azonban felmerült bennem, hogy ha ez lesz a jövő kereskedelme, akkor bizony több lesz a bankrablás is. Az ugye gyenge érv, hogy azért fizetek érte ilyen baromi sokat, mert csak a legjobb minőségű alapanyagokból áll – értsd, legjobb iszapfajta, amit csak a tengerben találni lehet. Minek kell ebből ilyen sokat bevenni? Nem lehet ezeket valahogy tömöríteni? Vagy az tényleg csak utópia - mint az Ötödik Elemben - hogy a grillcsirke körettel is max. 5x5x5-ös kockában kezdi az életét?

Igazából ez nem is a teljes sztori, de a 20 percet nincs értelme bővebben leírni, hacsak nem gyerekeknek szánnám altatónak. A velejének számító 2 mondatot tényleg leírtam. Ugyanakkor van még MLM-es sztorim és annyira tetszett egy hónapokkal ezelőtti látogatás, hogy azt is leírom majd. Nem kell félreérteni, nem mazochista vagyok, ott egyszerűen csak átbasztak (jaj, ez is csúnya, de igaz).

Itt kb. az a lényeg, hogy igenis fontos elmondani a másik félnek, hogy mire számíthat és azt is, hogy mire nem. Inkább alul strukturáljuk az elvárását, mint felül. Most például a megdöglött laptopomra mondta az informatikus, hogy semmit nem ígér és inkább mondjak le róla, de azért megpróbál ezt-azt. Szerintem boldogan fogok fizetni is, ha visszahozza működőképesen.

u.i.: a hölgy érezhette, hogy nem jött át az üzenete és csak, hogy jobban eltávolodjunk egymástól, felhívott 2 nappal a fentiek után, hogy ha akarom, akkor beléphetek egy kártya erejéig is és akkor vásárolhatok magamnak. Ugyan minimum 100 EUR összeget el kell költenem. De jó! Ezt sem kérjük.

u.i.2: Találkozott már valaki olyan MLM termékkel, ami olcsóbb, mintha egy hasonlót egy kisker üzletben vennék?

2 megjegyzés:

  1. Csak egy apró megjegyzés az ui2-höz: az MLM-nek nem az a lényege, hogy valaki olcsóbban jusson hozzá egy bizonyos termékhez :-)
    Az MLM "eszenciá"-ja szerintem, hogy csordában legyenek az emberek........senki ne találjon ki valami egyedi dolgot........kontroll alatt legyen mindenki..........és ugyanazt bégessék. (Ha valakinek eddig nem derült ki, utálom az MLM-et :-) )

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen,

    A "szerintem" megjegyzés arra utal, hogy nem sok mindent tudhatsz az mlm-ről, valószínűleg csak hallottál róla....így alkotsz véleményt..
    a kontrollról és egyedi dolgokról pedig annyit, hogy épp az a lényeg, hogy nem kell semmit kitalálni, pofon egyszerű az egész,pofon egyszerűek a szabályok, bárki lehet belőle milliomos, de mégsem lesz akárki...és nem is baj, ha sokan az utóbbiak csoportjába tartoznak..(ha valakinek eddig nem derült ki, mlm párti vagyok)

    Szép napot!
    Sefy

    VálaszTörlés